Bemutatták a Tókerti Óvoda óvodatörténeti könyvét
2016-06-15 09:34:35 | cikk: Babos Petra |
Ebben az évben ünnepli a Tókerti Óvoda fennállásának 80 éves jubileumát. A jeles alkalomból az óvoda kiadta a Tókerti Óvoda története alapításától napjainkig című könyvet, melyet Antalné Ihász Mária óvodavezető és Horváth Tímea óvodapedagógus írtak.
A megjelenteket Antalné Ihász Mária köszöntötte
A könyvbemutatót tegnap tartották a Jókai Mór Városi Könyvtárban.
Antalné Ihász Mária kérdésünkre elmondta, 80 év nagy idő, melynek során sok-sok kisgyermek töltötte boldog, gondtalan, örömteli óvodás éveit az óvoda falai között.
-A könyv kiadása hosszú évekre nyúlik vissza, hiszen Horváth Tímea régi gyakorlósom volt, s szakdolgozati témájául választotta az óvoda történetét. Az óvoda 65 éves évfordulójára feldolgoztuk az addig történt eseményeket, s továbbkutakodtunk. Később fejlesztőpedagógiát végeztem, s akkor szintén alapként szolgált az óvoda története. Sok-sok riportot is készítettem, s bíztattak, hogy ezt a nagyon értékes történeti anyagot érdemes lenne könyv formájában kiadni. A 80 éves évfordulóhoz közeledve határoztunk úgy, hogy könyv formájában kiadjuk, s ezáltal mindenki számára elérhetővé tesszük. Nagy örömünkre sok szponzorunk akadt, főként volt óvodásaink, akik kedves emlékként gondoltak vissza az intézményre – mondta Antalné Ihász Mária, aki 1978 óta vezetője az óvodának.
Az óvodatörténeti könyv 200 példányban jelent meg
-Kollégák sokasága is megfordult az intézményben, hosszabb-rövidebb ideig itt végezve pedagógiai munkáját. Az óvodatörténet megírásához elődeink méltó örökséget hagytak ránk. Kiss Jánosné kék bekötőpapírral, vízzel eláztatott kis, apró kockás füzetét, amibe főleg a nehéz időkben egy-egy megtörtént eseményt lejegyzett. Süle Zsigmondnéval szerzőtársam, Horváth Tímea személyes beszélgetés alkalmával gyűjtött hiteles élménybeszámolókat, dokumentumokat, melyeket aztán hosszadalmas levéltári kutatások is megerősítettek. Az utóbbi, közel 40 év történéseit a most nagyszülőként, akkor szülőként jelen lévő, a most szülőként, de akkor még óvodásként játszadozó gyermekekkel már együtt éltük meg. Együtt
építettük, formáltuk. Az eltelt évtizedek mindig új kihívásokat állítottak elénk a pedagógiai élet mindennapjainak szervezésében. Nagy szeretettel figyeltük gyermekeink minden apró rezzenését, személyiségük, készségeik kialakulásában, fejlesztésében pedig aktívan tevékenykedtettük őket, melynek során, egy-egy területen kibontakozott tehetségüknek csíráit felfedeztük, s igyekeztünk azokat továbbfejleszteni - mondta az óvodavezető.
Az ünnepi könyvbemutatón régi tókerti óvodások működtek közre
A könyv köszöntőjét dr. Kovács Zoltán államtitkár és Antalné Ihász Mária írták. Ezt követően Horváth Tímea szakdolgozati részleteit olvashatja az érdeklődő, de a kötetben minden csoport névsora és óvónője megjelenik, sok-sok fényképpel, újságcikkel színesítve.
Az óvodavezető elmondása szerint nagyon meghatódott, amikor meglátta az elkészült könyvet, mindazt, ami addig csak elképzelés volt, az valóra vált.
A könyvet dr. Hermann István könyvtárigazgató mutatta be a közönségnek, aki mint mondta, a városban egyedülálló az óvodatörténeti kiadvány, s reméli, több intézmény is csatlakozik a kezdeményezéshez.
A rendezvény fővédnöke, dr. Kovács Zoltán államtitkár, aki nem tudott jelen lenni a bemutatón, köszönő levelében így fogalmazott: „A Tókerti Óvoda, szép kertjével és lakóházas jellegével jól illeszkedik a kertvárosba, emiatt olyan, mintha a gyerekek nem egy közintézménybe, hanem a második otthonukba jönnének. Az óvodai gondoskodás és korai nevelés, a gyerekek számára szintén észrevétlenül, alapozza meg a későbbi életvitelt és gondolkodásmódot. A globalizmus korában egyre nagyobb jelentőséget kap a helyi közösségek megtartó ereje.”
Az óvoda 80 éves jubileumi ünnepségét a volt óvodásaik szavalata és zenéje színesítette, majd a könyvet Horváth Tímea mutatta be.
