Kötetbe zárt emlékképek
2010-07-15 21:24:16 | cikk: mo | fotó: mo |
Lelepleződött a titok, amely már egy ideje érdeklődéssel töltötte el olvasóinkat: vajon ki írhatta azokat a sokszor furcsa című, de annál izgalmasabb, szebb és frappánsabb visszaemlékezéseket, amelyek hétről-hétre jelentek meg internetes hírportálunk „hasábjain”. Hűséges olvasóink talán emlékeznek a Holdpötty és gombkígyóra, a Megcukrozott főzelékre, vagy A hátára fordított sündisznóra. Mind-mind egy olyan ember tollából íródott, akit Pápán talán mindenki ismer. Ám az írások szerzője – most már elárulhatjuk – Áldozó Tamás szívesen burkolózott névtelenségbe, hiszen – ahogy mondta – egyfajta gátlástalanságot adott számára, és nem utolsó sorban, mint a Tókerthez ezer szállal kötődő pápai idézte fel gyermekkorát, s nem, mint a város alpolgármestere. S e szépirodalmi értéket képviselő emléktöredékek most egy kötetben láttak napvilágot, elő-és hátlapján a szerző családi fényképeivel, fehér lapjain pedig az írásokkal, melyeket hírportálunk olvasóinak hozzászólásai egészítenek ki.
A Második utcában lakott egy pék címmel megjelent könyvecske borítóját Németh Zsolt és Tódor Márk tervezték, a nyomdai munkát a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár sokszorosító műhelye végezte. A könyv előszavát Tódor János író írta. Az alkotások, ahogy ő nevezi, „egyetlen lélegzettel kimondott, tökéletesen lecsiszolt, minden fölösleges szótól mentes lírai asszociációk”. Valóban, hiszen Áldozó Tamás nem mesél a gyermekkoráról. Inkább megragad egy hangulatot, egy érzést, egy illatot, egy jelenséget, s lefesti a gyermekkori emlékeiben felbukkanó pillanatképet.
A rövid prózai írásokat tartalmazó kötetet ma este mutatták be az Esti Kornél Kávéházban a szerző családja, ismerősök, barátok, kollégák és érdeklődők előtt. Áldozó Tamással Hauber Károly pedagógus, újságíró beszélgetett. A kötetből Halász Brigitta olvasott fel részleteket. Borsits Barbara gitárjátékával és énekével tette hangulatosabbá a könyvbemutatót. A szerzővel a program végén beszélgettünk.
- Egy közéleti személyiséget, ha úgy tetszik, egy város alpolgármesterét mi indítja arra, hogy tollából szépirodalmi alkotás szülessen? Lokálpatriotizmus ez, a szépirodalom szeretete vagy mindkettő?
- Alapvetően én magyartanár vagyok, az irodalomhoz mindig volt közöm. Nagyon sok szöveget olvastam és van néhány olyan világirodalmi példa, amihez hasonlóan magam is szeretném látni a városomat, amely alapján én is szépnek, megörökíteni valónak látom a városomat. Másrészt meg egész középiskolás koromban mindig írtam. Verseket írtam és aztán már eljutottam odáig, hogy az egyik legtekintélyesebb irodalmi havilap közölt is ezekből a versekből. Aztán ez valószínűleg úgy érintett, hogy ennél följebb már nincs, úgyhogy többet nem írtam…aztán a közelmúltban mégiscsak előbukkant belőlem.
- Mik voltak ezek a világirodalmi példák és mennyiben ihlették az írásokat?
- A világirodalomban – és most nem „magyartanárkodni” akarok, mert azt Hauber Károly nálam sokkal kiválóbban meg tudja tenni – a kisváros mindig valami értékét vesztett, világvégi, fejlődéstől elzárt területként jelenik meg, gondolok itt például Az Isten háta mögött című regényre, amely a felvidéki városokról mutat egy példát vagy Szilágyi István Kő hull apadó kútba című írására, amely Zilahról szól, egy szilágysági, erdélyi kisvárosról. Ugyanakkor ezt a kisvárost lehet látni másként is, erre pedig Bohumil Hrabal írásai a legjobb példák, aki Nymburkról ír. És én Nymburkról, erről a csehországi kisvárosról ma sem tudom, hogy szép vagy ronda. Ma sem tudom, hogy mik a nevezetességei. A Sörgyári capriccióból és számos apró novellából azt tudom, lehet, hogy szép, lehet, hogy ronda, de gyönyörű világ, az biztos!
