Főhajtás a Don-kanyar hős magyar honvédei előtt
2017-01-08 22:54:56 | cikk: pt | fotó: pt |
A doni áttörés 74. évfordulója alkalmából városi főhajtást tartottak Pápa Város Önkormányzata és a Pápai Huszáregyesület szervezésében az Esterházy út és a Szent István út sarkánál lévő második világháborús emlékműnél.
A megemlékezésen Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója osztotta meg gondolatait a szép számban egybegyűltekkel. Mint mondta, a mostani alkalommal a magyar hadtörténet egyik legnagyobb tragédiája előtt hajtunk fejet, amit a doni áttörés néven őrzött meg a történelmi emlékezet. A szónok beszélt az Esterházy út és a Szent István út sarkánál található, eredetileg Az imádkozók nevet viselő szoborról is, amit sokan a Sirató asszonyok néven emlegetnek. Megtudtuk, a szobrot 1998-ban avatták fel közadakozásból, illetve a pápai önkormányzat támogatásából. A művet Sidló Ferenc alkotta meg még 1936-ban, az eredetije pedig ma a Magyar Nemzeti Galériában található, ezt öntötte újra Szili István bronzöntő.
– A Sirató asszonyok elnevezés számomra sokkal kifejezőbb. Nem tudhatjuk, mi járt az alkotó, Sidló Ferenc fejében, amikor ezt a három asszonyt megkomponálta, de lehetetlen nem látni benne az utalást arra a bibliai leírásra, melyben Márk evangéliuma szerint három asszony siratta a nagypénteken keresztre feszített, önmagát feláldozó Jézus Krisztust – mutatott rá Köntös László. Hozzátette: a leírás szerint húsvét napján három asszony ment Jézus sírjához, de a sír elől már elhengerítették a követ, és egy fehér ruhába öltözött ifjú azt mondta nekik, hogy a megfeszített Jézus nincs ott, mert feltámadt és él. – Lehet, hogy ez a szobor nemcsak a gyászról és a halálról akar üzenni nekünk, hanem a feltámadásról és az életről is? Sőt, arról igazán? Lehet, hogy ez a szobor is azt akarja üzenni nekünk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé? Lehet, hogy a mi mostani megemlékezésünk is inkább szól arról, hogy a doni tragédia, meg annyi más tragédia ellenére mégis élünk, és mégis itt vagyunk? Hogy nem a halál diadalmaskodik itt, hanem az élet? Hogy sokszor megkísért bennünket a nemzethalál gondolata, de mi mégis itt vagyunk? Mert egy nemzet életében a halál nem az, amikor elsiratjuk és meggyászoljuk halottainkat, hanem az, amikor még gyászolnunk sem szabad – fejtegette a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója.
– Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a második világháború hősi hallottaira nem volt illendő emlékezni, mert akkor ez nem volt politikailag korrekt. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor mások mondták meg nekünk, mire szabad emlékeznünk és mire nem. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor Trianont vagy ’56-ot még csak kiejteni sem lehetett. Ezért is köszönet a Pápai Huszáregyesületnek, a városnak és mindenkinek, aki azért küzdött, hogy a doni áttörést beemelje a mai közösségi emlékezetbe – hangsúlyozta.
Köntös László beszédében felelevenítette a doni katasztrófa hátterét, eseményeit is. – 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg a Don-kanyarnál megkezdte támadását a Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg állásai ellen. Mint ismeretes, a magyar hadsereg haditechnikai felszereltsége messze elmaradt a kívánatos színvonaltól, s az utánpótlás sem érkezett meg. Ráadásul a megvédendő arcvonal mintegy kétszáz kilométeres hosszúsága nem tette lehetővé egy mély és erős magyar védővonal kiépítését. Noha katonáink hősiesen harcoltak, az elégtelen feltételek mellett sok helyen nem tudták tartani a védővonalat, a szovjet csapatok több helyen is áttörtek s a magyar csapategységek hátába kerültek. Ráadásul a mínusz negyven Celsius-fokos irtózatos hideg is nehezítette az ellenállást. Az elégtelen feltételek miatt e szomorú eseménynek a magyar hadtörténet egyik legnagyobb tragédiája lett a következménye. Odaveszett mintegy 100-120 ezer magyar ember, hősi halált halva a magyar hazáért. Azért a magyar hazáért, amelynek mindig nagyhatalmak árnyékában kellett megpróbálnia érvényesítenie érdekeit. Nem véletlen, hogy történelmi emlékezetünk tele van hősies küzdelmekkel és tragédiákkal – mondta.
– Talán, akik kevésbé ismerik a magyar történelmet, megkérdezhetik, ezek a magyarok miért tartják még ma is fontosnak, hogy nemzeti tragédiáikra is emlékezzenek. Nekik azt válaszolnám, azért, mert nekünk sokáig még gyászolni sem volt jogunk. Adassék meg nekünk a gyász joga. Nem mintha ebben lelnénk örömünket, hanem, mert élni szeretnénk – fogalmazott a szónok. Köntös László végezetül megjegyezte, fontos az emlékezés, mert amíg vannak közös emlékeink, addig tudjuk, hogy kik vagyunk mi, magyarok.