A gyertyát együtt fújták el a régi ovisok és az óvónénik
A jubileumról nem hiányozhatott a torta sem, amit együtt fogyasztottak el a megjelentek.
A megjelenteket Antalné Ihász Mária köszöntötteA könyvbemutatót tegnap tartották a Jókai Mór Városi Könyvtárban.
Antalné Ihász Mária kérdésünkre elmondta, 80 év nagy idő, melynek során sok-sok kisgyermek töltötte boldog, gondtalan, örömteli óvodás éveit az óvoda falai között.
-A könyv kiadása hosszú évekre nyúlik vissza, hiszen Horváth Tímea régi gyakorlósom volt, s szakdolgozati témájául választotta az óvoda történetét. Az óvoda 65 éves évfordulójára feldolgoztuk az addig történt eseményeket, s továbbkutakodtunk. Később fejlesztőpedagógiát végeztem, s akkor szintén alapként szolgált az óvoda története. Sok-sok riportot is készítettem, s bíztattak, hogy ezt a nagyon értékes történeti anyagot érdemes lenne könyv formájában kiadni. A 80 éves évfordulóhoz közeledve határoztunk úgy, hogy könyv formájában kiadjuk, s ezáltal mindenki számára elérhetővé tesszük. Nagy örömünkre sok szponzorunk akadt, főként volt óvodásaink, akik kedves emlékként gondoltak vissza az intézményre – mondta Antalné Ihász Mária, aki 1978 óta vezetője az óvodának.
Az óvodatörténeti könyv 200 példányban jelent meg-Kollégák sokasága is megfordult az intézményben, hosszabb-rövidebb ideig itt végezve pedagógiai munkáját. Az óvodatörténet megírásához elődeink méltó örökséget hagytak ránk. Kiss Jánosné kék bekötőpapírral, vízzel eláztatott kis, apró kockás füzetét, amibe főleg a nehéz időkben egy-egy megtörtént eseményt lejegyzett. Süle Zsigmondnéval szerzőtársam, Horváth Tímea személyes beszélgetés alkalmával gyűjtött hiteles élménybeszámolókat, dokumentumokat, melyeket aztán hosszadalmas levéltári kutatások is megerősítettek. Az utóbbi, közel 40 év történéseit a most nagyszülőként, akkor szülőként jelen lévő, a most szülőként, de akkor még óvodásként játszadozó gyermekekkel már együtt éltük meg. Együtt
építettük, formáltuk. Az eltelt évtizedek mindig új kihívásokat állítottak elénk a pedagógiai élet mindennapjainak szervezésében. Nagy szeretettel figyeltük gyermekeink minden apró rezzenését, személyiségük, készségeik kialakulásában, fejlesztésében pedig aktívan tevékenykedtettük őket, melynek során, egy-egy területen kibontakozott tehetségüknek csíráit felfedeztük, s igyekeztünk azokat továbbfejleszteni - mondta az óvodavezető.
Az ünnepi könyvbemutatón régi tókerti óvodások működtek közreA könyv köszöntőjét dr. Kovács Zoltán államtitkár és Antalné Ihász Mária írták. Ezt követően Horváth Tímea szakdolgozati részleteit olvashatja az érdeklődő, de a kötetben minden csoport névsora és óvónője megjelenik, sok-sok fényképpel, újságcikkel színesítve.
Az óvodavezető elmondása szerint nagyon meghatódott, amikor meglátta az elkészült könyvet, mindazt, ami addig csak elképzelés volt, az valóra vált.
A könyvet dr. Hermann István könyvtárigazgató mutatta be a közönségnek, aki mint mondta, a városban egyedülálló az óvodatörténeti kiadvány, s reméli, több intézmény is csatlakozik a kezdeményezéshez.
A rendezvény fővédnöke, dr. Kovács Zoltán államtitkár, aki nem tudott jelen lenni a bemutatón, köszönő levelében így fogalmazott: „A Tókerti Óvoda, szép kertjével és lakóházas jellegével jól illeszkedik a kertvárosba, emiatt olyan, mintha a gyerekek nem egy közintézménybe, hanem a második otthonukba jönnének. Az óvodai gondoskodás és korai nevelés, a gyerekek számára szintén észrevétlenül, alapozza meg a későbbi életvitelt és gondolkodásmódot. A globalizmus korában egyre nagyobb jelentőséget kap a helyi közösségek megtartó ereje.”
Az óvoda 80 éves jubileumi ünnepségét a volt óvodásaik szavalata és zenéje színesítette, majd a könyvet Horváth Tímea mutatta be.
A gyertyát együtt fújták el a régi ovisok és az óvónénikA jubileumról nem hiányozhatott a torta sem, amit együtt fogyasztottak el a megjelentek.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!