Húsz millió húsz év alatt

Tudom, bizonyos körökben nem szalonképes ezeréves hazánk nagyságáról beszélni, mert rögtön jönnek a billogsütők és kapja az ember a jelzőket, melyeket fel sem sorolnék, mert nem illik eme ügy szentségéhez... Mégis beszélni kell róla, a jövőnkről!

Egyre inkább az az érzésem, hogy a magyarság politikai képviselői nem arról elmélkednek, ami a legégetőbb gondja-baja nemzetünknek, mégpedig a tragikus népességfogyás. A Fidesz-KDNP hatalomra jutva ismét megpróbál  tenni valamit a népesedési politika terén, a magukat szocialistáknak nevező garnitúrát a saját zsebén kívül más nem érdekli, a Jobbik pedig inkább foglalkozik a zsidó-palesztin kérdéssel, mint a Kárpát-medencei magyarságéval. A Lehet Más a Politika politikusai pedig minden „mással” törődnek, csak éppen nem a mindennapokkal, ami számukra egyszerűen avítt, unalmas... A határon túli magyarok pártjai, érdekképviseletei pedig jóesetben területi autonómiát követelnek. Teljes célvesztésnek látom ez utóbbit is. Vagyis nem a legfőbb célnak, hanem egy megalkuvásnak, egy olyasminek, amely a nép nyelvén eképpen hangzik: ha ló nincs, a szamár is jó. Mert a lovat Nagy-Magyarországnak nevezik! Ideje volna nem térben – határrevízió, területi autonómia –, hanem időben, vagyis az eljövendő generációkban keresni végre a megoldást! Ha ez a kulcs a kezünkben lesz, akkor ismét beléphetünk otthonunk, a Kárpát-medence kapuján. Mert a mai viszonyokra a régi magyar mondás a jellemző: adj a tótnak szállást, kiver a házadból...

Sokan, akik Nagy-Magyarországról hallanak, könnybe lábadt szemmel, nosztalgiával Kolozsvár főterére, Kassára, Munkácsra, Szabadkára gondolnak, ami helyén való is lenne, ha ezen városok nem olyan történelmi régiók részei lennének, ahol a magyarság számaránya a szomszédos nemzetekéhez képest már régen kisebbségben van. No már most, álmodozni lehet határrevízióról, erős, ütőképes hadseregről, diplomáciai fondorlatokról, nemzetközi jogi furmányokról, ám ezek ideje régen lejárt. A történelem folyamán birodalmak dőltek meg nagyravágyásuknak köszönhetően. Nagyobb területet kívántak uralni, mint amit be tudtak népesíteni. Emlékezzünk csak Nagy Sándor Birodalmától a rómaiakon keresztül a náci és a szovjet birodalmak bukásaira.

A jövő háborúi a bölcsőkben fognak eldőlni. Vértelen honfoglalás, honvisszafoglalás.

A Jobbik azt állította: Magyarország a magyaroké! Én azt kérdezem: Meddig? Hány évig lesz még a magyaroké eme csonkaország, ha ilyen ütemben fogy a magyarság? Tíz? Húsz? Száz év múlva kik lesznek itt többségben? Magyarország azé lesz, aki teleszüli, és ezen logika mentén a Kárpát-medence, vagyis Nagy-Magyarország is azé lesz!

Vitatkozhatnak az Országházban munkanélküliségről, államháztartási hiányról, gazdasági visszaesésről, bűnözésről, korrupcióról, mert semmit nem ér az, csupán kapkodó tűzoltás. Mindezen problémák egyetlen eredője a népességfogyás. Mert, ha nincs népesség, akkor nincs, aki termeljen, ha nincs aki termeljen, akkor nincs aki a nyugdíjasok egyre gyarapodó táborát eltartsa, vagyis nő az államháztartási hiány, egyre több óvoda, iskola zár be, települések néptelenednek el, nő a munkanélküliség, a bűnözés, a politikában a korrupció...

A Jobbik mondta: 20 évet a 20 évért! Vagyis az elmúlt húsz év politikusait börtönözné be az általuk elhibázottnak vélt korszakért, a rendszerváltástól napjainkig. Én senkit nem fenyegetek, mondhatni pozitívan gondolkodom, azt mondom: 20 millió 20 év alatt! Tűzzünk ki egy szép célt magunk elé, legyen Magyarország lakossága húsz év alatt húsz millió! Ha Magyarországét nem is lehet ennyi idő alatt feltornászni, akkor a Kárpát-medencei magyarságét, amely optimista számítások szerint legalább 15 millió. El tudjuk képzelni? Húsz millió magyar? A régió legnépesebb nemzete lehetnénk ismét, mint voltunk Mátyás idejében! És ekkora népességnek már nagyobb haza kell, nagyobb tér. Gondoljunk csak bele a koszovói albánok sorsába... Létezhetne-e ma Koszovó, mint független állam, ha nem szülték volna tele hazájukat? És elmeri-e vitatni tőlük azt, ami az övék lett?

Most, hogy kilencven évvel a trianoni békediktátum után, minden magyar ismét a magyar állam polgára lehet, gondolkodjunk el mi is, egyszerű, mezei magyarok, mivel és hogyan tudjuk gyarapítani régi-új hazánkat? Mert igaz, hogy minden magyar felelős minden magyarért, de ugyanakkor minden magyar felelős a nemzetért is!

20 millió 20 év alatt! Ma, mikor a pénz az Isten, mikor pénzért mindent bevállal az emberek többsége, pénzért gyereket is vállalnának. Négy gyermek után kapjanak a szülők családi pótlék vagy bármilyen formában húsz millió forintot húsz év alatt! Olyan nagy áldozat lenne ez? Ha már pénz, nyugtassuk meg az állambácsit, kamatostul visszakapná eme befektetését.

Aki valóban Nagy-Magyarországot akar, nem a halál, hanem az élet fegyverével kíván harcolni azért, ami a miénk volt! Nem a gyűlöletet, hanem a szeretet hirdeti, mert más út nincs. Azaz van, de az a lassú pusztulásé. Gondolom, ezt egy magyar sem akarja...