- Ahogy Tódor János írja, lírai asszociációk ezek a töredékek, amelyeket papírra vetett. Tehát mégis inkább szubjektív benyomásokon, élményeken alapul az írások mindegyike. Hogyan jöttek elő ezek a gondolatok, mi kellett hozzá?
- Nagyon régi emlékeket próbáltam felidézni, és az emlékeket epikus módon, meseszerűen nem lehet elmondani. Nem emlékszem rájuk. Lehet, hogy ilyetén megfogalmazásukra én nem is vagyok alkalmas. Amikor megidéződött egy emlék, amit megidézhetett egy szín, egy mondat, egy illat, egy hangsúly, egy fénykép, akkor elkezdett bennem érni. Gondolkodtam rajta, sokat vezetek, útközben ez kiváló időtöltés például. Szép lassan kialakult, hogy mit is lehetne ebből megírni. És, ahogy a kötetben is látható, ezek az írások többnyire éjszaka születtek és egyfajta gátlástalansággal párosultak. Először saját magam előtt is szégyenlősen, de megpróbáltam igazán őszintén kifejezni magamat. Ez sokszor még számomra is meglepő módon szokatlan szókapcsolatokat, váratlan fordulatokat eredményezett, és egy idő után a szöveg szinte írta magát. Aztán egyszer csak azt gondoltam, hogy most ezt itt be lehet fejezni és vége. A 12 írás – kis túlzással – bárhol befejezhető és folytatható lenne, hiszen mozaikokból áll össze. Most egyelőre ennyi mozaikba sikerült összerakni. Azt gondolom, mutat egy olyan világot, amelyet szerettem volna megidézni.
- Különlegessége a kötetnek, hogy az olvasói hozzászólásokkal alkot egy kerek egészet.
- Az internetes médiafelület alkalmas arra, hogy a befogadásról is rögtön visszajelzést adjon, míg egy könyv esetében évek múlva jelennek meg kritikák, vagy folyóiratokban vélemények. Ez a médiafelület pedig lehetőséget adott arra, hogy ki névvel vagy anélkül elmondja a véleményét, tetszett, nem tetszett. És egyúttal arról is képet adott, hogy kinek mit jelentett. Szokták mondani, hogy minden műnek annyi olvasata van, ahányan olvassák. Én örülök annak, hogy voltak olyanok, akiknél nagyon sok mindent előhozott és így egész komoly diskurzus alakult ki a Tókertről például, és tulajdonképpen arról alakult ki diskurzus, hogy mi nagyon szeretjük ezt a várost.
- Volt-e esetleg konkrét célja az írással, majd a megjelentetéssel?
- Úgy éreztem, hogy ezt ki kell adni. Egyébként semmilyen más célom nincs, illúzióim nincsenek, ilyesmit sokan nem olvasnak. Az önbecsülésemnek talán jót tesz. Megcsináltam, meg tudtam csinálni, büszke vagyok rá, akkor is, ha sok kritikát fogok érte kapni. Magával az írással pedig annyi célom van talán, hogy – bár Tódor János arra biztat az előszóban, hogy a jelen Pápájáról kellene írni, hát a jelen Pápájáról majd talán 2040 környékén lenne jobb írni, amikor már az ember kifelemenőben lesz ebből a világból – saját örömömre írjak, hiszen sok írnivaló lenne még, lehet, hogy ezt ma este meg is teszem, mert most nagyon motiváltnak érzem magam, de lehet, hogy soha többet. Aztán hogyha ezekből is összeáll egy kis füzetecskére való, akkor újra jelentkezem egy év múlva, 10 év múlva vagy 15 év múlva.
