„…Úgy döntöttem, hogy Pápán kórházat alapítok…”
295 éve született és 225 éve hunyt el gróf Eszterházy Ferenc, a pápai kórház alapítója
2010-11-06 18:23:23 | cikk: Mezei Zsolt |
Galántai és fraknói gróf Eszterházy Ferenc alakjával keveset foglalkozott a magyar történetírás, pedig életpályájának jelentős része egy olyan, politikailag és társadalmilag is mozgalmas korszakra esik, amikor a bécsi udvar jelentős lépéseket tett a magyarság felemelésének érdekében. A Habsburg császári udvar — amely egyben a magyar királyi udvart is jelentette — a XVIII. század közepétől nagyra becsülte és érdemben foglalkoztatta is a magyar főnemességet: ehhez a császári-királyi udvarhoz kötődik Eszterházy Ferenc gróf politikai-közéleti pályafutása és karrierje is.
Eszterházy Ferenc 1715. szeptember 12-én született — egyes források szerint a pápai vár még álló középkori falai között, gannai sírfelirata szerint azonban Pozsonyban. Édesapja (idősb Ferenc) tábornok, főlovász- és tárnokmester, édesanyja Pálffy Mária Szidónia volt. Szerencsés családban született — és ezt nemcsak a főnemesi rang jelentette —, mert szüleinek tizenegy gyermeke közül tíz érte meg a felnőttkort jó egészségben. A gyermekek gondos, vallásos nevelésben részesültek. A három fivér — Miklós, Ferenc és Károly — eltérő, de kiemelkedő pályát futottak be: Miklós előbb a hadseregben, majd a diplomáciai szolgálatban szerzett nevet magának, mivel szentpétervári követ lett. A legkisebb fiú, Károly (1725–1799) papi pályára lépve esztergomi kanonok, előbb a váci (1759–1762), később az egri (1762–1799) püspöki székbe került.
Ferenc gróf az udvari kamaránál kezdte működését, majd a bécsi Udvari Színház intendánsa lett (1752–1754). 1760–1783-ig Moson vármegye főispánja, majd főkamarás (1765), főudvarmester (1773). 1762-ben Mária Terézia királynő a Magyar Kancellária fejévé nevezte ki, s ezt a tisztséget haláláig viselte. 1783–1785-ben horvát-szlavón-dalmát bán. Jó, mondhatni baráti viszonyt ápolt Lotharingiai Ferenc császárral, Mária Terézia királynő férjével: ez a kapcsolat valószínűleg jelentősen hozzájárult Eszterházy Ferenc magasba ívelő karrierjének alakulásához. A magyar ügyek királyi kancellárjaként számos fontos rendelet előkészítésében, illetve megszületésében vett részt. Így pl. végrehajtotta az úrbérrendezés (1767) és a nevelési-oktatási reform (Ratio Educationis, 1777) nagy jelentőségű intézkedéseit. Mária Terézia vallásügyi politikáját támogatta, de II. Józsefnek a nemesi és egyházi viszonyok radikális megváltoztatására irányuló törekvéseit már nem tudta tolerálni. Mindamellett Mária Terézia sem élne a magyar nép emlékezetében a legkedveltebb Habsburgként, ha Eszterházy kancellár bölcsességgel és türelemmel nem fékezte volna a sokszor türelmetlen uralkodónő cselekedeteit. Ferenc gróf befolyását jól jelzi, hogy 1764-ben a királynő az ő kezdeményezésére alapította meg a Szent István Lovagrendet, melynek első nagymestere ő maga, kancellárja pedig a gróf lett. A rend alapításának örömére hozták haza Raguzából a szent király legbecsesebb ereklyéjét: a Szent Jobbot.
