A névrokonság bizonyosság?
2011-02-12 15:41:37 | cikk: Bali József |
Tegyünk fel egy erősen költői kérdést. Nem mindegy valakinek, hogy Józsefnek, Sándornak, Gézának vagy Mihálynak hívják-e?
Bizony nem!
Alább, valamivel részletesebben kifejtem.
Vegyük csak a maszek családi nevet, a sajátomat.
Bali.
(Hadd legyek erősen beképzelt, ez, talán némely emberek körében már ismerősnek hathat.)
Az már nem teljesen mindegy, hogy Bali József, Bali Sándor, Bali Géza, vagy éppen Bali Mihály valaki.
No, hát ez az?
Mert nem mindegy!
A következő epizódokkal hozakodom elő.
Apai nagyanyám – Bali Józsefné, született Németh Erzsébet – éppen ránk vigyázott a pápai-tókerti otthonunkban. A csikó-sparhert középső karikáját kivéve, a tűz nem csupán melegített, hanem világított is. Főleg az után, hogy alaposan megrakta kukorica-csutkával.
És mi nyaggattuk;
– Mama, mesélj!
A Somlói várban lakozó, kincset őrző kígyó legendáját, már régebben megírtam, de a következő történet ilyen fokban – még nem.
– Édesapátok még meg sem született, amikor megtörtént a tragédia. Eplényben, a vasúti átjáró melletti őrházban laktunk az idő tájt. Szaladva jött egy ember, s kiabálta, az uramat baleset érte! Halálos. Zirc és Eplény között jöttek hajtánnyal, amikor egy kanyarban összetalálkoztak egy gőzmozdonnyal. Utólag úgy hallottam, hogy a nagyapátok, mivel hatalmas és erős ember volt, gyorsan még a hajtányt is le akarta kapni a sínről, amibe a lába beleakadt. S a hajtányozók mind odavesztek.
Néhány hónapra rá született meg az ötödik gyermekem, a ti édesapátok. Neki, nem volt apja, nektek meg nagyapátok, nekem meg nem marad férjem…
Bali nagymamánk sajgó derékkal kelt föl a székéről, megigazgatta a tüzet, tett rá néhány csutkát, s újabb történetbe fogott.
– Van az én emlékeim között még egy mesebeli történet is. Vagy igaz, vagy nem. Ezt én nem tudhatom.
– Úgy ragadt meg a fejemben ez a dolog, hogy amikor Magyarország és Ausztria közös országot működtetett, Esztergomban működött a legfelsőbb bíróság, amellett pedig a hóhér.
No, ezt a hóhért Bali Mihálynak hívták. Persze, az is lehet, hogy csupán névrokonságról van szó…
Eddig tartott a nagymamai mese.
A dolog megmaradt bennem, de soha nem kutakodtam a pontos megismerésére. Így is fel lehetett nőni.
Most meg már annyira elszaladóban van az Idő, hogy már csak kevés „ügy” tisztázására, megírására lehet elég az esetlegesen még hátralévő, néhány esztendő.
Bali nagymamám következő mondataira is jól emlékszem; – Nagyapátok Somlóvásárhelyre járt udvarolni, onnan lettem a felesége. Tudomásom szerint, a Baliak Vas megyébe valók, Egyházashetyére, Vasvárra. No, és természetesen Pápára.
A Lombard Pápa csapatának jelenleg is van ilyen nevű futballistája, aki talán győri származású. (Korábban meg a Pápai MÁV Petőfinek volt Bali nevű játékosa.)
Érdekes, hogy Baliak akadtak Külsővaton, Pápateszéren – de azok sem számítottak egymás rokonainak.
Az előbbieket tudtam meg az apai nagymamámtól.
