„Ricse, Ricse, Beatrice!”
2012-06-18 08:04:55 | cikk: Tóth Tamara | fotó: Babos Petra |
„Ricse, Ricse, Beatrice!” Többek között ezzel a szófordulattal várta a pápai közönség a népszerű, 1969-ben alakult Beatrice zenekart tagnap este a Szabadtérin. A színpad utoljára fénykorában látott ennyi embert, ugyanis közel 3000 ülő és álló pápai énekelte végig a Nemzet csótánya, azaz Nagy Feró klasszisait, mint a Nyolc óra munka vagy az Azok a boldog szép napok című slágereket.
Négy napon át, 15 helyszínen, 60 szórakoztató, játékos és interaktív program várta kikapcsolódásra a pápaiakat. Dr. Áldozó Tamás zárógondolataiban úgy fogalmazott, az idei zárókoncert magasan felülmúlt minden eddigit és a ’70-es ’80-as évek koncertjeit idézte meg. A polgármester rövid beszéde végén megköszönte mindazok munkáját, akik a 22. Pápai Játékfesztivál megrendezésében, szervezésében és lebonyolításában közreműködtek. A gondolatokat követően a sokak által várt tűzijáték zárta a nagyszabású fesztivált.

Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!