Világrekord kísérlet: Jól haladnak az előkészületek


2013-10-25 15:10:40  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Világrekord kísérlet: Jól haladnak az előkészületek főképe
Ahogy arról korábban hírt adtunk, vasárnap világrekordra készül a Bakonyerdő Pápa férfi kézilabdacsapata. Az óraállítás lehetőségét kihasználva a sportolók egy nap alatt 25 órán át játszanak majd. Kapcsándi Zsolt a Bakonyerdő edzője, utánpótlás és technikai vezetője éjt nappallá téve szervezi a nem mindennapi eseményt, melynek megvalósításához sok segítséget kapott.
- Örömmel mondhatom, hogy a pápai önkormányzattól minden segítséget megkaptunk, de sok vállalkozó is mellénk állt, így a feltételek maximálisan adottak, segítségüket ezúton is köszönjük. A tervek szerint hét csapat játszik majd, a remélhetőleg sikeres eredményt a Magyar Rekordok Szövetsége hitelesíti. Mindenki nagyon készül, lesz visszaszámláló óránk, amin nyomon lehet követni hol is tartunk, sőt ígéretet kaptunk, hogy az MKB Veszprém két játékosa is ellátogat hozzánk.
Az akció szombaton 23.30 órakor a hivatalos megnyitóval, a tavalyi bajnokságban második helyen végzett juniorok éremátadójával, majd az ünnepélyes kezdődobással rajtol, a labda éjfélkor indul útjára, és vasárnap 0:00 perckor ér véget.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!