Baliak másutt is vannak, arra magamnak is akad példája. Veszprémben is több Bali él, akad köztük könyvtáros, nyugalmazott rendőr, kőműves, némelyiket még ismerem is, de a névrokonságnál több kapocs nem köt egyikükhöz sem. Szentesen ugyancsak élnek Bali-k. De, át is léphetnénk a magyar-horvát határt; Omisalj-ban, az Adriánál, fent a faluban jókora cégtábla hirdeti: BALI fodrászat…
Számomra eddig a két legjelesebb, tényleges rokon a Bali János meg a Bali Béla. Mindkettő pap volt.
Főként a János bácsi, aki több idegen nyelvet beszélt, s még a Vatikánban is szolgált. (A Bali Family karácsonya c. novellám központi alakja éppen Ő.)
A foglakozására nézvést hóhér Bali Mihály alakja – két ízben szaladt az arcomnak.
Épp olyan különösen, mint amilyen amilyennek a története számít.
A Föld Napja ünnepségén (1995. április 22.) a fővárosi Sefánia Palotában gyülekeztek a kitüntetettek – köztük szerénységem. A gyülekezetben néhány politikus is feltűnt. De volt ott még más Valaki is…
A laudációk – a hivatalos szakmai dicséretek – után, valamennyi elismerésben részesülő mondhatott néhány mondatot.
Egy Valakiről kiderült, még figyelt is. Ezt, bizton állíthatom. Ő volt a Moldova György író. Aki az éppen elkészült „Magyarország szennybemenetele” című könyvét árusíttatta. Amikor a vásárlók sorában eléje értem, elsőként kezet nyújtott, aztán meg kérdezett;
– Hallott-e már a Bali Mihályról?
– Igen!– válaszoltam.
– Állítólag még a rokonságunkhoz is tartozhatott…
– Nincs róla bizonyosságom.
– No, akkor magától sem kérnek gyakran nyakkendő-igazítást!
Ez volt az író válasza.
Mindketten jót nevettünk a felvetésen, de kuncogtak azok is, akik hallották a néhány különös mondatot.
(Akkortájt a Veszprém megyei napilap, a Napló munkatársa voltam, s a következő címen írtam meg a parányi epizódot, azaz, egy kis színest. Esetem Moldovával, 1995. április 28. 6. o.) De, minden elmúlik egyszer – mondhatjuk nyugodtan.
Bali Mihály alakja sem adott semmiféle okot arra, hogy emlegessük.
Egészen 2011 januárjáig.
Az egyik hétvégi reggelen, az Interneten kutakodó Feleségem átkiáltott a szomszéd szobába:
– Apa! Gyere csak! Találtam neked valamit, ami érdekelni fog!
Nem akartam hinni a szememnek – az igazság az, hogy néhány éve már nem is nagyon lehet –, amikor kiolvastam a címet: Bali Mihály hóhér életéből. Írta Ribianszky József, 2010. IX. 24. (Forrás: Debreceni Szemle I. évf. 18. száma, 1912. IV. 28.)
Innen ismertem meg néhány epizódot a „híres-nevezetes” névrokon életéből;
A Duna mellett, Fadd községben látta meg a napvilágot, szűkszavú pásztoremberré lett, juhászkodott. Kifinomult mozdulattal kapta el a birkákat, húzta fel kampóval nyírásra, kivéreztetésre, nyúzásra…
Egyszer aztán katonáskodásra adta a fejét.
1877-ben a Szerém megyei 7. huszárezred katonája lett. Az aprószemű-sasorrú regrutából remek huszár lesz – ismerte fel Bali Mihályban az elöljárója. Aki, e mellett minden hájjal megkent, ébren alvónak titulálta.
Bali Mihály, a kvártélya milyenségével sem sokat törődött. Még akkor sem, ha csak tökmaglevest kapott.
