Megkezdődött a kivitelezés a Külső-Várkertben


2020-04-29 20:50:33  | cikk: HuHa  | 


Megkezdődött a kivitelezés a Külső-Várkertben főképe
A közelmúltban megkezdődött a város egy újabb sportlétesítményének építése: mint arról korábban hírt adtunk, az önkormányzat sikeresen pályázott a Nemzeti Futópályaépítési Programban, így forrást nyert egy több mint 1 kilométeres, természeti környezetben megépülő futópálya építésére. A pályázati kiírás szerint a beruházási költség 50 százalékát biztosítja a program, a költségek másik felét pedig a városnak kell állnia. A Pápán, a Külső-Várkertbe tervezett futókör bekerülési költsége 92 millió forint, így ennek feléhez jutott hozzá az önkormányzat. A múlt évben elnyert projekt előkészítése megtörtént, a tervek alapján a nyomvonal növényektől való megtisztítását a Mező erdésztanulói elvégezték, most pedig már a gumiborítású fotópálya építése is zajlik.
A futókör terveit mutatja a kivitelező cég létesítményfelelőse

Rádi Róbert, a projekteket koordináló Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, március 31-én adták át a munkaterületet a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelezőnek, aki meg is kezdte az építkezést a területen. Mint mondta, a pálya nyomvonalának kitűzését meg kellett ismételni, mert valakik megrongálták, eltüntették a jelzéseket és a területre lerakott illegális hulladékot is el kellett szállíttatni.
-A tükör előkészítésével kezdődött a munka, a nyomvonalból kiemelték a földet, eltávolították a fák gyökereit, hogy azok később ne rongálják meg a pálya szerkezetét, majd megindult a szegélyépítés -ismertette az eddigi munkafolyamatokat.
Készül a szegély

A szegélyezés eddig körülbelül 150 méteren készült el, az építők folyamatosan haladnak a munkával. Hamarosan megkezdik a geotextil elhelyezését a már szegélyezett szakaszra, ezt követően különböző méretű zúzalékkal töltik fel a pálya nyomvonalát amire aztán egy aszfaltréteget húznak, a futópálya felső rétege a gumiborítás lesz. A pálya teljes hossza 1030 méter, mely napsütötte réten és fákkal árnyékolt területen halad majd végig. A kivitelezői szerződés szerint a pályának május végére kell elkészülnie.
Hangulatos környezetben, modern technológiával épül az 1 kilométeres pálya

A munkaterület bejáráson dr. Áldozó Tamás polgármester emlékeztetett, nagyon jó esélyekkel indultak a pályázaton, hiszen a környékbeli városokhoz képest Pápán van a legnagyobb belterületi zöldövezet, a kiírás szerint pedig ezt kellett tudni biztosítania a pályázónak.
-Egészen új színfoltja lesz ez a szabadidősportnak, hiszen most, akik futni szeretnének, azok a város csendesebb utcáit választhatják - sokan vannak, akik esténként az utcákon futnak -, az Acsády pályán nagyon rossz minőségű salakon tudnak futni, a várkerti futókörön pedig teljesen vegyes talaj található. Itt egy homogén gumifelület borítja majd a pályát, ami kíméli az ízületeket, tehát egészségesebb a sportolók számára. Biztos vagyok abban, sokan fogják majd ezt választani, ha elkészül - fogalmazott.
Egy másik szakasza napsütötte réten halad majd végig

A készülő sportlétesítmény rendben tartását és a rongálóktól, szemetelőktől való megóvását is tervezi már a városvezetés, hiszen nemcsak a kitűzés jelzéseinek eltüntetése jelentett problémát az elmúlt időszakban, hanem az illegális szemétlerakás is. A napokban is keletkezett egy szemétkupac, közvetlenül a futópálya nyomvonala mellett. A polgármester arról szólt, a futópálya a Külső-Várkertbe tervezett Zöld Város II. projekthez kapcsolódik, ennek megvalósítása pedig egy kamerarendszer telepítését is tartalmazza, így bízik abban, hogy a folyamatos jelenléttel ezt a területet is konszolidálni tudják.
Közvetlenül a nyomvonal mellett "keletkezett" ez a szemét

Azt is elárulta, a most megtalált, azonosítható szemetet visszajuttatják a szemétben talált címre. Információink szerint ezt a városvezető ma este meg is tette, az erről készült videót pedig közösségi oldalán nyilvánosságra hozta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!