Zsűrizték a várost
2017-07-08 18:54:24 | cikk: HuHa |
Pápa Város Önkormányzata idén is benevezett a Virágos Magyarország versenybe, melyen ezúttal közel 300 település vesz részt öt kategóriában. Az egyes kategóriákat a települések lélekszáma szerint határozták meg, Pápa az 50 ezer fő alatti városok között verseng a jó helyezésért. A zsűri tagjai a héten jártak városunkban, hogy megtekintsék a közterületek rendezettségét, a virágos felületeket, a tisztaságot és a városképet.Bakó István, a Városgondnokság igazgatója (balról) és Unger Tamás alpolgármester fogadta a zsűritA háromtagú, szakemberekből álló zsűrit a Városházán fogadta Unger Tamás alpolgármester és Bakó István, a Városgondnokság igazgatója. A zsűrizés egy prezentációval kezdődött, melyben a Városgondnokság zöldterület kezelő részlegének vezetője, Apró-Floszberger Dorka mutatta be a múlt év óta történt közterületi fejlesztéseket, növényesítéseket, majd a zsűri tagjai tettek fel kérdéseket az értékelési szempontok szerint.
-Nagyon fontosnak tartjuk ezeket a zsűrizéseket, hiszen megerősítik vagy megcáfolják a munkánkat. A város az elmúlt években nagyon jelentős változáson ment keresztül közterületeinek virágosítása, rendezettsége tekintetében, de még korántsem vagyunk a munka végén ezt közöltük is a zsűri tagjaival mondta el az alpolgármester a prezentációt követően. Mint megtudtuk, a zsűri számos kérdést tett fel a fenntarthatósággal, a közterületek üzemeltetésével, a turisztikai attrakciókkal, a környezettudatos neveléssel és a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban, majd megtekintették a várost.A prezentációban az elmúlt egy év fejlesztéseit mutatták beBakó István igazgató a Fő teret, a körforgalmakat, a sportcsarnok előtti területet mutatta meg a zsűri tagjainak és minden olyan helyre is elmentek, melyet a zsűri meg kívánt tekinteni. Úgy fogalmazott, a versenyen való részvétel nemcsak a versengésről szól, sok ötletet, iránymutatást is kapnak a szakemberektől, melyek egy részét beillesztik munkájukba. Az igazgató az egységes zöldfelület kialakítására, az azonos koncepció szerinti növényhasználatra hívta fel a zsűri figyelmét és a zöldterületek gondozásával kapcsolatos munkákat ismertette.A zsűri végigjárta a várostA zsűri az évek során kidolgozott értékelési szempont szerint szemrevételezte városunkat. Figyelték a növényhasználatot, a virágosítást, a közparkok gondozottságát, a város tisztaságát, az utcabútorok, játszóterek állapotát és az elmúlt év fejlesztéseit. Bakos Gábornétól, a zsűri egyik tagjától megtudtuk, a város megtekintése után értékelik a látottakat, ezt az értékelést juttatják el a verseny kiírójához, ahol a végleges döntés megszületik.
-Az eddig megvizsgált településeken nagyon jó tapasztalatokat szereztünk: jók az irányok, ami alapján elindultak a közterületek rendezésében és azt kívánjuk, hogy ezzel a lendülettel folytassák a munkát. Az országos környezetszépítő verseny eredményei ősszel válnak ismertté.
-Bízom abban, hogy magasabb pontszámot érünk el az idén, mint tavaly, és az idén talán már kisebb helyezést is elérünk, hiszen a Városgondnokság kiérdemelte az elismerést. Emellett azt várom a versenytől, hogy újabb ötleteket kapjunk a további munkánkhoz mondta Unger Tamás a Virágos Magyarország verseny kapcsán.

Képek:
Címkék:
városháza
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!