Alexay Zoltán, a Szigetköz embere a Gondolkodó Körben


2013-10-28 19:57:00  | cikk: mo  | 


Alexay Zoltán, a Szigetköz embere a Gondolkodó Körben főképe
Megyei Művészeti Díj; az oktatásügy kiváló dolgozója; „Kiváló Munkáért”-elismerés; Nimród Vadászérem – csak néhány azok közül az elismerések közül, melyeket dr. Alexay Zoltán magáénak tudhat. Az említett kitüntetések lefedik azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör ma esti összejövetelének vendége élete során űzött. Sokrétű, mégis minden mozzanata minden szállal a természethez és az élővilághoz kötődik. A kör mai összejövetelének vendége, a nyugalmazott főiskolai docens több mint ötven évig tanított, hét tanulmánykötete jelent meg, fotóművészként pedig nemrég nyílt meg 78. önálló kiállítása.

Alexay Zoltán Pápán töltötte diákéveit. 1956-ban végzett a Petőfi Sándor Általános Gimnáziumban, s már gyermekkorában vonzódott az élővilághoz és a természethez. Így született meg a döntés, hogy a további tanulmányait a József Attila Tudományegyetem biológia-földrajz szakán folytassa. A diploma megszerzése után középiskolai tanár lett Győrben, majd 1965-67 között a megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkatársaként dolgozott. Ezt követően ismét középiskolában tanított, 1993-tól a győri Széchenyi István Főiskola tanára.

Alexay Zoltán számára a művészeti tevékenység sosem volt ördögtől való, hiszen fiatalkorában sokat rajzolgatott és festett olyan nagyhatású alkotók mellett, mint A. Tóth Sándor vagy Cziráki Lajos. Érzékenysége a művészetek iránt rendkívül megalapozott volt, így hamarosan fényképezőgépet is ragadott. A téma természetesen adott volt: kezdetben az élővilág, a tájképek és a természet állt kompozícióinak középpontjában, később aztán portrékat is fotózott – visszanyúlva az említett mesterek által elsajátított ismeretekhez – tudtuk meg az előadótól. A fotózás később a Szigetközbe csalta, ahol évtizedekig fotózta a terület élővilágát. Alexay Zoltán elmondta, tematikailag ez egyfajta beszűkülést jelentett, szakmai szempontból viszont kiteljesedést. Hiszen miután alaposan megismerte a tájat, megírta első monográfiáját, melyet később több album és tanulmánykötet követett. Hét kötetéből öt a Szigetközről szól – derült ki a mai alkalmon.

A fotóművész tagja a Természetfotósok Nemzetközi Bizottságának, a Nimród és a Győri Fotóklubnak. A sokrétű tevékenységből mára jobbára csak a fotografálás maradt meg. Ez utóbbi viszont továbbra is előkelő helyen szerepel a 76 éves művész életében. Úgy fogalmazott: „a fotózás olyan, mint egy narkotikum, ha megfertőz a szenvedély, rászoksz és nincs menekvés. Csinálnod kell.”

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!