„Már nem figyelem, hogy a nézőtéri ültető behúzta-e a függönyt...” - Beszélgetés Veszpréminé Turtsányi Valériával
2012-03-19 17:46:23 | cikk: mo |
Az utóbbi néhány hónap több változást is hozott a város kulturális életében. A közművelődés színterei átalakulnak, a közösségi terek átcsoportosulnak. E változások mellett nem kis jelentőségű az sem, hogy a város kulturális életét koordináló Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatói feladatait januártól már nem Veszpréminé Turtsányi Valéria látja el. A művelődési központ élén közel 30 évig tevékenykedő igazgatónő kérésére nyugdíjazását tavaly decemberben fogadta el a képviselőtestület.
A helyi közművelődés legapróbb részleteit kiválóan ismerő szakemberrel arról beszélgettünk, miként építette fel a kulturális és közösségi művelődési életet Pápán, miért döntött úgy, hogy leteszi a lantot és hogy folytatódnak nyugdíjas évei ezután. Veszpréminé Turtsányi Valériával – hol máshol? – a színházépületben találkozom, hiszen a mindig aktív és tettre kész asszony most sem pihen igazán, számos egyesületben, civil szervezetben tevékenykedik. Találkozásunkkor éppen egy eszmecsere közepébe toppanok, Valéria egy civil szervezet pályázatával kapcsolatos tapasztalatait osztja meg kollégáival. A tárgyalást ugyan félbeszakítottam, beszélgetésünk alatt mégsem nézi idegesen az óráját, készségesen válaszol kérdéseimre. Először a kezdetekre voltam kíváncsi...
- 1984. január 1-jén kaptam meg első kinevezésemet a Jókai Mór Művelődési (és Szabadidő) Központ intézményvezetői állására. Akkor az volt a feladatom, hogy az új színházépület beüzemelését és egyáltalán működését készítsem elő, majd vezessem az intézményt. Ez nagyon szép szakmai kihívás volt, és a város lakossága is nagyon várta a működését. Az épületet azóta is úgy nevezik, hogy színház, hiszen erre vágyott a város lakossága, amióta a régi színházépületet lebontották. A színházi élet újraindítása nagyon szép és nemes feladat volt, amit sikeresen megvalósítottam. Azt azonban látni kell, hogy ez az intézmény nem színházi funkciót vállalt fel, hanem közművelődési funkciót, amelyben a zene-, a tánc-és a képzőművészet éppúgy helyet kapott, mint a közösségek működtetése, az amatőr művészeti csoportok támogatása, megőrzése és talán a legfontosabb szempont az volt, hogyan lehet a kisközösségeket úgy fejleszteni, hogy majdan önálló civil szervezetként működjenek a város kulturális életében. Büszke vagyok arra, hogy az intézmény innovatív ötleteivel országos szinten is elsőként valósított meg olyan projekteket, amelyeket aztán már az utánunk jövők is sikerre vihettek. Ez a kreativitás és ötletgazdagság, amely természetesen kollégáimnak köszönhető – menedzselésemmel – országos szinten is az elsők közé repítette az intézményt – foglalta össze a művelődési központ volt igazgatónője, majd példaként az ún. HEFOP, majd a TÁMOP pályázatot említette, hiszen az ország közművelődési intézményei közül a pápai pályázott elsőként európai uniós projektre. Sikerrel. Igaz, gondolhatja az ember, hogy pályázatot más is tud nyerni. A különbség az, hogy a JMK soha nem íratja meg mással a pályázatot, hanem saját szakembergárdája szellemi tőkéjét felhasználva fognak hozzá a projektek kidolgozásához, majd beadásához. Az intézmény a városi művelődési házak sorában elsőként vált akkreditált felnőttképzési intézménnyé is. Eljött aztán a pillanat, amikor úgy gondolta, hogy itt az ideje letenni a lantot. Miért döntött a nyugdíjazás mellett?
