Pápáról a Polgári Körben


2013-10-10 23:53:02  | cikk: HuHa  | 


Pápáról a Polgári Körben főképe
Ahogy azt a rendezvény vendége várta, igazi véleménynyilvánító beszélgetéssé alakult a Pápai Polgári Kör csütörtök esti összejövetele. Az őszi évad első vendége Áldozó Tamás polgármester volt, aki a város ügyeiről, eredményeiről és gondjairól beszélt az Ipartestület székházában összegyűlt érdeklődőknek. A városvezető a beszélgetés előtt felidézte, a 2002-es választások kudarca után ő is a Pápai Polgári Kör alapító tagjai között volt, amikor Huszárokelőpusztán több százan összegyűltek és elhatározták, hogy létrehozzák a civil szervezetet.
-Én azt látom, hogy ennek a szervezetnek a lelkesedése azóta is töretlen, és a kezdeti rendszerességet, a helyi közélettel és az országos közügyekkel való foglalkozás iránti igényt megtartva működik több mint tíz éve. Az elmúlt időszakban többször is voltam már vendége a körnek, de korábban gyakran itt voltam az összejöveteleken a hallgatóság soraiban is, és sok érdekes témáról, sok érdekes személyiségtől sok okos gondolatot hallhattam – mesélte, hozzátéve, fontosnak tartja, hogy létezik ez a szervezet és alkalmas terep arra, hogy őszintén lehessen beszélni városi problémákról, jövőbeni tervekről. A városvezető azonban nem csak a Pápai Polgári Kör meghívásának tesz eleget szívesen.
-A városnak valamennyi közösség fontos, ami a városban működik, és én mindenhová elmegyek, ahová hívnak, szerveződjön az ideológiai alapon, bizonyos értékorientáció mellett, területi vagy életkor alapján. 
A polgári kör vezetője ezúttal arra kérte a polgármestert, hogy a város legfontosabb ügyeiről beszéljen a tagságnak és oszlassa el azokat a téves információkat, melyek felbukkantak a közbeszédben, Áldozó Tamás pedig arra kérte a jelenlévőket, hogy bevezetője után tegyék fel kérdéseiket. „Vitaindítójában” a Pápai Hús 1913 Kft-ről beszélt, felidézte a 2012 decembere óta történteket, szólt az önkormányzat többségi tulajdonba lépésének nehézségeiről, az azóta eltelt időszak problémáiról, a jelenleg folyó munkaügyi perekről és a büntetőeljárásról is. 
-A Pápai Hús 1913 Kft. helyzete nehézséget okoz a városnak is, hiszen a társaság a város legnagyobb adófizetője, ennek a kötelezettségének azonban csak akadozva vagy egyáltalán nem tudott eleget tenni. Azonban azt a másfél milliárd forintot, amit a cég megerősítésére elköltöttünk, nem kellett semmilyen más intézmény vagy fejlesztés elől elvonnunk, hiszen az arra volt szánva. A tavaly év végén elkészített költségvetés a város ezévi működési és fejlesztési kiadásait tartalmazta – mondta el arra szóbeszédre utalva, ami húsgyárba „betett” pénzzel kapcsolatban tévesen kering a városban. A városi fejlesztésekről kérdésünkre válaszolva azt hangsúlyozta, a megújult Fő térrel kapcsolatban sokféle vélemény jut el hozzá, azt azonban tudni kell, hogy a tér jövő tavasszal mutatja meg majd igazi arcát, akkorra már a néhány héten belül megkezdődő kertészeti munkáknak vége lesz, újra működnek a teraszok, a szökőkutak és ott lesznek az emberek.
-Az Esterházy-kastély a Várkertfürdő mellett a pápai turisztikai kínálat másik alapeleme, hiszen ez a két legfontosabb turisztikai termék, amit a távolabb élők is ismernek – egyáltalán nem lebecsülve a többi turisztikai szempontból jelentős helyet. A kastélynak egy látogatóközponttá kell válnia, olyan turisztikai központtá, ami működésével segíti a többi turisztikai termék értékesítését, olyanná, amely működésével munkahelyeket teremt, adóbevételeket generál, amivel a város gazdasága előbbre tud lépni.
Pápa gazdasági helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott, a legnagyobb kockázatot jelenleg a Pápai Hús 1913 Kft. jelenti, ez a kockázat pedig sok következményt magába foglal, ami a munkaerő-piacra, a helyi adóbevételekre, a város jövőbeni anyagi helyzetére kihat. Emellett is vannak a városban nehéz helyzetben lévő társaságok, de vannak olyanok is, melyek dinamikusan fejlesztenek. A városvezető megemlítette, a képviselő-testület csütörtöki ülésén is tárgyaltak a munkaerő-piaci folyamatokról és ezt a kettősséget az ott elhangzott beszámoló is megerősítette.
Az összejövetelen a húsgyár mellett szóba került a Várkertfürdő helyzete is, a foglalkoztatási mutatókkal is kapcsolatos szakképzettségi problémák, és több más, a város életével összefüggő téma. Áldozó Tamás bevezetőjét követően sok kérdés merült fel az elhangzottakról, amiből aztán komoly véleménycsere, beszélgetés alakult ki az összejövetelen. 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!