Idegenben nyert a PSE sakk csapata


2013-10-29 09:10:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Idegenben nyert a PSE sakk csapata főképe
Veszprémben játszotta le a Pápai SE sakk szakosztálya soron következő mérkőzését a megyei I. osztályú bajnokságban, az ellenfél az Ezüst Huszár csapata volt. A mieink szinte a legerősebb összeállításukban tudtak kiállni, ami a végeredményen is megmutatkozott, hiszen a pápaiak 7.5 – 4.5 arányban diadalmaskodtak, megtörve ezzel egy öt éve tartó nyeretlenségi sorozatot. A bajnokin Kurics László, Mayer Attila, Gyutai Nándor, Sashalmi Ádám és Varga Gyula győzött, Buzás Gyula, Kerecsényi Zoltán, Hamzáné Gyimesi Andrea, Mezei Zsolt és Margl Roland döntetlent ért el. A PSE ezzel a diadallal rögtön a tabella élére ugrott.
Legközelebb november 9-én az egyesület általános iskolásai játszanak a számukra megrendezett megyei bajnokságban hazai pályán, a felnőttek november 10-én az első osztályban Révfülöp gárdáját fogadják szintén itthon.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!