- Nagy dilemma volt számomra, hogy átadjam-e a stafétabotot, vagy még vigyem tovább az intézményt. Nem titkolom, hogy egészségi állapotom volt talán a legfontosabb, ami a mérleg nyelvét arra billentette; hogy meg kell tudni állni és nemet kell tudni mondani a szép szakmai kihívásokra. A szívprobléma genetikailag benne van a családunkban. És eljött az a pont, amikor meg kellet hoznom a döntést; azaz abba kell hagynom e szép, de teljes embert és napi nyolc órai munkánál mindig többet kívánó hivatás gyakorlását. Nagyon nehéz elhatározás volt részemről, hiszen az eszemmel, szívemmel, elhivatottságból még vittem volna tovább az intézmény életét. Az önkormányzat szép elképzelései: az Esterházy-kastély, a Fő tér felújítás, a kulturális turizmus új alapokra helyezése, a turizmus kiszélesítése, a közösségekkel való bánásmód – tehát ezekhez a kulturális élet helyi kihívásaihoz a magam szakmai tapasztalatával és intézményvezetői módszereivel hozzá tudtam volna járulni. De a családom tagjainak érvei is inspiráltak, hiszen azt mondták, ha szeretném élvezni a nyugdíjas éveket, akkor (ilyen feszített munkatempó mellett, tekintettel egészségi állapotomra) egyre kevesebb esélyem lesz rá; tehát most kell felállnom. azaz letenni a lantot és most kell elmennem nyugdíjba. Ismerve az Ön habitusát, meg tudja-e állni, hogy itt abbahagyja a munkát?
- Azért tudtam eredményes vezető lenni, mert egy sikeres intézmény nem egy személytől függ, ahogy mondani szokás „Egy fecske nem csinál nyarat!”. Itt olyan csapatot sikerült az évek hosszú során összehoznom és összetartanom, akik kvalifikáltak, akik elkötelezettek a közművelődés terén. Nyilván ehhez kellett az önkormányzat kultúrabarát támogató hozzáállása is. Igazi csapatmunka volt a miénk. És akkor leszek igazán büszke, ha ez az intézmény, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy működik tovább nélkülem is. Nyilván más pénzügyi és egyéb kondíciók ezt a folyamatot valamilyen irányba elmozdíthatják, de ez nem omolhat össze! És igen. Az egészségi állapotom jelzéseire hallgatva: megálljt kellett tudnom parancsolni magamnak. Számos civil szervezetben, egyesületben lát el különféle feladatokat. Ezek megmaradnak?
- Egy darabig igen, hiszen igyekszem nem „in medias res” magam mögött hagyni mindent! Ezen önkéntes tevékenységeimnek is kell egy kis kifutási időt hagyni. A nemrégiben elfogadott civil törvény szellemiségének megfelelően segíteni kívánom országos szakmai civil szervezetünket elnökségi tagként is, hogy a legoptimálisabb módon és keretek között tudjon tevékenykedni a jövőben is. Nem lehet könnyű egy ilyen, a közművelődés iránt oly elkötelezett szakembernek egyszerűen kilépni az intézmény küszöbén...
- Természetesen a kulturális életből nem léptem ki, de most már úgymond a számítógépen, az e-maileken keresztül látom a világot, követem az eseményeket; a közművelődés törvényi változásait és e szakterület stratégiai koncepcióját. Valójában még ma is figyelem a pályázati kiírásokat, kapom a meghívót az országos és helyi szakmai programokra, közéleti eseményekre. Munkámra országos szinten közművelődési szakértőként és auditorként is számítanak. S ami számomra talán a legfontosabb, hogy volt kollégáim, ha bemegyek az intézménybe mindig őszinte szeretettel fogadnak. Más élményt nyújtanak talán a színházi előadások is.
