Változatos programok a Weöres-iskola egészségnapján


2013-10-19 06:42:56  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Változatos programok a Weöres-iskola egészségnapján főképe
A Weöres Sándor Általános Iskola mindig is nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatos és az egészséges életmódra való nevelésre. Minden évben megszervezték hagyományos egészségnapjukat, melyen érdekes előadások, ételkóstolók és mozgás várt a népes diákseregre. Így történt ez tegnap is, amikor is az őszi egészségnapot egy nyertes TÁMOP pályázat keretein belül valósították meg.  Az egészségnap célja, hogy a diákokban tudatosuljon, hogy az egészséghez nemcsak a helyes táplálkozás, a mozgásban gazdag életmód tartozik, hanem többek között a testápolás, a családvédelem és a környezetvédelem is. Az iskola fontosnak tartja még azt is, hogy a tanulók gyakorlatokon keresztül szerezzenek új ismereteket, ezért igyekeztünk úgy összeállítani a nap programját, hogy mindenki megtalálja a számára legérdekesebb előadást, helyszínt - hangsúlyozta Pulay Róbertné igazgatóhelyettes.
- Az idén 14 állomás közül választhattak a gyerekek, alsósok és felsősök egyaránt. A program már a reggeli órákban elkezdődött és délutánig tartott. A rendezvényen sok érdekes előadás, ételkóstoló és sport várt a gyerekekre. Az alsósok rejtvényt fejthettek, méhész előadáson, gyógynövény bemutatón vehettek részt, de készíthettek zabpelyhes kekszet és uzsonnakrémet is, ami nagyon ízlett mindenkinek. A felsősök a túlsúly, az anorexia és a fogyókúra témakörben hallgathattak előadást, valamint a bőrápolásra és a tudatos vásárlásra is ráirányították a figyelmüket a szakemberek. A délelőtt során szemészeti vizsgálat is várt rájuk, a masszírozás és az újraélesztés ismereteinek elsajátítása mellett. A felsős diákok teljes kiőrlésű lisztből pogácsát sütöttek, amit el is fogyasztottak. Az iskola fontosnak tartja még a lelki egészséget is, ezért a terápiás kutyák bemutatóját is megtekinthették a diákok az udvaron, melyben az ember-állat barátságra világítottak rá a szakemberek.
Az egészségnap a délutáni órákban is folytatódott, amikor is különböző sportfoglalkozások, aerobic, testépítés, spinning, szkander, tamburello és aikido színesítette a tartalmas programot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!