Kopjafa-avatás és kiállításmegnyitó Tapolcafőn


2013-10-20 09:07:03  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Kopjafa-avatás és kiállításmegnyitó Tapolcafőn főképe
12 évvel ezelőtt nyílt meg az első képzőművészeti kiállítás a tapolcafői református templomban. Azóta számos tárlatnak és hangversenynek adott otthont a templom. Tegnap délután nyitották meg az 55. kiállítást, melyen Katona György mutatkozhatott be, aki 12 évvel ezelőtt az első kiállító volt. A rendezvény elején a templom mellett található 1848/49-es és 1956-os forradalmak emlékére állított tölgyfa kopjafákat avatta fel Apostol Pál református lelkész és Pályi Gábor plébános.
Az avató ünnepélyen és az azt követő kiállításmegnyitón részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester, a tapolcafői részönkormányzat tagjai és a falu apraja-nagyja.
Az ünnepségen Pápa város polgármestere mondott köszöntőt, aki gratulált a tapolcafőieknek álmaik megvalósításához.
- A nagy világégések, de leginkább az első világháború után szerte az országban a legkisebb településekig emléket állítottak a megmaradottak az elesetteknek, az áldozatoknak, a fiúnak és a családapának, a hősöknek, akikben a XX. századi történelem bőven részeltetett bennünket, magyarokat. A veszteség mindennapi megélésének, a gyásznak az emlékjelei ezek, de leginkább, a szegénységé: Tapolcafőn is özvegyek és árvák, barátok és rokonok fájdalmát idézték meg az emlékműre vésett nevek, amíg a múló idő több-kevesebb sikerrel gyógyítgatta a fel-felfakadó sebeket. Önök úgy határoztak, kopjafákat állítanak a forradalmak emlékére. A forradalmaink győztek, hisz mindaz, amiért kirobbantak, ma már mind a miénk. A forradalmaink győznek minden megemlékezésben, a hősök megidézésében, minden elmondott imában, minden hétköznapon és ünnepen, és a forradalmaink győznek most is, itt is, ezeknek a kopjafáknak az állításában - mondta dr. Áldozó Tamás.
Apostol Pál elmondta, 20 éves álma vált ma valóra ezzel a kopjafa-avatással.
Cserneczky Attila, a kopjafák alkotója a motívumokról beszélt.
Mint mondta, a kopjafákban vannak életszimbólumok, egyenes, illetve megtört jelképek, ez a forradalomra utal. Vannak szimbólumok a férfiról és a nőről is, az András-keresztek és a tulipánok. Az 56-os jelképet egy szuronyszerű végződésben jelképezte, a hősi halottak emlékére.
A kopjafák megáldását követően a templomban folytatódott az ünnepség, ahol Apostol Pál köszöntötte a szép számban megjelenteket, majd Veress Zsuzsa méltatta férje, Katona György alkotásait.
- 12 évvel ezelőtt kifejezetten bibliai témájú, illetve szakrális műveit hozta el a tapolcafőieknek Katona György. Ez most más tárlat, de megfelel a hely szellemének. Az alkotó jelen kiállításának főszólamát a festett templomi kazetták adták. A művész szándékosan, tiszteletadó főhajtással utánozta bájos anatómiai, rajztudásbeli ügyetlenségeinket, megkapó, tenyeres-talpas bumfordiságainkat, a vallásos áhítaton át is meg-megcsillanó humorunkat. Az eredmény az lett, hogy ezek a Katona-képek úgy kedvesek, és humorosak, hogy ugyanakkor mégiscsak szakrálisak is. Nem utolsó sorban pedig a népművészet hagyományának őrzői is. A hagyományőrzés alighanem kulcsszó ezen a bemutatón. A művész kimondottan azokból a munkáiból válogatott erre az alkalomra, melyek valamilyen szempontból konzervatívnak mondhatóak. Katona György nagyon szeret öregasszonyokat festeni, olyanokat, akiknek az arca a megélt tapasztalattól szép. Az idős emberekhez hasonlóan az öreg, hagyományos épületek, parasztporták is kedvelt témái a festőnek. Tájképei erős hangulatot sugároznak magukból, elsősorban Erdély hangulatát, de magyarországi tájak is láthatóak itt. A tájképeknek egy speciális csoportját képviselik a templomot ábrázoló festmények. Templom kint is meg bent is - a valóságban is meg a képen is. Azaz, az Igét hirdeti a festő is, azon a helyen ahol hirdetni szokás és kell - zárta gondolatait Veress Zsuzsa.
A tárlatmegnyitón Kincses László szavalattal és Parola Csaba orgonamuzsikával működött közre.
A kiállítás november 3-ig tekinthető meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!