- Igen, természetesen. Már nem kell figyelnem, hogy bezárta-e az oldalsó ajtót a nézőtéri ültető és behúzta-e a függönyt, s időben indul-e az előadás. Vagy amikor a konferanszié egy rendezvényen kimegy a színpadra, akkor 70 százalékon van-e a világosító által beadott fény, stb.. Tehát ezeket most már olyan lazán és jól eső érzéssel látom, hogy itt megy minden, mint a karikacsapás egykori vezetőtársaim irányításával. Működik a mechanizmus függetlenül attól, hogy már nem én vagyok az intézményvezető. Nagyon sok mérföldkő van az intézmény és ezzel együtt az Ön háta mögött is. Ha visszatekint a pályájára, ez az amit elképzelt korábban? Elégedett a karrierjével?
- Az elégedettség rám soha nem volt jellemző. Minél többet tud az ember annál inkább látja a lehetőségek széles tárházát és hogy még mennyi mindent lehetne tenni. Mindig többre, magasabb szakmai célokra és a feladatoknak való még jobb megfelelésre vágytam. Ez végig hajtóerőt jelentett a munkámban. Most kezdem látni igazán azokat a szép eredményeket, melyek tudatosulnak is bennem, amiket elértünk, elértem. Ami a vezetői munkát illeti: a kollégáimnak azt szoktam mondani, hogy tisztellek benneteket és alkalmasnak, képesnek tartalak arra, hogy minél jobb szakmai munkát végezzetek azaz még jobban megfeleljetek a közművelődés előtt álló kihívásoknak, elvárásoknak. Munkámban a legfőbb pedagógiai elvet igyekeztem alkalmazni azaz a pozitívumokra próbáltam építeni; mivel vallom, hogy minden ember tehetséges valamiben. A munkafeladatok elosztásában igyekeztem tehát figyelembe venni a közművelődés mely ága iránt mutat nagyobb affinitást, vagy érzékenységet a kolléga. Természetesen a szakmai továbbképzéseken való részvétel, az önképzés fontos eleme volt elvárásaimnak. Önmagam esetében pedig úgy gondoltam: nem követelhetek a kollégáimtól, ha én náluk kevesebbet dolgozok, ha nem vagyok magas szinten kvalifikált. Jó példát szerettem volna mutatni. Hogyan telnek a napok a nyugdíjas életben? Mire szeretné fordítani a szabadidejét?
- Azon túl, hogy szeretnék tájékozott maradni a város kulturális életében és látni a folyamatokat mind országos, mind helyi szinten, most ráérek háziasszonykodni is. A női attitűd bennem kicsit kihalt. Nem értettem, hogy minek kell bemenni a városba és a kirakatokat nézegetni, meg vásárolni, reklámújságokat nézni. Ez nem volt az én műfajom. De komolyra fordítva a szót: az olvasás most évek óta előtérbe került. Éveken át gyűjtöttem a szakmai folyóiratokat, ma is tájékozódom a jogszabályokról, törvényekről, mert – ha nem is feladatom már – szeretek naprakész lenni, ha esetleg megkérdeznek, elmondhassam a véleményemet. Kiemelkedő volt munkámban a civil szervezetek fejlesztése. Talán ez a vonulat, amit még a mai napig kezelek, támogatok. Család?
- A gyerekek kirepültek. Most már a férjem is nyugdíjas és rengetegen megjegyzik az utcán: évek óta nem láttak bennünket együtt. Most viszont ráérünk kutyát sétáltatni, a piacra lemenni vagy vásárolni. A mézeshetek időszaka kicsit visszatért, hiszen most sokkal több időnk van egymásra. Korábban én este jártam haza, de az volt a szerencsém, hogy a férjem ebben a hivatásban igazán partner volt. Tudomásul vette azokat az elfoglaltságaimat, amit a pálya megkövetelt, legyen az továbbképzés, külföldi szakmai út vagy esti színház. És most lesz időm a saját magam igényeinek megfelelő időtöltésre is: az olvasástól a nyelvtanuláson át egészen a kertészkedésig vagy az otthonunk csinosítgatásáig.Remélem a magánéletben és a nyugdíjas években is megtalálja azokat a kihívásokat, amelyek egész élete során előbbre és előbbre vitték. Jó egészséget és kellemes pihenést kívánunk a papa-ma.hu nevében.
