Az idei év már a választások jegyében zajlik - évadnyitó a Pápai Polgári Körben


2013-09-13 08:32:17  | cikk: HuHa  | 


Az idei év már a választások jegyében zajlik - évadnyitó a Pápai Polgári Körben főképe
Tegnap este tartotta nyári szünet utáni első összejövetelét a Pápai Polgári Kör. A tagok az Ipartestületi Székházban jöttek össze és vidám beszélgetésekben idézték fel nyári emlékeiket és a múlt év polgári körös eseményeit. A rendezvény célja is ez volt, összefoglalni a 2012/2013-as évadot és egyeztetni az idei esztendő terveit. Rabi István, a kör elnöke beszámolójában végigtekintett az előző év történésein, a meghívott előadók közül kiemelte dr. Győri Tibor pápai származású államtitkárt, akinek késő estébe nyúló előadását hatalmas érdeklődéssel hallgatta a tagság, megemlítette Giró-Szász András kormányszóvivőt, aki szintén rendkívül érdekes beszámolót tartott munkájáról és közvetlenségével lenyűgözte a társaságot. A múlt évi programok között szerepelt filmnézés, erdélyi kirándulás, megemlékezés és a hagyományos évadzáró piknik is – sorolta az elnök, aki azt is hozzátette, a tavalyi évadban két programot kellett lemondaniuk az időjárás miatt, hiszen a januári zord időben elmaradt az újévköszöntő batyus összejövetel és nem tudtak elmenni a március 15-ei budapesti megemlékezésre. Az idei év terveiről, elmondta, a program nagyrészben már összeállt, de várják a tagok ötleteit is a meghívandó vendégek személyére vonatkozóan.
-Bízom benne, hogy idén is nagy lesz az érdeklődés, annál is inkább, mert választási ciklus vége van, új választások lesznek, nekünk pedig fontos dolgunk van. Az a törekvésem, hogy az egyes területek reprezentánsait hívjuk meg a polgári körbe, így a beszélgetésekben részben értékelhetjük az elmúlt időszakot, részben pedig a jövőt is előre tudjuk vetíteni – fogalmazott.
Októberben Áldozó Tamás polgámestert várják egy előadásra, novemberre pedig Kövér Lászlót, a Parlament elnökét hívták meg.
-Nagyon sok dezinformáció kering a városban és ez az a fórum, ahol legalább a mi tagjaink körében tisztázni lehet a várost érintő dolgokat, ezért legelőször polgármesterünket hívtuk meg, Kövér László pedig nyáron nem tudott részt venni az évadzáró pikniken, így ez a találkozást most szeretnénk pótolni – sorolta Rabi István. A meghívottak között szerepel még Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Gajdics Ottó újságíró és dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is.
Az összejöveteleket a megszokott rendben, minden hónap második csütörtökén tartják.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!