A gróf nevét — gáláns kalandjain, valamint államigazgatási tevékenységén túl — leginkább jótéteményei, felebaráti szeretetből fakadó alapítványai őrizték meg. Az első ilyen kezdeményezés akkor született, amikor 1762. augusztusában váratlanul meghalt unokatestvére, a grófi ág vagyonának örököse, és így fivéreivel együtt örökölték az ág teljes vagyonát. Ő kapta a Pozsony és Moson megyei birtokokat, s ezek központját, Cseklészt. Rögvest hozzáfogott birtokainak fölvirágoztatásához: a cseklészi birtokon gyapjúfonó- és szövőüzemet létesített, melyhez saját juhászata szolgáltatta az alapanyagot. Ugyancsak az 1762-es évhez fűződik az a kezdeményezés is, mely szerint tallósi kastélyában árvaházat létesített a porosz háborúkban elesett katonák árvái részére. Az intézet fénykorában 75 fiú és 25 leány kapott itt oktatást a gróf költségén. (Ez volt az első nem egyházi fenntartású árvaház hazánkban.) És Eszterházy gróf nevéhez fűződik még az első ún. kamerális iskola létrehozása is, melyben számviteli és mérnöki tudományokat oktattak. Az intézet céljaira szempci kastélyát ajánlotta fel 1763-ban. (Ennyit az érzéketlen és a fajtáját lenéző magyar arisztokratáról…)
Eszterházy Ferenc pápai kórházat alapító levele Bécsben kelt 1757. január 19-én. Ez az alapítólevél eredetileg német nyelven, két példányban készült. A rend birtokában lévő, az eredeti királyi megerősítéssel ellátott példány Mária Terézia aláírásával és a magyar ügyekben használatos ún. nagypecséttel van ellátva. Az uralkodó mindenben elfogadta a bemutatott alapítólevelet és erre vonatkozó rezolúciója 1757. május 2-án kelt. A királynő eredeti kézírása mellett szerepel gróf Nádasdy Lipót magyar királyi kancellár aláírása is. 1921-ben a budapesti rendházból a pápaiba szállították, s a rend feloszlatásáig itt őrizték. Utána az esztergomi Prímási Levéltár állományába került, ma is itt őrzik.
A pergamenre írt, 14 oldalas okirat Mária Terézia címeinek és rangjainak felsorolásával kezdődik, majd az alapító gróf indokai következnek, amelyek a betegápoló irgalmasok letelepítésére indították. Vázolja a letelepítés körülményeit és német szövegével beiktatja az eredeti alapítólevelet is. Ebben szerepel az alapítás tényét kihirdető mondat: „Én, galántai Eszterházy Ferenc gróf… a magam és örököseim nevében …úgy döntöttem, hogy a szegény beteg felebarátok megsegítése céljából általában, kiváltképp pedig a pápai és ugodi birtokaimon élő szegény, megbetegedett jobbágyaim számára, az ottani környék használatára és a köz javára, saját erőmből és néhány jótevő hozzájárulásával Pápán kórházat alapítok… és azt az Istenes Szent János által alapított, egyébként irgalmas testvéreknek nevezett rendnek átadom…”
Rendelkezik arról, hogy ideiglenes lakhelyül a „Zöld Fához” címzett vendégfogadót alakíttatta át a szerzetesek és betegeik számára, valamint arról, hogy 9000 rajnai forinttal alapítványt tett az intézet fenntartására. Engedélyezi, hogy az irgalmas barátok nyilvános gyógyszertárat nyissanak, amelynek jövedelmét szintén a betegápolás céljaira kell fordítaniuk.
Az oklevél záró részében a királynő megadja az alapításhoz kért uralkodói jóváhagyást: „…apostoli királyi hatalmunkból eredően elfogadtuk, érvényesítettük, jóváhagytuk és kegyesen megerősítettük, mások jogainak sérelme nélkül ama nagyobb titkos függőpecsétünkkel megerősített jelen oklevelünk ereje és tanúbizonysága révén, melyet Magyarország királynőjeként használunk, hogy az említett pápai uradalomban a fenti módon letelepített irgalmasrendi szerzetesek, másképpen Istenes szent János szentséges rendjének javára örökre érvényben maradjon…”
Mária Terézia 1765-ben magyar királyi főkamarássá, 1771-ben pedig az Aranygyapjas Rend lovagjává nevezte ki Ferenc grófot. Horvát báni kinevezését már II. József császártól kapta 1783-ban, akit ifjúkora óta ismert. Vele már közel sem volt olyan felhőtlen a kapcsolata, mint édesanyjával: a konfliktus akkor kezdődött, amikor József nem koronáztatta magát magyar királlyá, így lehetetlenné téve a királyi hatalom alkotmányos gyakorlását. Ferenc gróf a császár németesítő törekvéseinek és túlzásba vitt újításainak nyíltan ellene szegült. Osztotta a nemesség álláspontját a reformok végrehajtásával kapcsolatban, és különösen fölháborította az egyházi intézkedések körültekintés nélküli, már-már kegyetlen végigvitele. Eszterházy, aki pápai birtokán kolostort alapított és letelepítette a betegápoló irgalmasokat, elborzadva nézte, hogy a feloszlatott kolostorok javait, műkincseit, könyvtárait széthordják, elkótyavetyélik.
