A hazavezető Bakony
2010-11-26 23:10:02 | cikk: Bali József |
Igen, a Bakony minket mindig hazavezet: oda és vissza. Ugyanúgy, mint már nagyon sokszor. Csak most már november közepe van, Herendnél ködfoltok terpeszkednek a bitumencsík felett, a csehbányai bejárót pedig egyszerűen fogságban tartják. Városlődnél késő-őszi takaró borul a domboldalakra, gombaszedőknek híre-hamva. Néhány perccel múlt el – délután két óra. A farkasgyepűi Ős-bükkös mintha szégyellné magát, annyira magára húzza a köd-takarót, hogy minél kevesebbet vegyen észre az erre utazó belőle.
Akik már tudják, azoknak nem mondok újat; a méretes, ezüstszürke törzsek eltűntetését siratja, a bakonyi génbankot, a megújulás zálogait. (Az Ős-bükköst illetően, Majer Antal erdészprofesszor ki nem mondott jóslata látszik beteljesülni…)
A Nimród vendéglő ugyanúgy belevész a novemberi délutánba, mint a turista-szállónak épített faházak. Ez alól a Boróka fogadó sem kivétel. A Szanatórium parkolójában ködből szállnak ki a látogatók, a négykerekű láthatatlan alattuk…
Bakonyjákóval párhuzamosan szalad a betoncsík, csak a Bittva-patak hídja töri meg a novemberi délután szürkeségét. A futballpálya távolabbi végéhez ragaszkodó, kacsalábon toporgó kastély ormai még most sem érnek bele a köd egyre sűrűbb, műtejet idéző vonulatába. Miért nem? Mert még nem készült el.
Járiföldnél deszkakerítés kezd sorjázni az útvonal árka mentén. A harangláb néhány éve megvalósított dolog. Köszönet és dicséret is érte. Tapolcafőhöz közeledve, hirtelen tűnnek el mellőlünk a ködfelhők. Egy perce még voltak, most meg már nincsenek. De, van útjavítás, lámpás forgalomirányítással. Ez jó. A sebességkorlátozás is az.
Gyakorlatilag arra is jut idő, hogy az emlékei közt kutakodjon az áthaladó. A híres-nevezetes karsztforrás képe elevenedik meg, a hatalmas fürdőzéseké, az apró, gyors mozgású fürge cselléké, amelyek századszor is kicselezték a gyerekembereket, akik akkor – mi voltunk.
(Most meg – sokak traumájaként – mindent beton borít.)
A mai Pápa, számomra, a horgásztónál, meg a Szathmáry-malomnál kezdődik. A Csókáig kísérünk egy pöfögő kistraktort, amelynek láthatóan nyitva leffeg az ajtaja. A traktoros, az útpadkán kerékpározó atyafiával kvaterkázik – menet közben. A Gyimóti útra a körforgalomból lépünk ki, a Bakonyér-patak hídján tartunk a tókerti Ötödik utcán át, a Hatodikba. Az útpadkán, meg a kísérő gyepben meglepően sok, fekete nyakgallérú balkáni gerle szedeget. Kifigyelve, kukoricát hullajtott el errefelé valamiféle jármű.
(A gerlék nevében is köszönjük.)
A délutánban, együtt a nagyobb család. Korelnökünk az Édesanyánk. Gondok könnyebbednek meg a kibeszéléssel. (Alaposan hozzászoktatták ezt a népet a szabadossághoz. A másik kertje-telke nyugodtan odaveszhet, kit érdekel? )
Visszaútban, már a sötétség erős marka szorít bennünket. A valamikori szovjet laktanya magasságában járunk. Mintha egy barnamedve barlangjából keresnénk a kiutat. Szuroksötétség uralkodik a tájon.
Közlekedtünk e tájban legalább százszor? Sokkal inkább ezerszer! Mégis könnyebb lenne, ha a városból a kifordulást (jobbra) közlekedési szakértéssel megvilágítanák!
A körforgalomig ugyancsak meglehetősen sötétségbe bújtatott az út. Ugyanilyen a teljes körforgalom! Néhány ostornyeles kandeláber jót tenne!