A helyi közművelődés legapróbb részleteit kiválóan ismerő szakemberrel arról beszélgettünk, miként építette fel a kulturális és közösségi művelődési életet Pápán, miért döntött úgy, hogy leteszi a lantot és hogy folytatódnak nyugdíjas évei ezután. Veszpréminé Turtsányi Valériával – hol máshol? – a színházépületben találkozom, hiszen a mindig aktív és tettre kész asszony most sem pihen igazán, számos egyesületben, civil szervezetben tevékenykedik. Találkozásunkkor éppen egy eszmecsere közepébe toppanok, Valéria egy civil szervezet pályázatával kapcsolatos tapasztalatait osztja meg kollégáival. A tárgyalást ugyan félbeszakítottam, beszélgetésünk alatt mégsem nézi idegesen az óráját, készségesen válaszol kérdéseimre. Először a kezdetekre voltam kíváncsi...
- 1984. január 1-jén kaptam meg első kinevezésemet a Jókai Mór Művelődési (és Szabadidő) Központ intézményvezetői állására. Akkor az volt a feladatom, hogy az új színházépület beüzemelését és egyáltalán működését készítsem elő, majd vezessem az intézményt. Ez nagyon szép szakmai kihívás volt, és a város lakossága is nagyon várta a működését. Az épületet azóta is úgy nevezik, hogy színház, hiszen erre vágyott a város lakossága, amióta a régi színházépületet lebontották. A színházi élet újraindítása nagyon szép és nemes feladat volt, amit sikeresen megvalósítottam. Azt azonban látni kell, hogy ez az intézmény nem színházi funkciót vállalt fel, hanem közművelődési funkciót, amelyben a zene-, a tánc-és a képzőművészet éppúgy helyet kapott, mint a közösségek működtetése, az amatőr művészeti csoportok támogatása, megőrzése és talán a legfontosabb szempont az volt, hogyan lehet a kisközösségeket úgy fejleszteni, hogy majdan önálló civil szervezetként működjenek a város kulturális életében. Büszke vagyok arra, hogy az intézmény innovatív ötleteivel országos szinten is elsőként valósított meg olyan projekteket, amelyeket aztán már az utánunk jövők is sikerre vihettek. Ez a kreativitás és ötletgazdagság, amely természetesen kollégáimnak köszönhető – menedzselésemmel – országos szinten is az elsők közé repítette az intézményt – foglalta össze a művelődési központ volt igazgatónője, majd példaként az ún. HEFOP, majd a TÁMOP pályázatot említette, hiszen az ország közművelődési intézményei közül a pápai pályázott elsőként európai uniós projektre. Sikerrel. Igaz, gondolhatja az ember, hogy pályázatot más is tud nyerni. A különbség az, hogy a JMK soha nem íratja meg mással a pályázatot, hanem saját szakembergárdája szellemi tőkéjét felhasználva fognak hozzá a projektek kidolgozásához, majd beadásához. Az intézmény a városi művelődési házak sorában elsőként vált akkreditált felnőttképzési intézménnyé is. Eljött aztán a pillanat, amikor úgy gondolta, hogy itt az ideje letenni a lantot. Miért döntött a nyugdíjazás mellett?
