Pénteken kezdődik a Márton napi mulatság


2013-11-06 11:56:42  | cikk: mo  | 


Pénteken kezdődik a Márton napi mulatság főképe
A hétvégén ismét mulató tömegek tölthetik meg a város megújult Fő terét. Közeledik Márton napja, ami a hagyomány szerint az újbor megszentelésének ideje, hiszen úgy tartották: a bornak Szent Márton a bírája, azaz november 11-én feltétlenül meg kell kóstolni az újbort. Erre a hagyományra épül a város egyik nagyrendezvénye is, a Szent Márton napi újbor ünnepe, melyet a hétvégén tartanak a Fő téren.

A Városgondokság munkatársai gőzerővel dolgoznak azon, hogy a pénteki kezdésre minden készen álljon az ünneplésre. Állítják a faházakat, épül a színpad és nagy erőkkel rendezik a terepet a hétvégi mulatságra.
Nyolc borosgazda és egy pálinkaház kínálata várja a finom nedűk szerelmeseit. De a gasztronómiai élvezetekhez ilyenkor nemcsak a bor, hanem a libaételek is hozzátartoznak. Péntektől hétfőig libából készült finomságok várják a Fő térre látogatókat.
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezésében, Pápa Város Önkormányzata támogatásával megvalósuló rendezvényen minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget: a négy nap során játszóházak, vásári komédiások, színpadi produkciók, neves előadók és a tavalyihoz hasonló izgalmas családi vetélkedő várja az érdeklődőket.
Az újbort november 11-én, hétfőn áldja meg dr. Mail József apát-plébános, a ceremónián közreműködik a Somlói borrend, valamint a Somló és Környéke Borút Egyesület.

A részletes program Programajánló rovatunkban olvasható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!