A sárga, meg a hullám, meg Kanada


2010-06-21 23:09:51  | cikk:  | 


Napsugarak hullámoztak a fáradt, sárga homlokzaton a cserepek és az apácarács között, a sárga homlokzaton, amit talán dédapám rendelhetett oda, iparosember, almanachból visszaköszönő szócikk, saját üzemében dolgozó asztalos. A lugasból néztem a játékot, előttem kockák kiborítva a felpenderült szélű asztalon, néztem a hullámokat és azt a sárgát láttam emelkedni és süllyedni, amit a színes fényképekről ismertem, a kanadai fényképekről, összehajtott levélpapírból kicsúszó ötvendollárost kísérő képekről, amik öreg nagybátyámról meséltek, meg három autóról, amit aztán az óvodában sem hittek nekem, ház melletti úszómedencéről, ritkán forduló levelekről; azt a sárgát, ami előbukkan és eltűnik, feltorlódik majd előkereshetetlen lesz, de amikor megvan, akkor béke van, nyugalom, darázs döng a fejem felett és a kockák közé túrok; kockák, amiket Kanadából kaptam, amiket irigyeltek tőlem, amikkel házakat álmodtam, malmot meg repülőt építettem, széles szárnyút, kézbe vehetőt és amit végigröptettem a kertben a malomárokig, ribizli bokrok közti keskeny gyalogjáró fölött mára eltűnt öreg diófákig, repülőt, amivel legyőzni terveztem a távolságot Kanadába, bár azt sem tudtam, mi a távolság. A lugasban nem volt tér és idő, csak a kocka, szemben a sárga, meg a hullám, meg Kanada, ami része a mamának, dobozba gyűjtött százszor átrágott levélköteg, egy arc, amit aztán áttöröltek más képekre, itt már nincs a többiek között, azokon meg már nincsenek ott a többiek.
A sárgát látom, a homlokzatot és Kanadát, mert amikor látom, együtt vagyunk; összeköt minket, összeköt egymással, egy házzal, lávakőből faragott szobrokkal, egy fényképalbumban egymásra fektetett elburjánzott emlékmetszetekkel, sohanem látott kackiás bajuszú dédapával, bizonyos Vilmossal, akinek nevét nem vitte tovább senki, de aki azt valahonnan a mélyből hozhatta és mutatta fel nekünk másokról, akikben ott voltam én, meg még sokan, de jött a napsugarak hullámzása és egy pillanatra összecsomósította a sok kusza indulatot, mint Misi bácsi, a szomszéd  kert végében épített vályogházban üldögélve, amikor fűzfavesszőből kosarat kanyarított és el sem kergetett közben, s az a vályogház volt olyan, mint a lugas, éreztem, de az mások emlékeit toborozta és csomósította egybe, ott én idegen voltam, az a Misi bácsi világa volt, oda mások jártak és onnan mások jöttek el.
Hullámzó napsugarak a homlokzaton kényelmetlen rámába szegve; kép a kevésből, de főhelyre való; puha ronggyal áttörlöm újra és nem engedem, hogy rácsorogjon a doh.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!