Fogyatékosok karácsonya
2010-12-20 23:13:33 | cikk: Babos Petra | fotó: Babos Petra |
Pápa Város Önkormányzata ma délután tartotta Egyesített Szociális Intézményének Kisfaludy utcai épületében, a Fogyatékosok Nappali Intézményében a gondozottak karácsonyi ünnepségét.
Először Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető egy megható karácsonyi történetet olvasott fel az ajándékozásról, majd kívánt boldog ünnepeket a jelenlevőknek.
Horváth Melinda szakmai vezető is köszöntötte a megjelenteket.
- Immáron hagyománnyá vált, hogy karácsony közeledtével egy-egy ünnephez kötődő szimbólumot választunk az adventi beszélgetéseink témájához. Idén a betlehemi jászolt választottuk, ez ugyanis a befogadás jelképe. Azt az egyszerű jászolt, ami nem csak számunkra oly fontos a mindennapok megélésében, az elfogadás, befogadás folyamatában. A tizedik évfordulónk ünneplésével két igazi befogadóra is leltünk, az Edvy Malom Fogadóra és a Református templomra- mondta a szakmai vezető.
Pluhár Lászlóné és Kardos Marianna szavalata után a fogyatékkal élő gyermekek betlehemes verses ünnepi műsorát láthatták a megjelentek.
Végül Áldozó Tamás alpolgármester is köszöntötte a résztvevőket:
- A karácsony a család ünnepe. De hétköznapjainkat egész évben nemcsak a családunkban éljük, hanem mindannyian különböző közösségekben is. Az itt dolgozók kitartása, odaadása, kedvessége, a fiatalok alkalmazkodó képessége, lelkesedése, a szülők mindennapi biztatása, bátorítása nélkül nem jöhetett volna létre ez a közösség sem- hangsúlyozta az alpolgármester.
Mindezek után az ajándékozás következett, ahol a gyermekeken kívül a szülőket is apró ajándékokkal lepték meg gondozók.

Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!