- Hogy érzi most magát a könyvbemutató után?
- Jól érzem magam, kiválóan! Örülök, hogy a családomból sokan itt voltak. Örülök, hogy számukra is olyan dolgokat tudtam elmondani, amit ennek a könyvnek a megírása nélkül soha nem tudtam volna megfogalmazni. Azt gondolom, apámnak, anyámnak, meghalt nagybátyám családjának olyan világot tudtam megidézni, ami nekik is nagyon sokat jelent. S hogyha ebből a világból bárki itt a városban egy pici részt sajátjának érez, akkor büszke leszek, hogy ez nekem sikerült.
A Második utcában lakott egy pék címmel megjelent könyvecske borítóját Németh Zsolt és Tódor Márk tervezték, a nyomdai munkát a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár sokszorosító műhelye végezte. A könyv előszavát Tódor János író írta. Az alkotások, ahogy ő nevezi, „egyetlen lélegzettel kimondott, tökéletesen lecsiszolt, minden fölösleges szótól mentes lírai asszociációk”. Valóban, hiszen Áldozó Tamás nem mesél a gyermekkoráról. Inkább megragad egy hangulatot, egy érzést, egy illatot, egy jelenséget, s lefesti a gyermekkori emlékeiben felbukkanó pillanatképet.
A rövid prózai írásokat tartalmazó kötetet ma este mutatták be az Esti Kornél Kávéházban a szerző családja, ismerősök, barátok, kollégák és érdeklődők előtt. Áldozó Tamással Hauber Károly pedagógus, újságíró beszélgetett. A kötetből Halász Brigitta olvasott fel részleteket. Borsits Barbara gitárjátékával és énekével tette hangulatosabbá a könyvbemutatót. A szerzővel a program végén beszélgettünk.
- Egy közéleti személyiséget, ha úgy tetszik, egy város alpolgármesterét mi indítja arra, hogy tollából szépirodalmi alkotás szülessen? Lokálpatriotizmus ez, a szépirodalom szeretete vagy mindkettő?
- Alapvetően én magyartanár vagyok, az irodalomhoz mindig volt közöm. Nagyon sok szöveget olvastam és van néhány olyan világirodalmi példa, amihez hasonlóan magam is szeretném látni a városomat, amely alapján én is szépnek, megörökíteni valónak látom a városomat. Másrészt meg egész középiskolás koromban mindig írtam. Verseket írtam és aztán már eljutottam odáig, hogy az egyik legtekintélyesebb irodalmi havilap közölt is ezekből a versekből. Aztán ez valószínűleg úgy érintett, hogy ennél följebb már nincs, úgyhogy többet nem írtam…aztán a közelmúltban mégiscsak előbukkant belőlem.
- Mik voltak ezek a világirodalmi példák és mennyiben ihlették az írásokat?
- A világirodalomban – és most nem „magyartanárkodni” akarok, mert azt Hauber Károly nálam sokkal kiválóbban meg tudja tenni – a kisváros mindig valami értékét vesztett, világvégi, fejlődéstől elzárt területként jelenik meg, gondolok itt például Az Isten háta mögött című regényre, amely a felvidéki városokról mutat egy példát vagy Szilágyi István Kő hull apadó kútba című írására, amely Zilahról szól, egy szilágysági, erdélyi kisvárosról. Ugyanakkor ezt a kisvárost lehet látni másként is, erre pedig Bohumil Hrabal írásai a legjobb példák, aki Nymburkról ír. És én Nymburkról, erről a csehországi kisvárosról ma sem tudom, hogy szép vagy ronda. Ma sem tudom, hogy mik a nevezetességei. A Sörgyári capriccióból és számos apró novellából azt tudom, lehet, hogy szép, lehet, hogy ronda, de gyönyörű világ, az biztos!
- Ahogy Tódor János írja, lírai asszociációk ezek a töredékek, amelyeket papírra vetett. Tehát mégis inkább szubjektív benyomásokon, élményeken alapul az írások mindegyike. Hogyan jöttek elő ezek a gondolatok, mi kellett hozzá?
