Mezei futóverseny
2019-03-12 19:07:43 | cikk: Haraszti Gábor |
A Pápai Diáksport Bizottság és a Pápai Atlétikai Club a futás megszerettetése, a körzeti diákolimpiai címek eldöntése céljából három korosztály számára a Várkertben rendezte meg a a körzeti mezei futóversenyt. - A II.-III.-IV. korcsoportosok kategóriájában a városi és körzeti iskolák tanulói közül összesen 170-en álltak a rajtvonal mögé, a középiskolák fiú és lány csapatai, valamint az egyéni versenyzők közvetlenül a megyei versenyen vesznek majd részt - mondta Mórocz Katalin, a versenybíróság elnöke, a PAC edzője. - A II. korcsoportos fiúk és lányok 800 métert, a III. korcsoportos fiúk 1,6 kilométert, a lányok 1,2 kilométert, a IV. korcsoportos fiúk 2,4 kilométert, a lányok 1,6 kilométert teljesítettek. A tét a körzet képviselete volt a megyei döntőn, ahova egyéniben kategóriánként az első négy helyezett jutott, csapatban pedig az első két helyezett készülhet a megyei vetélkedésre. Elégedettek vagyunk a megjelent tanulók számával, a verseny természetesen arra is kiváló alkalom volt, hogy néhány tehetséges diákot felfedezzünk és megpróbáljunk a klub futószakosztályhoz csábítani, bízom benne, hogy élnek is a lehetőséggel. A folytatásban a veszprémi és ajkai futók lesznek a legnagyobb ellenfelek, ennek ellenére bízom benne, hogy sokan bekerülnek a legjobb hat közé.
A megyei versenyt március 19-én rendezik Veszprémben. A továbbjutók névsora ITT!
A megyei versenyt március 19-én rendezik Veszprémben. A továbbjutók névsora ITT!
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!