A refis művészetis diákok munkájából nyílt kiállítás


2013-10-18 07:04:56  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A refis művészetis diákok munkájából nyílt kiállítás főképe
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája 10-12. évfolyamos képzőművészeti tagozatára járó diákjainak munkáiból nyílt kiállítás az iskola dísztermében. A tárlat 30 tanuló kiváló alkotását mutatja be. A kiállított munkákat Kerpel Péter művésztanár ajánlotta a művészetbarát közönség figyelmébe. A tanár úr örömmel méltatta az alkotásokat, hiszen büszkeséggel tölti el, amikor az intézmény díszteremben a diákok munkáját értékelheti.
Mint mondta, ezeken az alkotásokon jól látszik, a gyerekek örömmel, felszabadultan, önfeledten alkotnak. A tárlaton érezni lehet az alkotás örömét, azt, hogy a diákok szívesen rajzolnak és festenek.
A művésztanár érdeklődésünkre elmondta, a tárlat a művészeti szakközépiskolások tavalyi munkáiból és a nyári szakmai gyakorlaton készült alkotásaiból tevődött össze.
- Örömmel mondhatom el, hogy nagyon széles palettán dolgoztak a gyerekek, a gazdagság, szinte a bőség zavara jellemző rájuk. Az előző évekhez képest most sokkal gondosabban összeállított tárlaton mutatjuk be a tanulók által készített precíz munkákat. A képeket üveg alá téve, kasírozva, hátul furnérlappal megerősítve raktuk falra, pont úgy, mint egy nagyobb neves kiállítóhelyen. Ezáltal a tanulók megtanulhatják, hogy hogyan is illik megfelelően bemutatni az elkészült alkotásokat. A diákok lenyűgöző tanulmányrajzokat készítettek szénnel, ceruzával, de vannak papírnyomatok, linómetszetek, gipszmetszetek, illusztrációk, akvarellek, olajfestmények. A témákat illetően növényeket, állatokat és emberi testrészeket láthatunk.
- A művészeti tagozattal a célunk az, hogy a diákok megtanuljanak rajzolni, festeni, bátran használják a különböző technikákat, és amikor már kiválóan birtokolják az eszközök használatát, akkor kezdődik a modern technikák megismerése.
A szebbnél szebb munkák a művészetis órákon, vagyis művészi rajzfestésen, mintázáson, szakmai grafika, illetve festőórán készültek.
Kerpel Péter kiemelte még a Hóri nyomában című, nemrégiben kiadott mesekönyvet, melyben az illusztrációkat 17 ügyes kezű refis diák készítette.
A tárlatmegnyitón részt vett az iskola igazgatója, Gránásiné Bácsi Tünde és a diákok tanárai is.
A kiállítás az idei tanévben tekinthető meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!