Díjazták a Scherzo tehetségeit


2013-10-31 11:14:15  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Díjazták a Scherzo tehetségeit főképe
A nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Miklós Tibor neves dalszövegíró, fordító, rendező és színházigazgató tiszteletére rendezett emlékműsorral ért véget szerdán este a 18. Zenés Színpadok Országos Fesztiválja, a Scherzo. A kétnapos rendezvénynek otthont adó Jókai Mór Művelődés és Szabadidő Központ (JMSZK) színháztermében a Békéscsabai Színistúdió versenyen kívüli produkciója zárta az előadások sorát. A viharsarki fiatalok Miklós Tibor egyik legismertebb művéből, a Légy jó mindhalálig című musicalből mutattak be néhány jelenetet a legendás színházi személyiség emlékére, aki a kezdetektől fogva támogatta a Scherzót, és annak zsűrijét is vezette. Az előadásban Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas énekes is közreműködött egy dal erejéig a pályatársakat, kollégákat képviselve.

A fesztivál záróünnepségéről természetesen nem hiányozhatott az eredményhirdetés és a díjak, oklevelek átadása sem. A zsűri tagjai, Kővári Judit énektanár, Nagy Anikó színésznő, Bakó Gábor koreográfus, valamint Kovács Gábor Dénes színész-pedagógus között nem volt vita abban, hogy idén sem szűkölködött a Scherzo a nívós produkciókban és a tehetséges fiatalokban. A fesztiválon ezúttal kilenc társulat vett részt: Budapestről az Angyalföldi Zenés Színpad és Tanoda, az Arcok Táncstúdió, az Art’ Ok Táncstúdió, valamint a Mágnes Színház, Miskolcról a 4-Dance Club Musical Stúdió, illetve a Miskolci Musical- és Dalszínház, Gödről a Gézengúzok, továbbá a Tapolcai Musical Színpad, nem utolsó sorban pedig a Békéscsabai Színistúdió. Az ötödik alkalommal megtartott szólóének-versenyre huszonhárman neveztek.

Kovács Gábor Dénes záróbeszédében kiemelte, a zsűri számára mindig nagy felelősség egy-egy előadás értékelése, de abban biztosak lehetnek az országos rendezvény résztvevői, hogy az ítéletet mondó szakembereket a segítés, a támogatás, a tanácsadás szándéka vezérelte. Dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK igazgatónője köszönetet mondott a jelenlévőknek a Scherzón való részvételélt, majd gratulált nekik, a kétnapos fesztivált pedig élményekben és hasznos tapasztalatokban gazdagnak nevezte.

EREDMÉNYEK:

Színpadi produkciók:

Legjobb női mellékszereplő: Maros Bernadett Eszter – Angyalföldi Zenés Diákszínpad és Tanoda

Legjobb férfi mellékszereplő: Kerekes Dávid – Miskolci Musical- és Dalszínház

Legjobb női főszereplő: Szuromi Bernadett – 4-Dance Club Musical Stúdió

Legjobb férfi főszereplő: Tassonyi Balázs – Mágnes Színház

Legjobb táncos: Kardos Orsolya – Art’s Ok Táncszínház

Legjobb koreográfus: Bayer Judit – Art’s Ok Táncszínház

Legszínvonalasabb csoportmunka: Gézengúzok – Göd

Legjobb előadás: Pál utcai fiúk – Miskolci Musical- és Dalszínház

Miklós Tibor-emlékdíj: Hutter Linda – 4-Dance Club Musical Stúdió

Szólóének-verseny:

17-25 év közöttiek:

1. hely megosztva:
Szécsi Viktória – 4-Dance Club Musical Stúdió
Horváth Dániel – Miskolci Musical- és Dalszínház

2. helyezett:
Handa Eszter Zsófia – Miskolci Musical- és Dalszínház

13-17 év közöttiek:

1. helyezett:
Tóth Kiara – Tapolcai Musical Színpad

2. hely megosztva:
Péntek Fanni – Mágnes Színház
Ifju Martin – Megafon Zenei Egyesület (Pápa)

3. helyezett:
Szabó Borbála – Gézengúzok

Képek:


Címkék: Scherzo | JMSZK
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!