Egy alkalommal gazdag svábhoz szállásolták el a faddi juhászlegényt. Néhány napra múlva azonban már siettek ezt a huszárt bepanaszolni;
– Elapad a legjobb tehenem, vagy éppenséggel vért ad. Ha bemegy, az istállóba a seprű elkezd táncolni! A múltkor fából faragott ki egy nyulat, majd letette az udvaromra, s azt mondta neki – Cimbora hopp! S a nyúl leszaladt a pincébe, ahol rögvest két hordó borom ecetesedett meg…
(Különös babonák járhattak annak idején!)
Dél–Vidéken, a Száva folyó közelében gyülekezett a monarchia serege, s mert Filipovics táborszernagy kiáltványa nem ért célt, tehát nem tette le a fegyvert az ellenség – másnap harc következett. Rajtaütöttek a törökökön, az elfogottak közt hat bég is akadt, akiket kötél általi halálra ítéltek.
Alig hallatszott el a kérdés, mi szerint ki vállalkozna a bakó szerepére? – Bali Mihály máris főszereplővé emelkedett. Kiválasztott egy jókora kőrisfát, s oda, egyik béget a másik után boszorkányos ügyességgel felakasztotta.
(A bégek hiába könyörögtek az akasztás ellen. A mohamedán vallás tanítása szerint, ha valaki úgy hal meg, hogy a lelkét beléfojtják, az nem juthat a Tuba-fa árnyékába, s nem részesülhet a mennyei paradicsom örömeiben…)
Fennmaradtak Bali Mihály szavai:
– No, most bégethettek báránykáim!
Kiváló munkájáért háromszáz forint jutalmat kapott, amit Faddra postázott az apjának.
Szarajevó bevétele után is sok munka várt Bali Mihályra. A kivégzések ugyanis napirenden voltak.
A dél–vidéki hadjáratot követően, a 7. huszárezred Grazba került. Ott gyakorlatoztak éppen, amikor Tegetthoff altábornagy szemlézte a díszbe öltözött huszárokat, s hamarosan felismerte Bali Mihályt.
Közelébe lépve, az ujjával rámutatott;
– Scharfrichter? (Hóhér?) – kérdezte.
A kapott választ azonnal nem értette:
– Jelentem alássan, nem ismerem én ám ezt a bikkfa nyelvet – válaszolt Bali Mihály.
– Kok! Kok! Was? – kérdezte mosolyogva Tegetthoff, s tenyerével mímelte a nyaknyisszantást.
– Igenis, méltóságos generális uram, értek egy keveset ahhoz is – volt a válasz.
Az újabb katonaélet három éve is letelt, s Bali Mihály visszaköltözött a falujába.
Amikor híre jött, hogy Kozma Sándor királyi főügyész pályázatot írt ki a pesti hóhérságra, Bali Mihály benyújtotta a magáét. És nyert. Pedig, sokan pályáztak, köztük akadt két ügyvéd is.
( Mai tapasztalatok mondatják: az ügyvédek mire nem kaphatók?)
Akkor még nem tudhatta, milyen gyakran kell ünnepi ruhát ölteni. A hóhérnak ugyanis ott kell állnia azokon a temetéseken, ahol a királyi főügyész tartja a hivatalos, sírgödör melletti beszédet. ( Ez volt ám az igazi halotti „beszéd”!)
Igaz, a felettébb színes, legendákba hajló történet szálai némileg közelebb visznek valamennyi érdeklődőt Bali Mihály alakjához. Egy különös és kalandos életű névrokon megismeréséhez azonban több ismérv szükségeltetik. Talán akad az országban élő sok-sok Bali közül legalább egy, aki elmegy Faddra, bekopogtat a plébánia hivatalba, az önkormányzathoz, s ha akad helytörténész – tőle is segítséget kér. (Mikor született, s mikor halt meg – s hol, Bali Mihály?) Bali névre hallgatni, s bakónak lenni semmiképpen nem számított egyszerű foglalatosságnak. Mostanra már eltöröltetett a halálbüntetés.
