Idegenbeli rangadót nyertek kosarasaink


2013-10-30 11:58:06  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: mtkbasket.com  | 


Idegenbeli rangadót nyertek kosarasaink főképe
Az NBI/B-s kosárlabda bajnokságban a Motax Concordia Pápa KC rangadóra utazott az MTK Törökbálint együtteséhez. Bár a hazaiaknál többen is sérüléssel bajlódtak, Molnár István csapata mindenképp otthon akarta tartani a bajnoki pontokat. Nagy erőbedobással kezdte az első negyedet a vendég gárda, Ács vezérletével pillanatok alatt elhúztak, minden dobás beesett, így az első negyedben jelentős előnyre tettek szert (15-28). A második 10 percben megkezdte a felzárkózást a Törökbálint, igaz remek centermunkával így is a félidőre kilenc pontot megőriztek előnyükből (34-43). A harmadik negyedben Bódi vezérletével nagyot hajrázva három pontra zárkóztak a hazaiak, izgalmas záró felvonásra volt kilátás (55-58). A negyedik etap negyedik percében már az MTK-nál volt az előny, 68-61-nél úgy tűnt, hiába játszik jól a Pápa, elveszíti a bajnokit. Szerencsére 12 másodperccel a vége előtt sikerült kiegyenlíteni (77-77), következett a hosszabbítás. A kezdést ismét nagyon megnyomta a PKC, zsinórban hét pontot dobtak (77-84). Kálmán László ismét vezéregyéniség volt, és igazolva klasszisát győzelemre vezette a mieinket, 87-90 lett a végeredmény. Vajda Balázs elmondta, voltak kiemelkedő teljesítmények, ennek ellenére a csapategység hozta meg a remélt sikert.

MTK Törökbálint - Motax Concordia KC Pápa 87-90 (15-28, 19-15, 21-15, 22-19, 10-13)

Dobók:
Horváth A. 2, Keresztes 14, Kálmán 28/3, Ács 15, Henrik 17/12 Csere: Varga, Jarosevits 14, Rédei, Simon, Perger, Horváth K.

A csapat november 10-én Pécsre látogat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!