Gyenge védekezése miatt maradt alul a Motax Concordia KC Pápa


2013-10-19 00:18:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Gyenge védekezése miatt maradt alul a Motax Concordia KC Pápa főképe
Az NBI/B nyugati csoportjában szereplő Motax Concordia KC Pápa a pontvadászat veretlen alakulatát, a Bonyhádi KSE együttesét látta vendégül a Városi Sportcsarnokban. A szokott módon, lendületesen kezdett a hazai alakulat, azonban meglépni nem tudtak a vendéglátok, ugyanis a végső győzelemre is esélyes bonyhádi csapat szívosan tartotta a lépést. Minden pápai kosárra volt válasz, és már a mérkőzés ezen szakaszában érződött, hogy nem egy péntek délutáni kirándulásra jöttek a déliek. Védekezésük agresszív, friss volt, mellyel alacsony pontszámon tartották a PKC játékosait. Ennek ellenére az első negyedben még minimális hazai előnyt mutatott a tábla. Aztán a második negyedre alapvetően megváltozott a játék képe. Az agresszív védekezéssel nem tudta felvenni a versenyt a Motax-Concordia, a  lepattanokból pedig gyors támadásokat vezetett a Bonyhád, melyeket rendre kosárral fejezett be. Extra napot fogtak ki a vendég játékosok, akik hat(!) hárompontost süllyesztettek el a hazai gyűrűben a mérkőzés ezen szakaszában. Henrik és Kálmán próbálta tartani a lépést, négy távoli dobást ők is "hintettek". Azonban ez is csak arra volt elegendő, hogy látótávolságon belül maradjanak a hazaiak. A második félidő sajnos ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Küzdöttek, hajtottak a pápaiak, de már nem estek be a külső dobások. Ennek ellenére a negyed végéig tartotta a különbséget a hazai gárda. Ekkor azonban egy érthetelen védekezési rövidzárlatot, és kettő Lukács triplának köszönhetően húsz pontosra hízott a Baranya megyeiek előnye. Úszni látszott a mérkőzés, amikor is a negyedik negyedben utolsó vésztartalékait mozgosítva óriási hajrába kezdett a PKC Kálmán vezérletével. Rendre pontos befejezések, és jó védekezés jellemezte a vendéglátó alakulatot, mellyel 10 ponton belülre zárkóztak. A mérkőzés záró szakaszában a fiatal Horváth K. ponterősen szállt be a csatába, mellyel a második félidőben először a fordítás esélye is felcsillant a hazai szurkolók előtt. Azonban taktikus, higgadt játékkal, és büntetőzéssel végül megtartotta előnyét a Bonyhádi KSE csapata. A formálódó pápai csapat sajnos ezen a napon nem tudta felvenni a küzdelmet az igen jó erőkből álló bonyhádi csapattal.

Motax Concordia KC Pápa - B-Beton Bonyhádi KSE 89:95 (21:18, 19:33, 15:22, 34:22)
Dobók: Jarosevits 6, Henrik 19/12, Kálmán 29/6, Horváth A. 10/6, Simon 2, cserék Horváth K. 5/3, Keresztes 10, Ács 8, Perger, Vajda, Rédey

Vajda Balázs: Sajnálom, hogy szépszámú közönségünk ezúttal nem örülhetett győzelemnek. A vereségünk nagyban az első félidei védekezésünknek köszönhető. Nem tudtuk fizikálisan felvenni a versenyt a végső győzelemre is esélyes bonyhádiakkal. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy fordulóról fordulóra fejlődik a játékunk, ami ma még csak az ellenfél megszorítására volt elég, de a jövőben biztos vagyok benne, hogy nagyszerű győzelmeket láthat még a kosárlabdát igazán szerető PÁPAI publikum.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!