Maga ez tény is növelheti a kíváncsiságot a hajdani faddi juhászember, a hóhérrá lett Bali Mihály alakja iránt. Figyelni fogjuk az Internetet! A legelső elismerés a Ribianszky Józsefé.
Bizony nem!
Alább, valamivel részletesebben kifejtem.
Vegyük csak a maszek családi nevet, a sajátomat.
Bali.
(Hadd legyek erősen beképzelt, ez, talán némely emberek körében már ismerősnek hathat.)
Az már nem teljesen mindegy, hogy Bali József, Bali Sándor, Bali Géza, vagy éppen Bali Mihály valaki.
No, hát ez az?
Mert nem mindegy!
A következő epizódokkal hozakodom elő.
Apai nagyanyám – Bali Józsefné, született Németh Erzsébet – éppen ránk vigyázott a pápai-tókerti otthonunkban. A csikó-sparhert középső karikáját kivéve, a tűz nem csupán melegített, hanem világított is. Főleg az után, hogy alaposan megrakta kukorica-csutkával.
És mi nyaggattuk;
– Mama, mesélj!
A Somlói várban lakozó, kincset őrző kígyó legendáját, már régebben megírtam, de a következő történet ilyen fokban – még nem.
– Édesapátok még meg sem született, amikor megtörtént a tragédia. Eplényben, a vasúti átjáró melletti őrházban laktunk az idő tájt. Szaladva jött egy ember, s kiabálta, az uramat baleset érte! Halálos. Zirc és Eplény között jöttek hajtánnyal, amikor egy kanyarban összetalálkoztak egy gőzmozdonnyal. Utólag úgy hallottam, hogy a nagyapátok, mivel hatalmas és erős ember volt, gyorsan még a hajtányt is le akarta kapni a sínről, amibe a lába beleakadt. S a hajtányozók mind odavesztek.
Néhány hónapra rá született meg az ötödik gyermekem, a ti édesapátok. Neki, nem volt apja, nektek meg nagyapátok, nekem meg nem marad férjem…
Bali nagymamánk sajgó derékkal kelt föl a székéről, megigazgatta a tüzet, tett rá néhány csutkát, s újabb történetbe fogott.
– Van az én emlékeim között még egy mesebeli történet is. Vagy igaz, vagy nem. Ezt én nem tudhatom.
– Úgy ragadt meg a fejemben ez a dolog, hogy amikor Magyarország és Ausztria közös országot működtetett, Esztergomban működött a legfelsőbb bíróság, amellett pedig a hóhér.
No, ezt a hóhért Bali Mihálynak hívták. Persze, az is lehet, hogy csupán névrokonságról van szó…
Eddig tartott a nagymamai mese.
A dolog megmaradt bennem, de soha nem kutakodtam a pontos megismerésére. Így is fel lehetett nőni.
Most meg már annyira elszaladóban van az Idő, hogy már csak kevés „ügy” tisztázására, megírására lehet elég az esetlegesen még hátralévő, néhány esztendő.
Bali nagymamám következő mondataira is jól emlékszem; – Nagyapátok Somlóvásárhelyre járt udvarolni, onnan lettem a felesége. Tudomásom szerint, a Baliak Vas megyébe valók, Egyházashetyére, Vasvárra. No, és természetesen Pápára.
A Lombard Pápa csapatának jelenleg is van ilyen nevű futballistája, aki talán győri származású. (Korábban meg a Pápai MÁV Petőfinek volt Bali nevű játékosa.)
Érdekes, hogy Baliak akadtak Külsővaton, Pápateszéren – de azok sem számítottak egymás rokonainak.
Az előbbieket tudtam meg az apai nagymamámtól.
Baliak másutt is vannak, arra magamnak is akad példája. Veszprémben is több Bali él, akad köztük könyvtáros, nyugalmazott rendőr, kőműves, némelyiket még ismerem is, de a névrokonságnál több kapocs nem köt egyikükhöz sem. Szentesen ugyancsak élnek Bali-k. De, át is léphetnénk a magyar-horvát határt; Omisalj-ban, az Adriánál, fent a faluban jókora cégtábla hirdeti: BALI fodrászat…
Számomra eddig a két legjelesebb, tényleges rokon a Bali János meg a Bali Béla. Mindkettő pap volt.
