Kész az új tető
2017-03-16 20:19:49 | cikk: ha |
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, aggasztó állapotú volt az 1784-ben épült evangélikus templom tetőszerkezete. Több éves előkészítő munka után a tél folyamán elkészült a rekonstrukció - egyházi, állami és önkormányzati összefogásnak köszönhetően. A beruházást az EMMI 12 millió forinttal támogatta, az egyházi épített örökség védelmét célzó pályázatának keretében. Ezt az összeget Pápa Város Önkormányzata 2 millió forinttal, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig közel 3 millió forinttal egészítette ki. A gyülekezet 4 millió forinttal járult hozzá a költségekhez és a hívek adományaiból is összejött 800 000 ezer forint - összesen közel 22 millió forintot fordítottak a pápai lutheránus templom tetőzetének felújítására.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!