- Nagy dilemma volt számomra, hogy átadjam-e a stafétabotot, vagy még vigyem tovább az intézményt. Nem titkolom, hogy egészségi állapotom volt talán a legfontosabb, ami a mérleg nyelvét arra billentette; hogy meg kell tudni állni és nemet kell tudni mondani a szép szakmai kihívásokra. A szívprobléma genetikailag benne van a családunkban. És eljött az a pont, amikor meg kellet hoznom a döntést; azaz abba kell hagynom e szép, de teljes embert és napi nyolc órai munkánál mindig többet kívánó hivatás gyakorlását. Nagyon nehéz elhatározás volt részemről, hiszen az eszemmel, szívemmel, elhivatottságból még vittem volna tovább az intézmény életét. Az önkormányzat szép elképzelései: az Esterházy-kastély, a Fő tér felújítás, a kulturális turizmus új alapokra helyezése, a turizmus kiszélesítése, a közösségekkel való bánásmód – tehát ezekhez a kulturális élet helyi kihívásaihoz a magam szakmai tapasztalatával és intézményvezetői módszereivel hozzá tudtam volna járulni. De a családom tagjainak érvei is inspiráltak, hiszen azt mondták, ha szeretném élvezni a nyugdíjas éveket, akkor (ilyen feszített munkatempó mellett, tekintettel egészségi állapotomra) egyre kevesebb esélyem lesz rá; tehát most kell felállnom. azaz letenni a lantot és most kell elmennem nyugdíjba. Ismerve az Ön habitusát, meg tudja-e állni, hogy itt abbahagyja a munkát?
- Azért tudtam eredményes vezető lenni, mert egy sikeres intézmény nem egy személytől függ, ahogy mondani szokás „Egy fecske nem csinál nyarat!”. Itt olyan csapatot sikerült az évek hosszú során összehoznom és összetartanom, akik kvalifikáltak, akik elkötelezettek a közművelődés terén. Nyilván ehhez kellett az önkormányzat kultúrabarát támogató hozzáállása is. Igazi csapatmunka volt a miénk. És akkor leszek igazán büszke, ha ez az intézmény, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy működik tovább nélkülem is. Nyilván más pénzügyi és egyéb kondíciók ezt a folyamatot valamilyen irányba elmozdíthatják, de ez nem omolhat össze! És igen. Az egészségi állapotom jelzéseire hallgatva: megálljt kellett tudnom parancsolni magamnak. Számos civil szervezetben, egyesületben lát el különféle feladatokat. Ezek megmaradnak?
- Egy darabig igen, hiszen igyekszem nem „in medias res” magam mögött hagyni mindent! Ezen önkéntes tevékenységeimnek is kell egy kis kifutási időt hagyni. A nemrégiben elfogadott civil törvény szellemiségének megfelelően segíteni kívánom országos szakmai civil szervezetünket elnökségi tagként is, hogy a legoptimálisabb módon és keretek között tudjon tevékenykedni a jövőben is. Nem lehet könnyű egy ilyen, a közművelődés iránt oly elkötelezett szakembernek egyszerűen kilépni az intézmény küszöbén...
- Természetesen a kulturális életből nem léptem ki, de most már úgymond a számítógépen, az e-maileken keresztül látom a világot, követem az eseményeket; a közművelődés törvényi változásait és e szakterület stratégiai koncepcióját. Valójában még ma is figyelem a pályázati kiírásokat, kapom a meghívót az országos és helyi szakmai programokra, közéleti eseményekre. Munkámra országos szinten közművelődési szakértőként és auditorként is számítanak. S ami számomra talán a legfontosabb, hogy volt kollégáim, ha bemegyek az intézménybe mindig őszinte szeretettel fogadnak. Más élményt nyújtanak talán a színházi előadások is.
- Igen, természetesen. Már nem kell figyelnem, hogy bezárta-e az oldalsó ajtót a nézőtéri ültető és behúzta-e a függönyt, s időben indul-e az előadás. Vagy amikor a konferanszié egy rendezvényen kimegy a színpadra, akkor 70 százalékon van-e a világosító által beadott fény, stb.. Tehát ezeket most már olyan lazán és jól eső érzéssel látom, hogy itt megy minden, mint a karikacsapás egykori vezetőtársaim irányításával. Működik a mechanizmus függetlenül attól, hogy már nem én vagyok az intézményvezető. Nagyon sok mérföldkő van az intézmény és ezzel együtt az Ön háta mögött is. Ha visszatekint a pályájára, ez az amit elképzelt korábban? Elégedett a karrierjével?