Főként a János bácsi, aki több idegen nyelvet beszélt, s még a Vatikánban is szolgált. (A Bali Family karácsonya c. novellám központi alakja éppen Ő.)
A foglakozására nézvést hóhér Bali Mihály alakja – két ízben szaladt az arcomnak.
Épp olyan különösen, mint amilyen amilyennek a története számít.
A Föld Napja ünnepségén (1995. április 22.) a fővárosi Sefánia Palotában gyülekeztek a kitüntetettek – köztük szerénységem. A gyülekezetben néhány politikus is feltűnt. De volt ott még más Valaki is…
A laudációk – a hivatalos szakmai dicséretek – után, valamennyi elismerésben részesülő mondhatott néhány mondatot.
Egy Valakiről kiderült, még figyelt is. Ezt, bizton állíthatom. Ő volt a Moldova György író. Aki az éppen elkészült „Magyarország szennybemenetele” című könyvét árusíttatta. Amikor a vásárlók sorában eléje értem, elsőként kezet nyújtott, aztán meg kérdezett;
– Hallott-e már a Bali Mihályról?
– Igen!– válaszoltam.
– Állítólag még a rokonságunkhoz is tartozhatott…
– Nincs róla bizonyosságom.
– No, akkor magától sem kérnek gyakran nyakkendő-igazítást!
Ez volt az író válasza.
Mindketten jót nevettünk a felvetésen, de kuncogtak azok is, akik hallották a néhány különös mondatot.
(Akkortájt a Veszprém megyei napilap, a Napló munkatársa voltam, s a következő címen írtam meg a parányi epizódot, azaz, egy kis színest. Esetem Moldovával, 1995. április 28. 6. o.) De, minden elmúlik egyszer – mondhatjuk nyugodtan.
Bali Mihály alakja sem adott semmiféle okot arra, hogy emlegessük.
Egészen 2011 januárjáig.
Az egyik hétvégi reggelen, az Interneten kutakodó Feleségem átkiáltott a szomszéd szobába:
– Apa! Gyere csak! Találtam neked valamit, ami érdekelni fog!
Nem akartam hinni a szememnek – az igazság az, hogy néhány éve már nem is nagyon lehet –, amikor kiolvastam a címet: Bali Mihály hóhér életéből. Írta Ribianszky József, 2010. IX. 24. (Forrás: Debreceni Szemle I. évf. 18. száma, 1912. IV. 28.)
Innen ismertem meg néhány epizódot a „híres-nevezetes” névrokon életéből;
A Duna mellett, Fadd községben látta meg a napvilágot, szűkszavú pásztoremberré lett, juhászkodott. Kifinomult mozdulattal kapta el a birkákat, húzta fel kampóval nyírásra, kivéreztetésre, nyúzásra…
Egyszer aztán katonáskodásra adta a fejét.
1877-ben a Szerém megyei 7. huszárezred katonája lett. Az aprószemű-sasorrú regrutából remek huszár lesz – ismerte fel Bali Mihályban az elöljárója. Aki, e mellett minden hájjal megkent, ébren alvónak titulálta.
Bali Mihály, a kvártélya milyenségével sem sokat törődött. Még akkor sem, ha csak tökmaglevest kapott.
Egy alkalommal gazdag svábhoz szállásolták el a faddi juhászlegényt. Néhány napra múlva azonban már siettek ezt a huszárt bepanaszolni;
– Elapad a legjobb tehenem, vagy éppenséggel vért ad. Ha bemegy, az istállóba a seprű elkezd táncolni! A múltkor fából faragott ki egy nyulat, majd letette az udvaromra, s azt mondta neki – Cimbora hopp! S a nyúl leszaladt a pincébe, ahol rögvest két hordó borom ecetesedett meg…
(Különös babonák járhattak annak idején!)
