Kiállítás a tizedik születésnapon
2009-10-02 22:25:29 | cikk: |
Ma 18 órakor Uhlár Tibor igazgató szavaival kezdődött el a Városi Sportcsarnok 10 éves jubileumának alkalmából rendezett ünnepség:
- Napra pontosan 10 éve annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr számos kormánytag jelenlétében átadta a pápaiaknak a jelentős társadalmi összefogással és állami támogatással létesült Városi Sportcsarnokot – kezdte az igazgató, majd beszédében kitért arra is, hogy az intézmény megnyitását követően azonnal szerves része lett a város életének, hiszen Pápa addig nem rendelkezett olyan fedett létesítménnyel, amely alkalmas lett volna komolyabb sport és társadalmi esemény lebonyolítására. Örökös problémát jelentett a hangosítás, eddig lerontotta a rendezvények élvezhetőségét, ám az önkormányzat anyagi támogatásával sikerült az akusztikai rendszert korszerűsíteni, ami jelentős minőségi javulást eredményezett - tette hozzá az intézményvezető.
Ezt követően dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere mondott köszöntőt:
- Óriási igény nyilvánult meg 10 évvel ezelőtt egy ilyen létesítmény megépítésére, egyrészről a Petőfi Sándor Gimnázium részéről, másrészről pedig harminc szakosztály jelezte igényét, de az amatőr és a diáksport képviselői egyaránt nyomást gyakoroltak a képviselőtestületre, hogy hozzuk meg ezt a döntést. A gimnázium alapítványával összefogva 90 millió forint állami támogatással épült meg kevesebb, mint egy év alatt a létesítmény.
A sport közösségépítő ereje mellett növeli az akaraterőt, a sportoló gyerekek kisebb valószínűséggel nyúlnak a cigarettához, az alkoholhoz vagy a drogokhoz - mondta a polgármester, majd kifejtette:
- Összességében 1 milliárd 830 millió forintot fordítottunk sportra az elmúlt másfél évtizedben, ebből 1,2 milliárd forint a beruházások értéke. Közvetlenül a szakosztályok számára és a sport támogatására 610 millió forintot jutattunk.
A kiálllítás a sportcsarnok előterében tekinthető meg.
Tóth Tamara

Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!