Tenisz: Férfi páros megyebajnokság


2013-10-27 21:58:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tenisz: Férfi páros megyebajnokság főképe
Minden évben a Veszprém Megyei Tenisz Szövetség a Ligeti és a Vasas teniszpályáin megrendezi a Veszprém megyei férfi páros teniszbajnokságot, ahol a megyében teniszező amatőr és igazolt versenyzők egyaránt elindulhatnak. A bajnokságnak hagyományosan Pápa ad otthont, hiszen a legtöbb versenyzőt a házigazdák adják, rajtuk kívül ajkai, veszprémi és balatonalmádi teniszezők léptek pályára három hármas csoportban, ahonnan a csoportelső és másodikak kerülhettek az elődöntőbe, onnan a győztesek vívhatták a finálét. A Vasas pályáin kiváló időjárási körülmények között rendezték meg a kupát, melyen hat pápai duó is ütőt ragadott. A végső győztes – ahogy azt várni lehetett – az ifjabb Koch Róbert – Fábián Ákos páros lett, mögöttük a Balatonalmádiból érkező Hitter Csaba – Győri Viktor végzett, a képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Tóth Attila – Tomor András valamint a Lázár Ottó – Miklós Gyula páros állhatott fel. A versenyszezon ezzel véget ért, a sportolók télen teremben készülnek tovább.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!