Ha egyszer majd minél több lesz a megvilágított kistáj, a Bakony még biztonságosabban vezetne mindenkit haza. Konkrét példával is szolgál a legutóbbi visszaút. Farkasgyepűnél, a falu szélének utolsó fényei adtak annyi segítséget, hogy az úttesten átvágó jókora vaddisznóval ne kerülhessünk közvetlen közelségbe. Üdv néked Bakony, mert Te, a benned utazóra is vigyázol!
(S ezért készülhettek el ezek a sorok.)
Akik már tudják, azoknak nem mondok újat; a méretes, ezüstszürke törzsek eltűntetését siratja, a bakonyi génbankot, a megújulás zálogait. (Az Ős-bükköst illetően, Majer Antal erdészprofesszor ki nem mondott jóslata látszik beteljesülni…)
A Nimród vendéglő ugyanúgy belevész a novemberi délutánba, mint a turista-szállónak épített faházak. Ez alól a Boróka fogadó sem kivétel. A Szanatórium parkolójában ködből szállnak ki a látogatók, a négykerekű láthatatlan alattuk…
Bakonyjákóval párhuzamosan szalad a betoncsík, csak a Bittva-patak hídja töri meg a novemberi délután szürkeségét. A futballpálya távolabbi végéhez ragaszkodó, kacsalábon toporgó kastély ormai még most sem érnek bele a köd egyre sűrűbb, műtejet idéző vonulatába. Miért nem? Mert még nem készült el.
Járiföldnél deszkakerítés kezd sorjázni az útvonal árka mentén. A harangláb néhány éve megvalósított dolog. Köszönet és dicséret is érte. Tapolcafőhöz közeledve, hirtelen tűnnek el mellőlünk a ködfelhők. Egy perce még voltak, most meg már nincsenek. De, van útjavítás, lámpás forgalomirányítással. Ez jó. A sebességkorlátozás is az.
Gyakorlatilag arra is jut idő, hogy az emlékei közt kutakodjon az áthaladó. A híres-nevezetes karsztforrás képe elevenedik meg, a hatalmas fürdőzéseké, az apró, gyors mozgású fürge cselléké, amelyek századszor is kicselezték a gyerekembereket, akik akkor – mi voltunk.
(Most meg – sokak traumájaként – mindent beton borít.)
A mai Pápa, számomra, a horgásztónál, meg a Szathmáry-malomnál kezdődik. A Csókáig kísérünk egy pöfögő kistraktort, amelynek láthatóan nyitva leffeg az ajtaja. A traktoros, az útpadkán kerékpározó atyafiával kvaterkázik – menet közben. A Gyimóti útra a körforgalomból lépünk ki, a Bakonyér-patak hídján tartunk a tókerti Ötödik utcán át, a Hatodikba. Az útpadkán, meg a kísérő gyepben meglepően sok, fekete nyakgallérú balkáni gerle szedeget. Kifigyelve, kukoricát hullajtott el errefelé valamiféle jármű.
(A gerlék nevében is köszönjük.)
A délutánban, együtt a nagyobb család. Korelnökünk az Édesanyánk. Gondok könnyebbednek meg a kibeszéléssel. (Alaposan hozzászoktatták ezt a népet a szabadossághoz. A másik kertje-telke nyugodtan odaveszhet, kit érdekel? )
Visszaútban, már a sötétség erős marka szorít bennünket. A valamikori szovjet laktanya magasságában járunk. Mintha egy barnamedve barlangjából keresnénk a kiutat. Szuroksötétség uralkodik a tájon.
Közlekedtünk e tájban legalább százszor? Sokkal inkább ezerszer! Mégis könnyebb lenne, ha a városból a kifordulást (jobbra) közlekedési szakértéssel megvilágítanák!
A körforgalomig ugyancsak meglehetősen sötétségbe bújtatott az út. Ugyanilyen a teljes körforgalom! Néhány ostornyeles kandeláber jót tenne!
Ha egyszer majd minél több lesz a megvilágított kistáj, a Bakony még biztonságosabban vezetne mindenkit haza. Konkrét példával is szolgál a legutóbbi visszaút. Farkasgyepűnél, a falu szélének utolsó fényei adtak annyi segítséget, hogy az úttesten átvágó jókora vaddisznóval ne kerülhessünk közvetlen közelségbe. Üdv néked Bakony, mert Te, a benned utazóra is vigyázol!
(S ezért készülhettek el ezek a sorok.)
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!