Görgei Artúrról a KÉSZ-ben


2018-10-27 14:56:36  | cikk: Babos Petra  | 


Görgei Artúrról a KÉSZ-ben főképe
Kétszáz évvel ezelőtt született Görgei Artúr, a magyar történelem egyik legnagyszerűbb  és egyben legvitatottabb  katonai vezetője. Ezen évforduló alkalmából év elején tartottak megemlékezést. A KÉSZ pápai csoportja ezúttal Prof. dr. Csikány Tamás ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola vezetőjét hívták meg vendégül, aki Görgei Artúrról tartott előadást. A rendezvénynek a pápai levéltár adott otthont. 
Az ezredes elmondta, Görgei Artúr hosszú élete során tíz hónap alatt bizonyította be, hogy ő egy igazi katona. Egy olyan katona, aki hadvezérnek is kiváló. Azokon a pontokon, ahol győzni akart, mindig több embere volt, mint az ellenségnek. Ezt nevezik hadművészetnek, a katonai vezetés művészetének.
-Görgei Artúr a történelemkönyvekben úgy szerepel, mint egy áruló. Az utóbbi időszakban inkább már úgy emlegetik Görgeit, mint, aki megmentette a tavaszi hadjáratot, csodát tett, mert valóban csodát tett, hisz létrehozott fél év alatt egy olyan hadsereget, amely megverte Európa egyik legjobb hadseregét. Ennél nagyobb sikert nem is lehetett volna elérni a hadsereggel, ebben elkötelezett katonák voltak, s egy kiváló hadvezér - mondta az előadó, aki kiemelte, a háború olyan helyzet, amelyben olyan döntéseket kell hozni, amire előre nem lehet felkészülni, nehéz helyzetek, amelyek emberi tartást, felelősséget igényelnek. Ez a felelősségvállalás nem sok mindenkiben van meg. Egy rossz döntésnek óriási ára lehet, több ezer ember élete múlhat rajta.
Csikány Tamást mindig is nagyon érdekelte a szabadságharc, azon belül a hadvezérek sikerei. Kutatásai középpontjában a katonák, a katonai vezetők állnak. Fő kutatási területe a 48-as szabadságharc, de a napóleoni háborúktól az I. világháborúig érdekli a történelem.
Csikány Tamásnak több könyve is jelent már meg, többek között A szabadságharc hadművészete 1848 - 1849, Komáron, a szűz vár, A harminc éves háború, a Csata Komáromnál 1849. július 2-án, avagy a szabadságharc harcászata.
A KÉSZ soron következő rendezvénye november végén lesz majd.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!