- Nagyon régi emlékeket próbáltam felidézni, és az emlékeket epikus módon, meseszerűen nem lehet elmondani. Nem emlékszem rájuk. Lehet, hogy ilyetén megfogalmazásukra én nem is vagyok alkalmas. Amikor megidéződött egy emlék, amit megidézhetett egy szín, egy mondat, egy illat, egy hangsúly, egy fénykép, akkor elkezdett bennem érni. Gondolkodtam rajta, sokat vezetek, útközben ez kiváló időtöltés például. Szép lassan kialakult, hogy mit is lehetne ebből megírni. És, ahogy a kötetben is látható, ezek az írások többnyire éjszaka születtek és egyfajta gátlástalansággal párosultak. Először saját magam előtt is szégyenlősen, de megpróbáltam igazán őszintén kifejezni magamat. Ez sokszor még számomra is meglepő módon szokatlan szókapcsolatokat, váratlan fordulatokat eredményezett, és egy idő után a szöveg szinte írta magát. Aztán egyszer csak azt gondoltam, hogy most ezt itt be lehet fejezni és vége. A 12 írás – kis túlzással – bárhol befejezhető és folytatható lenne, hiszen mozaikokból áll össze. Most egyelőre ennyi mozaikba sikerült összerakni. Azt gondolom, mutat egy olyan világot, amelyet szerettem volna megidézni.
- Különlegessége a kötetnek, hogy az olvasói hozzászólásokkal alkot egy kerek egészet.
- Az internetes médiafelület alkalmas arra, hogy a befogadásról is rögtön visszajelzést adjon, míg egy könyv esetében évek múlva jelennek meg kritikák, vagy folyóiratokban vélemények. Ez a médiafelület pedig lehetőséget adott arra, hogy ki névvel vagy anélkül elmondja a véleményét, tetszett, nem tetszett. És egyúttal arról is képet adott, hogy kinek mit jelentett. Szokták mondani, hogy minden műnek annyi olvasata van, ahányan olvassák. Én örülök annak, hogy voltak olyanok, akiknél nagyon sok mindent előhozott és így egész komoly diskurzus alakult ki a Tókertről például, és tulajdonképpen arról alakult ki diskurzus, hogy mi nagyon szeretjük ezt a várost.
- Volt-e esetleg konkrét célja az írással, majd a megjelentetéssel?
- Úgy éreztem, hogy ezt ki kell adni. Egyébként semmilyen más célom nincs, illúzióim nincsenek, ilyesmit sokan nem olvasnak. Az önbecsülésemnek talán jót tesz. Megcsináltam, meg tudtam csinálni, büszke vagyok rá, akkor is, ha sok kritikát fogok érte kapni. Magával az írással pedig annyi célom van talán, hogy – bár Tódor János arra biztat az előszóban, hogy a jelen Pápájáról kellene írni, hát a jelen Pápájáról majd talán 2040 környékén lenne jobb írni, amikor már az ember kifelemenőben lesz ebből a világból – saját örömömre írjak, hiszen sok írnivaló lenne még, lehet, hogy ezt ma este meg is teszem, mert most nagyon motiváltnak érzem magam, de lehet, hogy soha többet. Aztán hogyha ezekből is összeáll egy kis füzetecskére való, akkor újra jelentkezem egy év múlva, 10 év múlva vagy 15 év múlva.
- Hogy érzi most magát a könyvbemutató után?
- Jól érzem magam, kiválóan! Örülök, hogy a családomból sokan itt voltak. Örülök, hogy számukra is olyan dolgokat tudtam elmondani, amit ennek a könyvnek a megírása nélkül soha nem tudtam volna megfogalmazni. Azt gondolom, apámnak, anyámnak, meghalt nagybátyám családjának olyan világot tudtam megidézni, ami nekik is nagyon sokat jelent. S hogyha ebből a világból bárki itt a városban egy pici részt sajátjának érez, akkor büszke leszek, hogy ez nekem sikerült.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!