Orosz hadifogságban íródott napló - Mátyus Ferencről a Jókai Körben

Részlet a naplóból:

Drága Kisanyám! Mivel nincs egy kis darabka papirosom sem, elhatároztam, hogy az imakönyv üres papiros szélein fogok Neked naponta írni. A jó Isten talán nem haragszik meg rám ezért. Remélem, az elküldött utolsó levelem is már Hozzád jutott, amit Szedő Tónitól küldtem. Úgy szeretnék én is Tőled kapni levelet, de ez most sajnos lehetetlen. Pedig úgy szeretném tudni, hogy mi újság van otthon, hogy vagy Édes.
Ma október 6. van, már napok óta azon töprengek, hogy apa vagyok-e már vagy sem. Az az érzésem, hogy még nem, de nagyon közel állok már az apaság öröméhez. Most Obojánban vagyunk Bjelgorod és Kurszk között. Iaşiból ide jöttünk. Ez egy kis, nyomorúságos város. Kis táborban vagyunk német és pár magyar legénységgel összezárva, vagy 1000-1200-an, ebből nyolcvan magyar tiszt. Többen jöttünk, de már sokat kihelyeztek felügyelőként munkára. Eddig akárhol, akármelyik táborban voltunk, mindenütt örömmel vártam az estét. Este lefeküdtem, és órákon keresztül gondolatban ott voltam Veled kicsi szobánkban, megsimogattam a mi édes kis bucakunkat és megcsókolgattam. Most itt a besötétedéssel a poloskák tevékenysége megkezdődik és reggelig tart. Reggel fele a kimerülésben aztán elalszom, de pár perc múlva ébresztő, még sötétben reggeli, és a beosztás szerint ki munkára megy közülünk, ki benn marad. Állandó sorakozók egymás után, létszámellenőrzés popijáty. Állandó esőzések és nyakig érő sár, de jó ez a bilgeri, Életem! A másik csizmám már biztosan tele lenne vízzel.
Az utóbbi napok nagyon rosszul teltek el. Rengeteget fagyoskodtam. Kint jártam, mint rabszolgahajcsár, borzasztó élet. Hogy meg ne fagyjon az ember, kénytelen maga is dolgozni. Tegnapelőtt egész nap fát vágtam, és rácsaptam a sulyokkal véletlenül az ujjamra. Úgy látszik, a csont megrepedhetett, mert rettenetesen dagadt és szörnyen fáj… Szerencsére ma vasárnap van, és kevés munkafelügyelő kellett, így bent maradtam. Megborotválkoztam, bajuszomat megnyírtam szépen. Ez nem az a régi bajusz, ez most kb. két hetes. A régit leborotváltam, mert már nagyon hosszú volt, és előbb evett ebből a jó eledelből, amit fogságunkban kapunk, mint én. Ma pl. üres káposztaleves volt az ebéd. Hogy mi megy itt a konyhán? Mindenki dirigál és eszik! Majd ezekről beszélek szóban, ha a jó Isten hazasegít. Istenem, milyen hihetetlennek tűnik az innét való hazajutás. Olyan érzés rágondolni, mint aki a pokolba jutott, és azt reméli, hogy a jó Isten megkönyörül majd rajta, de nem következik az be soha, és ő tudja ezt jól. Most ismét jönnek a hírek: a legutóbbit egy orosz százados mondta, hogy a napokban a magyar foglyok zászlósig bezárólag haza lesznek szállítva, hadnagytól felfelé tanfolyamra megyünk 1 hónapra Kurszkba, és ott megtanuljuk, hogy hazajutva hogyan kell a kapitalizmussal elbánni. Persze, nem hisszük el. Nem úgy néz itt ki a dolog. Meggyalázva, megszégyenítve, a tiszti mivoltot sutba dobva bánnak velünk. Ilyen rossz még sehol sem volt. Éjjel a poloska, még ki sem világosodik, már a munka. Hajnalban reggeli 7 deci káposzta vagy köleskásás leves. (A benne lévő dolgok csak mutatványszámban.) Ezzel du. 3-ig robot. Akkor u.a. az ebéd, sötétig munka, a sötétben vacsora u.a. Néha 2 sze krumpli. Néha szerencsénk van, és kinn munkán tudunk sütni pár szem krumplit, répát vagy tököt, esetleg céklát. Egy pár szem vadalmát szerzünk néha…