Szálkaállat és zsömlehold - avagy amikor elütöttük a lovat
2010-07-17 22:58:27 | cikk: Áldozó Tamás |
Mosolynyi volt a hold – ahogy a kislányom mondta -, s billegni látszott a felhők között, mint asztal szélén a dinnyehéj. Mosolynyi volt – tudtam meg én, meg azt is még, hogy a talpába mászott a szálkaállat, s piszkálta azt lelkesen a tornácon, a gerendaház tornácán, ahova egész közel elővonultak a hegyek, amelyeknek nemcsak szikár tömegük érződött felborzolt fenyvesektől terhesen, hanem verejtékük is, a forró délutánra nehezedő hűvös estétől lázas szikár tömeg hideg verejtéke.
Olyan a hold, mint egy kifli – mondtam éveknek előtte, s ahogy ballagott mellettem a fiam, csak annyit mondott: - aha, aztán most lesz majd zsömle belőle – s megborzongtam ennyi gyermekbölcsességen; s mivel a szálkaállat születésekor már velem volt sok tapasztalás, hát nekikezdtem a rusnya, bökős állat előcsalogatásának, de jönni magától nem akaródzott neki.
Nem messze a Tündérvölgy, ahol széltörte fenyők feküdtek temetetlen, mint csatatéren a katonák, s előtte a Kommandón voltunk, magas hegy tetején, s olyan volt a ritkás fák között a Nagy-Bászka patak, mintha giccs-gyűjteményből tekerték volna elénk a vásznat; az idő lelassúdott és velünk készülődött új lendületet venni, a víz addig is kőről kőre bukott, s azon sem csodálkoztunk volna, ha egyszer csak megfordul.
Amíg – gazdagok voltunk – tűnődött az idő, kiraktunk sört, széket, evőeszközt meg kenyeret, de a hús lenn maradt, s azzal a kívánással indultam az óránál hosszabb útra vissza Kovásznára, hogy addig se jöjjön medve, de a nyugtatót is csomagoljam a sütnivaló mellé.
Két talicskányira szűkült a murvás út, szembe is lovas kocsi igyekezett meg előttem is egy; a kettő között átsurranni nagy gáz segített, hát hajrá! A porfelhőben csak a csattanást hallottam, s ahogy az anyósülésre néztem, zsömleholdas, azóta megnőtt nagyfiam (fiúcska! – mondta Lehel, az erdőkerülő, aki minden megfogott fatolvajt azzal büntetett, hogy a zsákmány felét az árvaházba leadni rendelte) a röhögéstől karikába görnyedt: - Elütöttük a lovat, apa! – vihogott, s eltűnődtem, hogy életemben először lovam lesz, és mindjárt döglött, na azért ezt nem sokan mondhatják magukról mifelénk – Indul a bakterház, de ott sem sikerült, nekem meg bicskám is volt -, de kiderült, hogy csak a hasát súroltuk, s ahogy hátranézett, a visszapillantót fejelte le szegény…
Sült a hús és közben imádkoztak a fenyők, bukdácsolt a víz és a kisemberek békákat terelgettek, sok kis csobán az esztenán, békákat vagy éppen csak hasaltak a hideg áramlatban, és fölösleges volt a történelem, elmondani való, de ha megkérdeztem, mi tetszett ott a messze, Prázsmár? Brassó? Gelence? – hát a patak, apa, ahol sütöttük a húst ... meg ahol elütöttük a lovat...
Olyan a hold, mint egy kifli – mondtam éveknek előtte, s ahogy ballagott mellettem a fiam, csak annyit mondott: - aha, aztán most lesz majd zsömle belőle – s megborzongtam ennyi gyermekbölcsességen; s mivel a szálkaállat születésekor már velem volt sok tapasztalás, hát nekikezdtem a rusnya, bökős állat előcsalogatásának, de jönni magától nem akaródzott neki.
Nem messze a Tündérvölgy, ahol széltörte fenyők feküdtek temetetlen, mint csatatéren a katonák, s előtte a Kommandón voltunk, magas hegy tetején, s olyan volt a ritkás fák között a Nagy-Bászka patak, mintha giccs-gyűjteményből tekerték volna elénk a vásznat; az idő lelassúdott és velünk készülődött új lendületet venni, a víz addig is kőről kőre bukott, s azon sem csodálkoztunk volna, ha egyszer csak megfordul.
Amíg – gazdagok voltunk – tűnődött az idő, kiraktunk sört, széket, evőeszközt meg kenyeret, de a hús lenn maradt, s azzal a kívánással indultam az óránál hosszabb útra vissza Kovásznára, hogy addig se jöjjön medve, de a nyugtatót is csomagoljam a sütnivaló mellé.
Két talicskányira szűkült a murvás út, szembe is lovas kocsi igyekezett meg előttem is egy; a kettő között átsurranni nagy gáz segített, hát hajrá! A porfelhőben csak a csattanást hallottam, s ahogy az anyósülésre néztem, zsömleholdas, azóta megnőtt nagyfiam (fiúcska! – mondta Lehel, az erdőkerülő, aki minden megfogott fatolvajt azzal büntetett, hogy a zsákmány felét az árvaházba leadni rendelte) a röhögéstől karikába görnyedt: - Elütöttük a lovat, apa! – vihogott, s eltűnődtem, hogy életemben először lovam lesz, és mindjárt döglött, na azért ezt nem sokan mondhatják magukról mifelénk – Indul a bakterház, de ott sem sikerült, nekem meg bicskám is volt -, de kiderült, hogy csak a hasát súroltuk, s ahogy hátranézett, a visszapillantót fejelte le szegény…
Sült a hús és közben imádkoztak a fenyők, bukdácsolt a víz és a kisemberek békákat terelgettek, sok kis csobán az esztenán, békákat vagy éppen csak hasaltak a hideg áramlatban, és fölösleges volt a történelem, elmondani való, de ha megkérdeztem, mi tetszett ott a messze, Prázsmár? Brassó? Gelence? – hát a patak, apa, ahol sütöttük a húst ... meg ahol elütöttük a lovat...
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!