Szüreti mulatság a mezőgazdaságiban


2013-09-27 15:54:56  | cikk: mo  | 


Szüreti mulatság a mezőgazdaságiban főképe
Szüreti mulatság, bemutatkozó műsorok, vidám vetélkedő és jókedvű szüreti bál. A Pápai Mezőgadasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában, azaz a volt Mezőben sokéves hagyománya van a szüreti napnak, melyre ezúttal 15 osztály nevezett ötletes műsorával. Peka András, a szüreti nap egyik szervező pedagógusa kiemelte, a jó hangulatú rendezvény célja, hogy a diákok mélyrehatóan foglalkozzanak a szüreti szokásokkal, hagyományokkal. E téma köré csoportosult minden feladat: be lehetett öltözni hegybírónak és hegybírónének, plakátot kellett készíteni az alkalomra, verset költeni 10 megadott szóból, volt izgalmas kérdésekből álló feladatlap és a vetélkedőn is a szőlészettel, borászattal kapcsolatos tevékenységek kerültek előtérbe, mint például a hordógurítás és a szőlődarálás. Természetesen nemcsak ezek a feladatok adták az összepontszámot. A zsűri döntését legfőképpen a nagy gonddal összeállított osztályműsorok könnyítették meg, melyben az egyes csapatok megcsillanthatták kreativitásukat. 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!