Szent Benedek nyomdokain
2010-10-26 10:34:50 | cikk: mo |
Tegnap este tartotta soron következő összejövetelét a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Pápai Csoportja a Szent Anna templom nagy hittantermében. A programon Pintér Ambrus bencés atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium pedagógusa tartott előadást Szent Benedekről és a csaknem 1500 éves bencés szerzetesrendről. Az előadó a bencés rend tanító, nevelő küldetésére helyezte a hangsúlyt. Elmondta, sokan kapcsolják iskolák létrehozását, a tanítást Szent Benedekhez és a rendhez, ám ennél sokkal többről van szó. Szent Benedek üzen a ma embere számára. Pintér Ambrus röviden ismertette Szent Benedek tevékenységét: 480 körül született az itáliai Nursiában. Rómában jogot tanult, később remete életet kezdett egy barlangban. Három évet töltött teljes magányban. Ekkor egyre többen jöttek hozzá, kérték tanácsát, lelki vezetését. Rájött, hogy az istenkereső szerzeteseknek közös életszabályokra van szükségük. Ekkor állította össze a Reguláját, amelyet az aacheni zsinaton 817-ben határozatba is foglaltak. Egy völgyben alapított 12 kisebb monostort, majd 529-ben Monte Cassino magaslatán. Eszménye a szemlélődő és a tevékeny élet összhangja volt. Benedek 547-ben halt meg. Az előadó úgy fogalmazott, Benedek mai tanítása abban áll, hogy amikor elmenekült Rómából – mint kiderült azért, hogy igazán jelen legyen a világban – tette hozzá az előadó – akkor egy széteső Európa vette körül.
- Úgy látom, a mai Európára is némiképp jellemző ez a szétesés, bár próbál erősnek mutatkozni. És annak az életformának, amit Benedek képviselt, valóban példaértéke volt. Szent Benedek egy olyan közösséget hozott létre, amely példa volt annak a világnak, amely elfelejtette az emberi személyiséget és újból megértette vele, hogy a kisközösségeknek óriási szerepük van. Úgy gondolom, ma is ezen fog múlni a jövőnk, hogy mennyire jönnek létre hasonló kisközösségek – foglalta össze gondolatait Pintér Ambrus.

Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!