Városi emlékünnepség - "Kötelességünk megvédeni szabadságunkat!"


2013-10-23 21:01:53  | cikk: mo  | 


Városi emlékünnepség -
Ötvenhét éve kezdődött az '56-os forradalom és szabadságharc Magyarországon, október 23. pedig azóta is a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be.

Az ötvenhét évvel ezelőtti események és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának tiszteletére Pápa Város Önkormányzata és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ által szervezett városi megemlékezés a Deák Ferenc utcai Kiss Zoltán honvéd alezredes, az önkényuralom elleni nemzeti függetlenségi mozgalom mártírja emlékére állított emléktáblánál a Himnusz hangjaival, kezdődött. Az emlékezésen Kincses László Tollas Tibor Túlélők című versét szavalta, majd a megjelentek elhelyezték a kegyelet koszorúit az emléktáblánál. A rendezvény folytatásában a résztvevők együtt keresték fel dr. Katona István, az 1956. október 27-én megalakult Pápa Város Forradalmi Tanácsának elnöke emléktábláját a Mándi Márton István utcában, ahol szintén fejet hajtottak, s lerótták tiszteletüket az emlékezés virágaival.

Az emlékünnepség a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében folytatódott, ahol Milus Fruzsina, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája tanulójának Esti imádság című énekét követően Unger Tamás alpolgármester mondott emlékbeszédet. Unger Tamás úgy fogalmazott, 57 évvel ezelőtt Magyarországon történt valami, ami megrengette az addig általunk ismert világot, ami minden emberből olyan, addig megtapasztalhatatlan szabadságérzetet és reményt váltott ki, amely nemet mondott a kétarcú, hiteltelen elvekre, az elnyomásra, a megfélemlítésre, a demagógiára, a zsarnokságra. Ami méltán teszi az akkori eseményeket nemzeti ünneppé. Az alpolgármester szerint '56 arra tanít, hogy szabadságunkat tartsuk többre mindennél, védjük meg, minden áron és minden eszközzel, harcoljunk meggyőződésünkért, igazunkért.
- Kötelességünk ez most 2013-ban ugyanúgy, ahogy az volt 1956-ban. A sors iróniája, hogy ezt egy újabb hatalommal szemben kell megtennünk. Egy olyan európai hatalommal szemben, amelynek államai úgy tűnik elfelejtették, hogy akkor és ott a magyarok milyen hőstettet hajtottak végre; olyan hőstettet, amelynek sokáig ható hullámain ezek az európai államok kiteljesedhettek – együtt, de mégis a maguk útját járva válhattak sikeres nemzetekké. Ők most bennünket vonnak felelősségre ugyanezért, holott mi most sem kérünk többet, mint 1956-ban, mi most sem kérünk többet, mint ami nekik kijutott: engedjenek bennünket a magunk útját járni! Ez csupán egy épphogy csak megkezdett út, amelynek alapjait nagy erőfeszítések árán lehetett letenni, és bár rengeteg a sikerrel lerakott kockakő, hiszen folyamatosan csökkennek terheink, növekednek értékeink, javulnak a kiszámíthatóbb, jobb, színvonalasabb élethez és nemzetünk fennmaradásához szükséges esélyeink, és sikerrel szabadultunk meg több ránk hagyományozott súlyos és káros örökségtől, ez a munka koránt sem ért véget. Időre van még szükségünk – fogalmazott Unger Tamás, majd arról is beszélt, hogy mindeközben sokan vannak, akik mindent elkövetnek, hogy megnehezítsék, ellehetetlenítsék ezeket a szándékokat, sőt az idő előre haladtával úgy tűnik, egyre kevesebb mindentől riadnak vissza: lejáratástól, elferdítéstől, összeesküvéstől, erőszaktól.
Az alpolgármester '56-hoz hasonlította a három és fél évvel ezelőtti kormányváltást. Magyarország akkor történelmi lehetőséget kapott – húzta alá.
- Olyan lehetőséget, ami ritkán adatik meg nemzeteknek: a legszélesebb körű egyetértés, összetartozás, együttműködés lehetőségét – lehetőséget a bátor kiállásra magunkért és elveinkért, a demokráciába és egyenlőségbe vetett hitünkért. Hinnünk kell abban, hogy ez a történelmi lehetőség a tizenkettedik nap után is kitart és számunkra nem egy újabb november negyedike következik. Nagyon hosszú ideje nem adódott ilyen lehetőség és lehet, hogy nem is adódik többé: a rendszerváltoztatás befejezésének, a köztársaság kiteljesítésének lehetősége, amely végre győzelemre viheti 1956 eszméit – zárta gondolatait a szónok.

Az emlékező beszéd után a Pegazus Színház művészei gondosan összeállított irodalmi műsorral idézték fel az '56-os eseményeket. A Sarkadi-Nagy Antalné által összeállított és rendezett „A magyarok mindig, de mindig győznek” című összeállítást követően az emlékező közösség a színházépület előtt álló Magyar Piéta-szobornál tette tiszteletét. A koszorúzáson közreműködött Pápa Város Fúvószenekara és a MH Pápa Bázisrepülőtér díszőrsége.
Az '56-os forradalom és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának 24. évfordulója tiszteletére szervezett emlékünnepség a Szózat hangjaival zárult.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!