Népmese-vetélkedő a Munkácsyban


2013-09-30 17:29:36  | cikk: mo  | 


Népmese-vetélkedő a Munkácsyban főképe
A gyors egymásutánban pergő képek, klipek és a digitális technika világában nem veszhet el a népmese. Fontos, hogy az örökérvényű igazságokat megfogalmazó történetek még ma is részét képezzék az iskolai tananyagnak. Erre világított rá az a vetélkedő is, amelyet a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában szerveztek a negyedik évfolyamosok körében. Benedek Elek nagy gyűjtőnk születésnapját 2005 óta tartják a népmese napjának. Ez alkalomból tartották meg az izgalmas feladatokból álló vetélkedőt az iskolában, melyet három pedagógus: Szabó Bernadett, Karaszlainé Bene Adrienn és Molnárné Gelecsényi Edina koordinált. A három évfolyam 60 diákjának három mesét kellett feldolgoznia, a Vitéz szabólegényt, a Teddneki Jánost és a Béka-királykisasszonyt. A diákok írásbeli totókat, rejtvényeket és képekkel illusztrált feladatsorokat töltöttek ki a vetélkedő során, sőt egy-egy jelenetet még el is kellett játszaniuk.
Szegedi Boglárka 4.N-es tanuló nagyon szereti a népmeséket. Érdeklődésünkre elmondta, sok valós történet szerepel bennük és izgalmasak is. Ennek ellenére a Béka-királykisasszony a kedvence, amely valójában tündérmese.  

Képek:

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja. A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!