Dél–Vidéken, a Száva folyó közelében gyülekezett a monarchia serege, s mert Filipovics táborszernagy kiáltványa nem ért célt, tehát nem tette le a fegyvert az ellenség – másnap harc következett. Rajtaütöttek a törökökön, az elfogottak közt hat bég is akadt, akiket kötél általi halálra ítéltek.
Alig hallatszott el a kérdés, mi szerint ki vállalkozna a bakó szerepére? – Bali Mihály máris főszereplővé emelkedett. Kiválasztott egy jókora kőrisfát, s oda, egyik béget a másik után boszorkányos ügyességgel felakasztotta.
(A bégek hiába könyörögtek az akasztás ellen. A mohamedán vallás tanítása szerint, ha valaki úgy hal meg, hogy a lelkét beléfojtják, az nem juthat a Tuba-fa árnyékába, s nem részesülhet a mennyei paradicsom örömeiben…)
Fennmaradtak Bali Mihály szavai:
– No, most bégethettek báránykáim!
Kiváló munkájáért háromszáz forint jutalmat kapott, amit Faddra postázott az apjának.
Szarajevó bevétele után is sok munka várt Bali Mihályra. A kivégzések ugyanis napirenden voltak.
A dél–vidéki hadjáratot követően, a 7. huszárezred Grazba került. Ott gyakorlatoztak éppen, amikor Tegetthoff altábornagy szemlézte a díszbe öltözött huszárokat, s hamarosan felismerte Bali Mihályt.
Közelébe lépve, az ujjával rámutatott;
– Scharfrichter? (Hóhér?) – kérdezte.
A kapott választ azonnal nem értette:
– Jelentem alássan, nem ismerem én ám ezt a bikkfa nyelvet – válaszolt Bali Mihály.
– Kok! Kok! Was? – kérdezte mosolyogva Tegetthoff, s tenyerével mímelte a nyaknyisszantást.
– Igenis, méltóságos generális uram, értek egy keveset ahhoz is – volt a válasz.
Az újabb katonaélet három éve is letelt, s Bali Mihály visszaköltözött a falujába.
Amikor híre jött, hogy Kozma Sándor királyi főügyész pályázatot írt ki a pesti hóhérságra, Bali Mihály benyújtotta a magáét. És nyert. Pedig, sokan pályáztak, köztük akadt két ügyvéd is.
( Mai tapasztalatok mondatják: az ügyvédek mire nem kaphatók?)
Akkor még nem tudhatta, milyen gyakran kell ünnepi ruhát ölteni. A hóhérnak ugyanis ott kell állnia azokon a temetéseken, ahol a királyi főügyész tartja a hivatalos, sírgödör melletti beszédet. ( Ez volt ám az igazi halotti „beszéd”!)
Igaz, a felettébb színes, legendákba hajló történet szálai némileg közelebb visznek valamennyi érdeklődőt Bali Mihály alakjához. Egy különös és kalandos életű névrokon megismeréséhez azonban több ismérv szükségeltetik. Talán akad az országban élő sok-sok Bali közül legalább egy, aki elmegy Faddra, bekopogtat a plébánia hivatalba, az önkormányzathoz, s ha akad helytörténész – tőle is segítséget kér. (Mikor született, s mikor halt meg – s hol, Bali Mihály?) Bali névre hallgatni, s bakónak lenni semmiképpen nem számított egyszerű foglalatosságnak. Mostanra már eltöröltetett a halálbüntetés.
Maga ez tény is növelheti a kíváncsiságot a hajdani faddi juhászember, a hóhérrá lett Bali Mihály alakja iránt. Figyelni fogjuk az Internetet! A legelső elismerés a Ribianszky Józsefé.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!