Utolsó éveiben a gróf egyre ritkábban fordult meg az udvarnál: életének 70. évéhez közeledve már belefáradt a császárral való folytonos hadakozásba. Cseklészi domíniumát átengedte a fiának, ifjabb Ferencnek (1758–1815), ő maga pedig az egyébként is üresen álló pápai kastélyba költözött. Rövid betegség után, 1785. november 7-én halt meg Bécsben. Tetemét a fraknói grófi ág gannai családi kriptájában helyezték örök nyugalomra. Ma is itt nyugszik.
Eszterházy Ferenc 1715. szeptember 12-én született — egyes források szerint a pápai vár még álló középkori falai között, gannai sírfelirata szerint azonban Pozsonyban. Édesapja (idősb Ferenc) tábornok, főlovász- és tárnokmester, édesanyja Pálffy Mária Szidónia volt. Szerencsés családban született — és ezt nemcsak a főnemesi rang jelentette —, mert szüleinek tizenegy gyermeke közül tíz érte meg a felnőttkort jó egészségben. A gyermekek gondos, vallásos nevelésben részesültek. A három fivér — Miklós, Ferenc és Károly — eltérő, de kiemelkedő pályát futottak be: Miklós előbb a hadseregben, majd a diplomáciai szolgálatban szerzett nevet magának, mivel szentpétervári követ lett. A legkisebb fiú, Károly (1725–1799) papi pályára lépve esztergomi kanonok, előbb a váci (1759–1762), később az egri (1762–1799) püspöki székbe került.
Ferenc gróf az udvari kamaránál kezdte működését, majd a bécsi Udvari Színház intendánsa lett (1752–1754). 1760–1783-ig Moson vármegye főispánja, majd főkamarás (1765), főudvarmester (1773). 1762-ben Mária Terézia királynő a Magyar Kancellária fejévé nevezte ki, s ezt a tisztséget haláláig viselte. 1783–1785-ben horvát-szlavón-dalmát bán. Jó, mondhatni baráti viszonyt ápolt Lotharingiai Ferenc császárral, Mária Terézia királynő férjével: ez a kapcsolat valószínűleg jelentősen hozzájárult Eszterházy Ferenc magasba ívelő karrierjének alakulásához. A magyar ügyek királyi kancellárjaként számos fontos rendelet előkészítésében, illetve megszületésében vett részt. Így pl. végrehajtotta az úrbérrendezés (1767) és a nevelési-oktatási reform (Ratio Educationis, 1777) nagy jelentőségű intézkedéseit. Mária Terézia vallásügyi politikáját támogatta, de II. Józsefnek a nemesi és egyházi viszonyok radikális megváltoztatására irányuló törekvéseit már nem tudta tolerálni. Mindamellett Mária Terézia sem élne a magyar nép emlékezetében a legkedveltebb Habsburgként, ha Eszterházy kancellár bölcsességgel és türelemmel nem fékezte volna a sokszor türelmetlen uralkodónő cselekedeteit. Ferenc gróf befolyását jól jelzi, hogy 1764-ben a királynő az ő kezdeményezésére alapította meg a Szent István Lovagrendet, melynek első nagymestere ő maga, kancellárja pedig a gróf lett. A rend alapításának örömére hozták haza Raguzából a szent király legbecsesebb ereklyéjét: a Szent Jobbot.
A gróf nevét — gáláns kalandjain, valamint államigazgatási tevékenységén túl — leginkább jótéteményei, felebaráti szeretetből fakadó alapítványai őrizték meg. Az első ilyen kezdeményezés akkor született, amikor 1762. augusztusában váratlanul meghalt unokatestvére, a grófi ág vagyonának örököse, és így fivéreivel együtt örökölték az ág teljes vagyonát. Ő kapta a Pozsony és Moson megyei birtokokat, s ezek központját, Cseklészt. Rögvest hozzáfogott birtokainak fölvirágoztatásához: a cseklészi birtokon gyapjúfonó- és szövőüzemet létesített, melyhez saját juhászata szolgáltatta az alapanyagot. Ugyancsak az 1762-es évhez fűződik az a kezdeményezés is, mely szerint tallósi kastélyában árvaházat létesített a porosz háborúkban elesett katonák árvái részére. Az intézet fénykorában 75 fiú és 25 leány kapott itt oktatást a gróf költségén. (Ez volt az első nem egyházi fenntartású árvaház hazánkban.) És Eszterházy gróf nevéhez fűződik még az első ún. kamerális iskola létrehozása is, melyben számviteli és mérnöki tudományokat oktattak. Az intézet céljaira szempci kastélyát ajánlotta fel 1763-ban. (Ennyit az érzéketlen és a fajtáját lenéző magyar arisztokratáról…)
Eszterházy Ferenc pápai kórházat alapító levele Bécsben kelt 1757. január 19-én. Ez az alapítólevél eredetileg német nyelven, két példányban készült. A rend birtokában lévő, az eredeti királyi megerősítéssel ellátott példány Mária Terézia aláírásával és a magyar ügyekben használatos ún. nagypecséttel van ellátva. Az uralkodó mindenben elfogadta a bemutatott alapítólevelet és erre vonatkozó rezolúciója 1757. május 2-án kelt. A királynő eredeti kézírása mellett szerepel gróf Nádasdy Lipót magyar királyi kancellár aláírása is. 1921-ben a budapesti rendházból a pápaiba szállították, s a rend feloszlatásáig itt őrizték. Utána az esztergomi Prímási Levéltár állományába került, ma is itt őrzik.
