A Csendes Csodák vendége: Vujity Tvrtko

Az előadó egyszerű fekete tornacipőben, oldalzsebes laza vászonnadrágban, egy világos színű ingben és a szinte már védjegyének számító baseball sapkában érkezik a színpadra. A rövid leírásból talán már ki is találták, a Csendes Csodák márciusi vendége: Vujity Tvrtko, a Pulitzer-díjas újságíró volt. A ismert író Pokoli történetek – Angyali történetek című közönségtalálkozóján a legnépszerűbb riportokat, eseményeket elevenítette fel az érdeklődők előtt Észak-Korea zárt világától a legnagyobb lepratelepen át Csernobilig.

(A népszerű újságíróval a közel 2 és fél órás előadás előtt beszélgetünk. A lazaságáról ismert író már az interjú első másodperceiben tegeződésre szólít fel.)

- Úgy tudom, újságíróvá válásodnak kalandos története van. Megosztanád velünk, hogyan csöppentél a szakmába?
- Véletlenül. 19 éves voltam, amikor tolmácsként körbezártak egy jugoszláviai településen. Semmi tanulmányom és tudásom nem volt, viszont végigsírtam a telefonokat mindenki felé, hogy mentsenek ki. Közölték, hogy kimenteni nem tudnak, de ha már ott vagyok, meséljem el, mit látok. Úgyhogy így lettem Eszék város magasan legjobb tudósítója…és egyben a legrosszabb is.

- Aztán ösztöndíjjal kijutottál Amerikába és ott tanultad meg a szakmát. Miben volt más az akkori amerikai újságíró iskola, milyen szemléletet tanultál meg ott, és azt miként tudtad hasznosítani Magyarországon?
- Magyarországon akkor még nem volt kereskedelmi televíziózás. Az Egyesült Államokban pedig több mint 2000 ilyen csatorna volt. Ezért 1997-ben, amikor hazajöttem Amerikából, helyzeti előnnyel indultam. Nem azért, mert okosabb vagyok másnál, hanem azért, mert tanultam valamit, ami akkor kezdődött Magyarországon. Álmom volt egy olyan műsor, amit nem biztos, hogy mindenki ismer, a 60 Minutes, vagyis Hatvan Perc című műsor. Ez lett a TV2 Naplója, amit egy alkotó közösség kezdett el, és ami Európában is példátlan módon ott van az élvonalban. Az ilyen típusú műsorok tekintetében ez példátlan rekord.

- Számos helyen megfordultál a világban és megannyi riportot készítettél megdöbbentő eseményekről, kultúrákról, és társadalmakról. Volt-e esetleg olyan helyzet, amikor azt mondtad, ennél már nincs lejjebb?
- Inkább arról beszélnék, amikor azt mondtam, hogy ennél nincsen feljebb. Ritkán adódik olyan az ember életében, hogy a világ utolsó hadifoglya hazatér a munkájának köszönthetően. Úgy gondoltam, hogy ez a csúcsa a pályafutásomnak. Csinálhatok még ezer riportot, de olyan még egy nem lesz. Valóban sok érdekes dolgot próbáltam bemutatni, a könyv például azért jó, mert ott az érzelmeimet is kinyilváníthattam, a filmben erre nincs lehetőség. És itt van az előadás, ahol élőben találkozom azokkal az emberekkel, akik máshol látnak, máshol néznek… ez is egy felépített komplex egész.

- A kereskedelmi csatorna reggeli műsorában műsort is vezetsz. Egyszer azonban úgy nyilatkoztál, hogy politikusokkal sosem készítesz interjút. Itt most merőben más a helyzet. Jelentett-e ez kihívást?
- Kihívást semmiképpen sem, mivel én abszolút civil vagyok, és olyan dolgokat is meg merek kérdezni, amit a politikusoktól állandóan megijedő ember esetleg nem. De nem azért, mert bátrabb vagyok, hanem egyszerűen az érdeklődési köröm kiül rajtam. Ez így megy most egy darabig, Demcsák Zsuzsival vagyunk párban, ő viszi a politikát, én inkább a közéletet, de egyszer-egyszer én is beszélgetek politikusokkal. Én olyan mértékben vagyok civil, hogy rólam aztán senki nem mondja meg, hogy bármilyen pártszimpátiám van-e.. mert nincsen.

- Van olyan hely vagy kultúra a világon, ahova szeretnél eljutni, mert még nem volt lehetőséged rá?
- Ezt mindig a téma hozza és nem a helyszín válogatja. Tehát nem akarok én elmenni Hawaii-ra vagy a Bahamákra, viszont ha van ott egy jó történet, akkor igen.

- Mit láthat tőled a közönség legközelebb?
- A TV2 Naplóját 21-én, 19 órakor.