Asztali Jéghoki Bajnokság


2010-01-30 01:36:27  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Asztali Jéghoki Bajnokság főképe
Tegnap délután 4 órától este 8 óráig tartották az elmúlt évad záró foglalkozását, ahová, azokat az általános iskolás, illetve középiskolás fiatalokat várták, akik érdeklődnek az asztali jéghoki iránt. A mérkőzést vadonatúj játékasztalokon, a Kópé-Várba tartották.
- Immár harmadik éve a Pápa Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében minden hónap utolsó péntekén jéghoki hétvégét tartunk. Célunk az, hogy a gyerekek a szabadidejüket hasznosan töltsék el, sporttal és a társas együttléttel, szemben az utcai lézengéssel vagy alkoholfogyasztással. A gyerekek a négy óra alatt egy körmérkőzéses jéghoki bajnokságon is részt vehetnek, közben pedig zsíros kenyérrel, teával és a mai napon pizzával kínáltuk meg őket- mondta el Orsós Károly százados.
Akik az elmúlt évben legalább öt alkalommal részt vettek a bajnokságon, jutalomban részesültek. A rendezvényre a belépés díjtalan. A legközelebbi foglalkozásunkat február utolsó péntekén tartják, melyre szeretettel várnak miden volt és leendő jéghoki rajongót.

Képek:

Az asztali jéghokit az '50-es években találták ki Svédországban. Először "családi" sport volt, svéd apukák által fabrikált pályákon játszották vasárnaponként ebéd után. De ahogyan ez lenni szokott, egyre népszerűbb lett a játék, híre elért más országokba is, kialakították a hivatalos szabályokat és elkezdtek versenyeket rendezni. Svédországban heti rendszerességgel vannak különböző találkozók, sőt világbajnokság is, amit kétévente rendeznek meg. Idén nyáron volt Svájcban a 8. VB.
Az első Magyar Bajnokság 1999 tavaszán volt több korosztályban, ahonnan a győztes kijutott a VB-re is. Azóta már túl vagyunk a II. és a III. bajnokságon is, és a 2002-es VB-n már egy 10 fős magyar válogatott vett részt.
A Magyar Asztali Jégkorong Szövetség 2001. októberében alakul meg. Első ránézésre a pályát, asztalt össze lehet téveszteni egy csocsópályával. Itt azonban nem focipálya van lekicsinyítve, hanem egy jégkorong pálya. Az igazán profi darabokon van plexivédő és eredményjelző tábla is, pont, mint a valóságban.
Itt a játékosok külön mozgathatók. Egész pontosan mindegyiknek megvan a maga "vájata", amiben oda vissza tud mozogni. Ehhez a játékhoz jó kombinatív készség, helyzetfelismerés, komoly koncentráció és a kezek összehangolt mozgása kell.
Egy csapatba 5 játékos és egy kapus tartozik, mindegyikükhöz külön mozgatórúd van. A bábuk általában szépen kidolgozottak, a pályák minden apró részlete valósághű.

Forrás:internet

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!