- Az elégedettség rám soha nem volt jellemző. Minél többet tud az ember annál inkább látja a lehetőségek széles tárházát és hogy még mennyi mindent lehetne tenni. Mindig többre, magasabb szakmai célokra és a feladatoknak való még jobb megfelelésre vágytam. Ez végig hajtóerőt jelentett a munkámban. Most kezdem látni igazán azokat a szép eredményeket, melyek tudatosulnak is bennem, amiket elértünk, elértem. Ami a vezetői munkát illeti: a kollégáimnak azt szoktam mondani, hogy tisztellek benneteket és alkalmasnak, képesnek tartalak arra, hogy minél jobb szakmai munkát végezzetek azaz még jobban megfeleljetek a közművelődés előtt álló kihívásoknak, elvárásoknak. Munkámban a legfőbb pedagógiai elvet igyekeztem alkalmazni azaz a pozitívumokra próbáltam építeni; mivel vallom, hogy minden ember tehetséges valamiben. A munkafeladatok elosztásában igyekeztem tehát figyelembe venni a közművelődés mely ága iránt mutat nagyobb affinitást, vagy érzékenységet a kolléga. Természetesen a szakmai továbbképzéseken való részvétel, az önképzés fontos eleme volt elvárásaimnak. Önmagam esetében pedig úgy gondoltam: nem követelhetek a kollégáimtól, ha én náluk kevesebbet dolgozok, ha nem vagyok magas szinten kvalifikált. Jó példát szerettem volna mutatni. Hogyan telnek a napok a nyugdíjas életben? Mire szeretné fordítani a szabadidejét?
- Azon túl, hogy szeretnék tájékozott maradni a város kulturális életében és látni a folyamatokat mind országos, mind helyi szinten, most ráérek háziasszonykodni is. A női attitűd bennem kicsit kihalt. Nem értettem, hogy minek kell bemenni a városba és a kirakatokat nézegetni, meg vásárolni, reklámújságokat nézni. Ez nem volt az én műfajom. De komolyra fordítva a szót: az olvasás most évek óta előtérbe került. Éveken át gyűjtöttem a szakmai folyóiratokat, ma is tájékozódom a jogszabályokról, törvényekről, mert – ha nem is feladatom már – szeretek naprakész lenni, ha esetleg megkérdeznek, elmondhassam a véleményemet. Kiemelkedő volt munkámban a civil szervezetek fejlesztése. Talán ez a vonulat, amit még a mai napig kezelek, támogatok. Család?
- A gyerekek kirepültek. Most már a férjem is nyugdíjas és rengetegen megjegyzik az utcán: évek óta nem láttak bennünket együtt. Most viszont ráérünk kutyát sétáltatni, a piacra lemenni vagy vásárolni. A mézeshetek időszaka kicsit visszatért, hiszen most sokkal több időnk van egymásra. Korábban én este jártam haza, de az volt a szerencsém, hogy a férjem ebben a hivatásban igazán partner volt. Tudomásul vette azokat az elfoglaltságaimat, amit a pálya megkövetelt, legyen az továbbképzés, külföldi szakmai út vagy esti színház. És most lesz időm a saját magam igényeinek megfelelő időtöltésre is: az olvasástól a nyelvtanuláson át egészen a kertészkedésig vagy az otthonunk csinosítgatásáig.Remélem a magánéletben és a nyugdíjas években is megtalálja azokat a kihívásokat, amelyek egész élete során előbbre és előbbre vitték. Jó egészséget és kellemes pihenést kívánunk a papa-ma.hu nevében.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!