Játszva tanulták a helyes közlekedést – KRESZ park a Játékfesztiválon
2012-06-17 20:15:24 | cikk: HuHa |
A közlekedés alapvető szabályaival ismertette meg a gyerekeket a Játékfesztivál Ötödik sebesség című programja, mely a várkerti Zenepavilon mellett várta az apróságokat tegnap és ma. A mobil KRESZ parkban a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait ismerhették meg a kicsik és a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat a kialakított utakon „gépjárművel” közlekedve. Szombaton az Eltérő Sebesség Közhasznú Egyesület közlekedési játszóterén tanulták a balesetmentes közlekedés legfontosabb szabályait.
-A gyerekek az utánfutóban kialakított „tanteremben” először a közlekedési táblák és a lámpák jelentését tanulják meg, megnéznek egy-egy kisfilmet a szabályos közlekedésről, aztán megismerkednek az elektromos kisautók működésével és a gyakorlatban is kipróbálják magukat – ismertette a játszótér programját Tófalvi András. - A programra a 4-10 éves korosztályt várjuk, nekik már meg kell tanítani a gyalogos közlekedés szabályait, ismerniük kell a STOP táblát, a főútvonalat, elsőbbségadást és egyirányú utcát jelző táblákat, a közlekedési lámpák jelzéseit és a zebrán való áthaladás szabályait.
Az elméleti „oktatás” után a kisautókba ülve a gyerekek a pálya útjain haladva találkoztak a megtanult táblákkal, közlekedési lámpával, gyalogos átkelőhellyel és ezeknek megfelelően kellett haladniuk. Az érdeklődés nagy volt a közlekedési játszótér iránt, sok kisgyermek ült be az „iskolapadba” egy kis KRESZ oktatásra és élvezettel vettek részt a játékos foglalkozáson. Az egyesület munkatársai szerint, a gyerekek nagyrészt ismerik a közlekedés főbb szabályait, ezeket azonban nem lehet elégszer ismételni, hogy aztán a gyakorlatban is eszerint közlekedjenek. Horváth Patrik László és Daróczi Patrik János a mobil KRESZ parkot kipróbáló gyerekek közül a nagyobbak közé tartozott, de fiatalabb társaikhoz hasonlóan, örömmel vettek részt a programon.
-Először meg kellett tanulni, hogyan kell közlekedni aztán pedig beülhettünk a kisautóba – mesélte lelkesen Horváth Patrik.
-Megtanultuk azt, hogy nem szabad a piros lámpánál átkelni, vannak olyan utcák, ahová tilos a behajtás és vannak olyanok is, amikbe csak egyik irányból lehet bemenni – tette hozzá Daróczi Patrik.
A kisautóba ülve az első feladat a biztonsági öv bekötése volt - ennek tudatosítására külön hangsúlyt fektettek az egyesület munkatársai - csak ezután indulhattak útnak a gyerekek.
-Először STOP táblával találkoztunk, aztán meg kellett állni a lámpánál is, mert piros volt és akkor nem szabad menni, a sárga még csak figyelmeztetés és a zöldnél mehettünk tovább. Aztán volt egy gyalogos átkelőhely is, ott is meg kellett állni – mesélték egymás szavába vágva a fiúk.
Arra kérdésre, szerintük miért fontos, hogy már fiatal korban megismerjék a közlekedési szabályokat, Daróczi Patrik már a messze jövőbe tekintve válaszolt:
-Azért, hogy ha majd le szeretnénk tenni a jogsit, már ismerjünk néhány szabályt. Mert, ha mindent akkor kell megtanulni, az sokáig fog tartani – mondta nagy komolysággal, aztán hozzátette - az iskolában is tanultuk a közlekedés szabályait, mert ha biciklivel, motorral megyünk, tudni kell a KRESZ-t és még a gyalogosoknak is a szabályok szerint kell közlekedni.
Az Eltérő Sebesség Közhasznú Egyesület szombati programját követően ma a Pápa Városi Polgárőrség tagjai alakítottak ki mobil KRESZ parkot a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetségek tulajdonában lévő eszközökkel. A foglalkozás ezúttal is hasonló volt, a gyerekek az elektromos kisautókés közlekedési táblák segítségével játékos formában ismerkedtek a különböző közlekedési szituációkkal és szabályokkal. A program nem sokkal ezelőtt ért véget, és mint Bitai Sándortól megtudtuk, ma is többszáz kisgyermek „kapcsolt ötödik sebességbe”.

Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!