A céhes ipar virágzása és hanyatlása a XIX. században
2011-02-22 19:45:03 | cikk: Babos Petra | fotó: Babos Petra |
Fejes Sándor helytörténész volt a vendége a Szűkebb Pátriánk című ifjúsági honismereti körnek ma délután a Petőfi moziban. Az előadó ezúttal a céhes ipar virágzása és hanyatlása a XIX. században című témáról mesélt a diákoknak.
A kézművesség feudális szervezete a céh volt, a kézművesek nagy hatáskörrel rendelkező szakmánkénti testülete, vagyis a kézművesek érdekvédelmi szervezete. A nyugat-és dél európai államokban már a 9-11. században beindultak ezek a szervezetek, de hazánkban csak jóval később. A késedelemnek több oka is volt, mint például az, hogy az ipar és a mezőgazdaság nem vált el egymástól kellően, gátolta a fejlődést a 150 évig tartó török hódoltság és a 9 évig elhúzódó Rákóczi szabadságharc. Ezen okok miatt hazánkban csak a 17-18. században indult be a céhek fejlődése. Nagy különbségek voltak városi és falusi céh tagok életszínvonala között. Magyarországon a 19. század elejére a céhek száma meghaladta a 4000-et. Egy-egy céh létszáma igen különböző volt. Már három mester is alakíthatott céhet, de voltak olyan nagyvárosok, ahol több száz fő volt. A legnagyobb és legnépesebb céheket természetesen a fontos közszükségleti igényeket kielégítő szakmákban találjuk (molnár, tímár, hentes, szabó, kovács). Több mint 200-ra tehető azoknak a foglalkozásoknak a száma, amelyeket céhes keretek között folytattak hazánkban- mondta Fejes Sándor.
A céhek élén a céhmester vagy helyettese állt. Őket a céhek tagjai évenként választottak. A szolgáló mester a céh legfiatalabb mestere volt, akinek a működéssel kapcsolatos feladatokat kellett ellátnia. A céhmesternek bizonyos korlátok között az igazságszolgáltatás is a joga volt. A céhek feletti felügyeletet a földesurak, a céhbiztosok és a céhkomisszáriusok gyakorolták. A céhek tagjai igyekeztek egymáshoz nagyon közel lakni, így maradtak meg Pápán az alábbi utcanevek: Csapó, Csutorás, Gombkötő, Mester, Varga, Jeges. A céhek szervesen beépültek a városiak társadalmába. Ezek szigorúan zárt rendszerek voltak - hangsúlyozta a helytörténész.
Előadásában kitért az inasévekre is, valamint a legényéletre, a vándorlásra és a mesterré válás feltételeire is.
Zárásként elmondta, hogy az 1872-ben kiadott Magyar Ipartörvény kimondta a céhek megszűnését és elhelyezését oda, ahová valók: a történelem tárházába. Ezek után következett
a helyi ipartestületek megalakulása, amelyeknek kezdetben azok voltak a tagjai, akik a céheket alapították, de már önálló iparosként.
Jövő kedden Huszár János az I. és II. világháborúk között időszakról beszél az érdeklődő diákságnak.
A kézművesség feudális szervezete a céh volt, a kézművesek nagy hatáskörrel rendelkező szakmánkénti testülete, vagyis a kézművesek érdekvédelmi szervezete. A nyugat-és dél európai államokban már a 9-11. században beindultak ezek a szervezetek, de hazánkban csak jóval később. A késedelemnek több oka is volt, mint például az, hogy az ipar és a mezőgazdaság nem vált el egymástól kellően, gátolta a fejlődést a 150 évig tartó török hódoltság és a 9 évig elhúzódó Rákóczi szabadságharc. Ezen okok miatt hazánkban csak a 17-18. században indult be a céhek fejlődése. Nagy különbségek voltak városi és falusi céh tagok életszínvonala között. Magyarországon a 19. század elejére a céhek száma meghaladta a 4000-et. Egy-egy céh létszáma igen különböző volt. Már három mester is alakíthatott céhet, de voltak olyan nagyvárosok, ahol több száz fő volt. A legnagyobb és legnépesebb céheket természetesen a fontos közszükségleti igényeket kielégítő szakmákban találjuk (molnár, tímár, hentes, szabó, kovács). Több mint 200-ra tehető azoknak a foglalkozásoknak a száma, amelyeket céhes keretek között folytattak hazánkban- mondta Fejes Sándor.
A céhek élén a céhmester vagy helyettese állt. Őket a céhek tagjai évenként választottak. A szolgáló mester a céh legfiatalabb mestere volt, akinek a működéssel kapcsolatos feladatokat kellett ellátnia. A céhmesternek bizonyos korlátok között az igazságszolgáltatás is a joga volt. A céhek feletti felügyeletet a földesurak, a céhbiztosok és a céhkomisszáriusok gyakorolták. A céhek tagjai igyekeztek egymáshoz nagyon közel lakni, így maradtak meg Pápán az alábbi utcanevek: Csapó, Csutorás, Gombkötő, Mester, Varga, Jeges. A céhek szervesen beépültek a városiak társadalmába. Ezek szigorúan zárt rendszerek voltak - hangsúlyozta a helytörténész.
Előadásában kitért az inasévekre is, valamint a legényéletre, a vándorlásra és a mesterré válás feltételeire is.
Zárásként elmondta, hogy az 1872-ben kiadott Magyar Ipartörvény kimondta a céhek megszűnését és elhelyezését oda, ahová valók: a történelem tárházába. Ezek után következett
a helyi ipartestületek megalakulása, amelyeknek kezdetben azok voltak a tagjai, akik a céheket alapították, de már önálló iparosként.
Jövő kedden Huszár János az I. és II. világháborúk között időszakról beszél az érdeklődő diákságnak.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!