A városi megemlékezésen közreműködött Kossuth Gergely és az MH Pápa Bázisrepülőtér. A tiszteletteljes főhajtás koszorúzással, majd gyertyagyújtással ért véget.
A megemlékezésen Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója osztotta meg gondolatait a szép számban egybegyűltekkel. Mint mondta, a mostani alkalommal a magyar hadtörténet egyik legnagyobb tragédiája előtt hajtunk fejet, amit a doni áttörés néven őrzött meg a történelmi emlékezet. A szónok beszélt az Esterházy út és a Szent István út sarkánál található, eredetileg Az imádkozók nevet viselő szoborról is, amit sokan a Sirató asszonyok néven emlegetnek. Megtudtuk, a szobrot 1998-ban avatták fel közadakozásból, illetve a pápai önkormányzat támogatásából. A művet Sidló Ferenc alkotta meg még 1936-ban, az eredetije pedig ma a Magyar Nemzeti Galériában található, ezt öntötte újra Szili István bronzöntő.
– A Sirató asszonyok elnevezés számomra sokkal kifejezőbb. Nem tudhatjuk, mi járt az alkotó, Sidló Ferenc fejében, amikor ezt a három asszonyt megkomponálta, de lehetetlen nem látni benne az utalást arra a bibliai leírásra, melyben Márk evangéliuma szerint három asszony siratta a nagypénteken keresztre feszített, önmagát feláldozó Jézus Krisztust – mutatott rá Köntös László. Hozzátette: a leírás szerint húsvét napján három asszony ment Jézus sírjához, de a sír elől már elhengerítették a követ, és egy fehér ruhába öltözött ifjú azt mondta nekik, hogy a megfeszített Jézus nincs ott, mert feltámadt és él. – Lehet, hogy ez a szobor nemcsak a gyászról és a halálról akar üzenni nekünk, hanem a feltámadásról és az életről is? Sőt, arról igazán? Lehet, hogy ez a szobor is azt akarja üzenni nekünk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé? Lehet, hogy a mi mostani megemlékezésünk is inkább szól arról, hogy a doni tragédia, meg annyi más tragédia ellenére mégis élünk, és mégis itt vagyunk? Hogy nem a halál diadalmaskodik itt, hanem az élet? Hogy sokszor megkísért bennünket a nemzethalál gondolata, de mi mégis itt vagyunk? Mert egy nemzet életében a halál nem az, amikor elsiratjuk és meggyászoljuk halottainkat, hanem az, amikor még gyászolnunk sem szabad – fejtegette a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója.
– Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a második világháború hősi hallottaira nem volt illendő emlékezni, mert akkor ez nem volt politikailag korrekt. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor mások mondták meg nekünk, mire szabad emlékeznünk és mire nem. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor Trianont vagy ’56-ot még csak kiejteni sem lehetett. Ezért is köszönet a Pápai Huszáregyesületnek, a városnak és mindenkinek, aki azért küzdött, hogy a doni áttörést beemelje a mai közösségi emlékezetbe – hangsúlyozta.
Köntös László beszédében felelevenítette a doni katasztrófa hátterét, eseményeit is. – 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg a Don-kanyarnál megkezdte támadását a Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg állásai ellen. Mint ismeretes, a magyar hadsereg haditechnikai felszereltsége messze elmaradt a kívánatos színvonaltól, s az utánpótlás sem érkezett meg. Ráadásul a megvédendő arcvonal mintegy kétszáz kilométeres hosszúsága nem tette lehetővé egy mély és erős magyar védővonal kiépítését. Noha katonáink hősiesen harcoltak, az elégtelen feltételek mellett sok helyen nem tudták tartani a védővonalat, a szovjet csapatok több helyen is áttörtek s a magyar csapategységek hátába kerültek. Ráadásul a mínusz negyven Celsius-fokos irtózatos hideg is nehezítette az ellenállást. Az elégtelen feltételek miatt e szomorú eseménynek a magyar hadtörténet egyik legnagyobb tragédiája lett a következménye. Odaveszett mintegy 100-120 ezer magyar ember, hősi halált halva a magyar hazáért. Azért a magyar hazáért, amelynek mindig nagyhatalmak árnyékában kellett megpróbálnia érvényesítenie érdekeit. Nem véletlen, hogy történelmi emlékezetünk tele van hősies küzdelmekkel és tragédiákkal – mondta.
– Talán, akik kevésbé ismerik a magyar történelmet, megkérdezhetik, ezek a magyarok miért tartják még ma is fontosnak, hogy nemzeti tragédiáikra is emlékezzenek. Nekik azt válaszolnám, azért, mert nekünk sokáig még gyászolni sem volt jogunk. Adassék meg nekünk a gyász joga. Nem mintha ebben lelnénk örömünket, hanem, mert élni szeretnénk – fogalmazott a szónok. Köntös László végezetül megjegyezte, fontos az emlékezés, mert amíg vannak közös emlékeink, addig tudjuk, hogy kik vagyunk mi, magyarok.
A városi megemlékezésen közreműködött Kossuth Gergely és az MH Pápa Bázisrepülőtér. A tiszteletteljes főhajtás koszorúzással, majd gyertyagyújtással ért véget.
Képek:
Címkék:
megemlékezés
| második világháború
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!