A pergamenre írt, 14 oldalas okirat Mária Terézia címeinek és rangjainak felsorolásával kezdődik, majd az alapító gróf indokai következnek, amelyek a betegápoló irgalmasok letelepítésére indították. Vázolja a letelepítés körülményeit és német szövegével beiktatja az eredeti alapítólevelet is. Ebben szerepel az alapítás tényét kihirdető mondat: „Én, galántai Eszterházy Ferenc gróf… a magam és örököseim nevében …úgy döntöttem, hogy a szegény beteg felebarátok megsegítése céljából általában, kiváltképp pedig a pápai és ugodi birtokaimon élő szegény, megbetegedett jobbágyaim számára, az ottani környék használatára és a köz javára, saját erőmből és néhány jótevő hozzájárulásával Pápán kórházat alapítok… és azt az Istenes Szent János által alapított, egyébként irgalmas testvéreknek nevezett rendnek átadom…”
Rendelkezik arról, hogy ideiglenes lakhelyül a „Zöld Fához” címzett vendégfogadót alakíttatta át a szerzetesek és betegeik számára, valamint arról, hogy 9000 rajnai forinttal alapítványt tett az intézet fenntartására. Engedélyezi, hogy az irgalmas barátok nyilvános gyógyszertárat nyissanak, amelynek jövedelmét szintén a betegápolás céljaira kell fordítaniuk.
Az oklevél záró részében a királynő megadja az alapításhoz kért uralkodói jóváhagyást: „…apostoli királyi hatalmunkból eredően elfogadtuk, érvényesítettük, jóváhagytuk és kegyesen megerősítettük, mások jogainak sérelme nélkül ama nagyobb titkos függőpecsétünkkel megerősített jelen oklevelünk ereje és tanúbizonysága révén, melyet Magyarország királynőjeként használunk, hogy az említett pápai uradalomban a fenti módon letelepített irgalmasrendi szerzetesek, másképpen Istenes szent János szentséges rendjének javára örökre érvényben maradjon…”
Mária Terézia 1765-ben magyar királyi főkamarássá, 1771-ben pedig az Aranygyapjas Rend lovagjává nevezte ki Ferenc grófot. Horvát báni kinevezését már II. József császártól kapta 1783-ban, akit ifjúkora óta ismert. Vele már közel sem volt olyan felhőtlen a kapcsolata, mint édesanyjával: a konfliktus akkor kezdődött, amikor József nem koronáztatta magát magyar királlyá, így lehetetlenné téve a királyi hatalom alkotmányos gyakorlását. Ferenc gróf a császár németesítő törekvéseinek és túlzásba vitt újításainak nyíltan ellene szegült. Osztotta a nemesség álláspontját a reformok végrehajtásával kapcsolatban, és különösen fölháborította az egyházi intézkedések körültekintés nélküli, már-már kegyetlen végigvitele. Eszterházy, aki pápai birtokán kolostort alapított és letelepítette a betegápoló irgalmasokat, elborzadva nézte, hogy a feloszlatott kolostorok javait, műkincseit, könyvtárait széthordják, elkótyavetyélik.
Utolsó éveiben a gróf egyre ritkábban fordult meg az udvarnál: életének 70. évéhez közeledve már belefáradt a császárral való folytonos hadakozásba. Cseklészi domíniumát átengedte a fiának, ifjabb Ferencnek (1758–1815), ő maga pedig az egyébként is üresen álló pápai kastélyba költözött. Rövid betegség után, 1785. november 7-én halt meg Bécsben. Tetemét a fraknói grófi ág gannai családi kriptájában helyezték örök nyugalomra. Ma is itt nyugszik.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!