Autós túra a borvidékeken - III. Marsal' Trophy


2013-09-15 15:20:32  | cikk: mo  | 


Autós túra a borvidékeken - III. Marsal' Trophy főképe
Az esős, sőt a délelőtti órákban hűvös időjárása nem tántorította vissza a kirándulni vágyókat a harmadik alkalommal megszervezett Marsal' Trophytól, melynek – Veszprém és Ajka mellett – már másodszor adott otthont Pápa városa is. A minden évben méltán sikeres autós tájékozódási versenyre most is sokan neveztek, szombaton több mint 120 autós vágott neki a közel 100 kilométeres távnak. Baráti társaságok, családok, rokonok, fiatalok és idősebbek – se szeri se száma az induló csapatok összetételének. A cél azonban egy: teljesíteni az izgalmas feladatokkal tűzdelt útvonalat, s beérni a célba a legtöbb szerzett ponttal. A három telephelyet működtető autókereskedés által szervezett viadal egyre népszerűbb a vezetni-kedvelők körében, hiszen itt nem a gyorsaság vagy a sebesség számít, sőt: a közutakon barangoló autósoknak kötelező betartani a KRESZ előírásait. A verseny inkább szórakozás és kikapcsolódás, mint sem megmérettetés, hiszen a csapatoknak együttes erővel kell megoldaniuk a feladatokat, melyek közben olyan természeti, művészeti kincsekkel találkozhatnak, melyeket a hétköznapokban talán észre sem vesznek. Idén három útvonalra nevezhettek a versenyzők, melyek mindegyike olyan turisztikai szempontból kiemelkedő értékekre hívta fel az autósok figyelmét, melyeket a környéken élőknek illik ismerni.

A pápai körön ügyességi feladatok helyszíne volt például a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, de elméleti feladat is várta itt a résztvevőket: meg kellett mondani például, hogy ki, milyen alkalomból ültette az első emlékfát az Erzsébet ligetben, vagy hogy mi ad árnyékot Szőllősi Endre Napozó című szobrának ugyanitt. A pápaiak versenykörén szerepelt még a borsosgyőri Strandi-tó, Celldömölkön a 424-es „csatahajó”, végig kellett menni a Vulkán-ösvényen a Sághegyen, kőzetmintákat kellett vizsgálni a sághegyi múzeum udvarán, fel kellett keresni Nagy László szülőházát, hébérezni kellett a Bogdán Pincészet Vinotékájában és tesztlapot kellett kitölteni az ajkai könyvtár melletti parkolóban. Természetesen nemcsak helyismeretre volt szükség a versenyfeladatok teljesítéséhez, hanem tájékozódó képességre és vezetéstechnikai tudásra is.

A nagy autóstúra után megfáradt sofőröket és segítőiket eszem-iszom és szórakoztató programok várták a Marsal Kft. ajkai telephelyén. A finom pörköltről a Nagyacsádi Kecskeevők Társasága gondoskodott, a frissítő üdítők és sörök mellett pedig gyermekprogramok, borkóstolás és egyéb kikapcsolódási lehetőségek segítették az idő múlását, mígnem kiderült, ki viheti haza idén az abszolút győztesnek járó vándorserleget.

Az eredményhirdetés a támogatók által felajánlott értékes tombolatárgyak sorsolásával kezdődött. A támogatók közt ott volt Pápa Város Önkormányzata is. A nap végén mindhárom körön a három legtöbb pontot gyűjtött csapatot díjazták. A Pápáról indulók közt harmadik helyen végzett Pirity Andor, a dobogó második fokára Bakonyi Zsuzsanna állhatott fel, míg a győztesnek járó jutalmat Harakály Zoltán vihette haza. A három kör összesítése után a vándorserleget egy évig Váradi Tibor és családja őrizheti. Váradi Tibor elmondta, nagyszerű érzés a serleget maguknál tudni, mindannyian nagyon izgultak és kiváló családi programként élték meg a napot. A család nem először vett részt a Marsal' Trophyn, már az elsőn is indultak. Váradi Tibor szerint kitűnően meg lehet ismerni környezetünket és remekül összekovácsolja a családot. A győztes csapat jövőre újra versenybe száll a vándorkupáért, hiszen a hagyomány nem szakad meg: várhatóan 2014-ben is lesz Marsal' Trophy.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!