Emlékezzünk halottainkra!


2013-10-31 19:11:53  | cikk: mo  | 


Emlékezzünk halottainkra! főképe
November 1-je mindenszentek napja, november 2-a halottak napja. E két napon fényárban úsznak a sírkertek, friss virágok és nagy gonddal elkészített koszorúk jelzik elhunyt szeretteinkről való gondoskodásunkat. Két nap, amikor családok, közösségek keresik fel a temetőket, hogy néhány percben együtt, közösen róják le tiszteletüket, s nyilvánítsák ki halottaik iránt érzett szeretetüket. A gyászhoz tartozó szertartás ez, mely enyhíti fájdalmunkat. A sírok mellett egy-egy gyertya meggyújtása közben óhatatlanul feltörnek az emlékek. Néhány percre megállunk, elcsendesedünk, imádkozunk, emlékezünk. Családtagjainkra, rokonainkra, barátainkra, ismerőseinkre, s mindazokra, akik üdvözültek, akiknek ma már csupán emlékét hordozhatjuk magunkban, mert már nem lehetnek köztünk.


Képek:

nincsenek képek

November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. pedig a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. A protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.

Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket. Mindenszentek Magyarországon 2000 óta, ötven év után ismét munkaszüneti nap.

A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. A szokáshoz kapcsolódó némely népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a véletlenül kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.

(www.mult-kor.hu)

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!