Töredékek a mélyből

Valamikor az autók a Rákóczi utcáig jártak a Kossuth utcán (pontosabban valamikor biztos teljes hosszában is megtették ugyanezt, csak arra én már nem emlékszem), s rendszeresen az újságos bódé mögött parkoltak, ha vezetőiknek a közelben akadt dolguk. A bódéban jóságos tekintetű öreg néni árulta az újságot, Ludas Matyit, Tükört, Ország-Világot meg egy csomó ma már ismeretlen című lapot, Piffet is, amihez mindig valamilyen ajándékot mellékeltek a celofán csomagolás alá, s ami elérhetetlen volt számomra, mert a szüleim soha nem vették meg nekem. Az a Piff örök fájdalom maradt, még akkor is, ha egyébként sem tudtam volna elolvasni (francia nyelvű volt talán?), de mindig irigykedve gondoltam azokra, akik azt kapják, amikor én meg mondjuk a Dörmögő Dömötört...

Fekete kendős néni pattogatott kukoricát árult a bódé előtt, hozzátartozott az utcaképhez, mint a mellette lévő virágtartó, és mint Ludas, aki kortalanul tűnik át egyik évtizedből a másikba, mindig itt van, hogy aztán eltűnjön-felbukkanjon, vagy mint a tarka szoknyás cigányasszonyok papucsban és hangoskodva átvonulóban a Mackótól a postáig vagy vissza.

Volt üvegbolt, játékbolt, könyvesbolt, a Csemege meg a blokkos csemege, Keravill, Ofotért, Gelka, virágbolt, s ahogy futottak az évek, a harmincas évekből itt felejtett házak között bájos volt a mozdulatlanság, ami itt tartott vagy épp elüldözött pápaiakat, ami egyiknek szép volt, másiknak taszító, a gyereknek meg pezsgő-nyüzsgő varázslat, ötvenfilléres fagyi meg lúdláb, előfizetéses ebéd a Sportban, ahol először láttam azt, hogy csészében hozzák a levest és nem tányérba merik, mint anyukám vasárnap a kihúzott konyhaasztalon.

Voltunk a szűcsnél, orromban ma is a bőrszag; előttünk lépett és a padlóból kinyúló fület megragadva felnyitott egy ajtót, s eltűnt a padló és egy nyílás tátongott, s én arra gondoltam, hogy talán a mamánál a nagyszobában a nyikorgó pallók alatt is hasonló van, csak nekem még nem mondták meg, s az nyílik fel olykor éjszaka, s onnan jönnek elő azok a sejtelmes árnyak, amik mozgást rajzolnak a falakra, és pont olyankor mindenki alszik, akihez bújni lehet, de bújni kell és félni, mert az árnyék százféle, hol sárkány, hol boszorkány, csak királyfi nem akart lenni sohasem. Felnyitotta a szűcs és eltűnt alatta, s elszorult a szívem,most biztos ott fognak hagyni, a föld alatt, a padló alatt, a furcsa, nehéz szagok között, s a közelben a nyüzsgő utcán nem is fogják tudni, hogy én ott vagyok, a hangomat sem fogják hallani... aztán másképp lett. De talán mindezek miatt utáltam az akkor kapott irhabundámat, amíg csak ki nem nőttem, évekig...

Okos szemű kisfiú álldogál az üzlet előtt, nézi az utcát, házakat, embereket. Agya menti a fájlokat, mappába rendszerezi, s elrakja valahová a sejtek közé egy kis zugba. Ha betölti majd évtizedek múlva,mi lesz ott a képernyőn? A napsütés, a színek és illatok, a harangszó és emberek? Arcok? És ott leszünk-e mi is?