Hallgatott a világ, Isten is hallgatott - A pápai zsidó áldozatokra emlékeztek
2015-07-12 23:15:50 | cikk: pgya |
A Holokauszt pápai áldozatai előtt tisztelgő megemlékezést tartott ma a zsinagóga falai között a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, amely alkalomból Isten háza megtelt az emlékezők sokaságával.
A megjelenteket Schmidt Orsolya köszöntötte, majd átadta a szót Szerdócz Ervin rabbinak a mártír-istentisztelet megtartására. A rabbi beszédében kiemelte, hogy nem vádolnak sem embert, sem kort, sem Istent, hiszen Isten is hallgatott, elfordította arcát. Stefan Zweig-et idézte: „És nincs a földön rettenetesebb, a mennyekben borzasztóbb, a világűrben fagyasztóbb Isten hallgatásánál. Ha Isten hallgat, megáll az idő, kialszik a világosság, nincs immár különbség éj és nap között, és színültig telik meg a világ e hallgatás ürességével. Minden, ami mozgott, megszűnik mozogni, minden, ami folyik, megreked medrében, a virágzó nem virágzik többé, és a tenger sem áramlik benső szava nélkül. Nincs emberi fül, mely el tudná viselni e csend harsogását, nincs emberi szív, mely dobogni tudna az űrnek e sűrűjében – melyben Isten hallgat.”- Mindent amit teremtettél, minden amit tettél Isten, annak értelme volt. Nem kérdeztük, évezredeken keresztül nem kérdeztük, hogy mi értelme volt. Most mégis megkérdezzük: az itteni zsidók meghurcolásának, megaláztatásának, kiirtásuknak volt értelme? Mi emlékezünk és tudjuk, ha a Gonosz hatalmat kap, bármit megtehet. A magyar nép, ez a pici nép túl gyengének bizonyult ahhoz, hogy a zsidók mellett kiálljanak, mert a nagy világ is hallgatott, Isten is hallgatott. Miközben testvéreink, édesanyáink, nagyszüleink elvesztését éltük meg, kérjük az Istent, hogy ne engedje meg azt, hogy ez a tragédia ismét előfordulhasson – hangzott a rabbi könyörgése a pápai zsinagóga falai között.Pápa Város Önkormányzata részéről Unger Tamás alpolgármester szólt az emlékező közösséghez. Beszélt arról, hogy a történelem fájdalmas fejezetei is közös örökségünk, amelyeket súlyos teherként hordozunk.- És mivel a történelem közösen birtokolt örökségünk, közös a feladatunk is: ennek az örökségnek az ápolása, újból és újbóli felidézése, büszke és fájdalmas elemeinek rendszeres megidézése. A mai napon ez utóbbit tesszük: nem csak az emberiség, de az ország, a város és egy közösség, és rajta keresztül egyes családok, személyek történelmét idézzük meg, amelyet semmiképp sem tudnánk büszke örökségeink sorában említeni, amely előtt még ma is értetlenül állunk, amely azonban megtörtént, visszavonhatatlan, elfelejthetetlen és meggyógyíthatatlan – szólt az jelenlévőkhöz az alpolgármester.Unger Tamás felidézte, hogy Auschwitz jelentette annak a közel két és fél ezer pápai zsidó származású embernek élete utolsó állomását, akiket 71 évvel ezelőtt az egykori műtrágyagyár területéről indítottak végzetes útjukra. Olyan embereket, polgártársakat, akik nem voltak részesei semmilyen nagy hatalmi vagy politikai játszmának, katonai vagy hadszíntéri eseménynek, cselekménynek, operációnak, nem voltak ellenfelek, nem voltak ellenségek - ártatlanok voltak. Apák, anyák, gyermekek, testvérek, nagybácsik, nagynénik, ismerősök, szomszédok - szüleink, nagyszüleink, dédszüleink kortársai. Csupán egy embertelen eszme megbélyegzett áldozatai voltak egy embertelen korban, akik mai ésszel felfoghatatlan szenvedések sorozatán mentek keresztül: egyik napról a másikra elvesztették mindenüket, megfosztották őket emberi és állampolgári jogaiktól, tulajdonuktól, és végül többségüket a legdrágábbtól, az életüktől is – emlékeztette a hallgatóságot Unger Tamás.- A régi mondás szerint: Egy ember csak akkor hal meg igazán, ha elfelejtik, és mindaddig él, amíg emlékeznek rá. Igaz ez történelmünk, történelmi örökségünk megidézése esetében is, legyen az bármennyire nehéz és fájdalmas, és igaz ez városunk történelme és a hajdan élt pápaiak története esetében is. Élnek, mert emlékezünk rájuk – zárta gondolatait az emlékezés súlyos csendjében Unger Tamás.A megemlékezésen részt vett Darvas Tiborné, született Kohn Katalin holokauszt-túlélő, aki 1944-ben 12 évesen kellett megélje családja és közössége tragédiáját. Édesapjának cementgyára volt Pápán, akit mint különlegesen fontos személyt internáltak. Auschwitzban nyoma veszett. A Kohn-család itt maradt tagjait, feleségét és két gyermekét – Lajost és Katalint – Budapestre szöktették és csillagos házban, az Akácfa utcában, a gettó területén élték túl a Soát. Lajos 1956-ban Ausztráliába emigrált, Katalin a Műszaki Egyetemen szerzett diplomát és építészként dolgozott nyugdíjazásáig.
A megemlékezés zárásaként a Pápai Hit Gyülekezete zenekarának műsorát hallgatta meg az emlékező közösség.
A megjelenteket Schmidt Orsolya köszöntötte, majd átadta a szót Szerdócz Ervin rabbinak a mártír-istentisztelet megtartására. A rabbi beszédében kiemelte, hogy nem vádolnak sem embert, sem kort, sem Istent, hiszen Isten is hallgatott, elfordította arcát. Stefan Zweig-et idézte: „És nincs a földön rettenetesebb, a mennyekben borzasztóbb, a világűrben fagyasztóbb Isten hallgatásánál. Ha Isten hallgat, megáll az idő, kialszik a világosság, nincs immár különbség éj és nap között, és színültig telik meg a világ e hallgatás ürességével. Minden, ami mozgott, megszűnik mozogni, minden, ami folyik, megreked medrében, a virágzó nem virágzik többé, és a tenger sem áramlik benső szava nélkül. Nincs emberi fül, mely el tudná viselni e csend harsogását, nincs emberi szív, mely dobogni tudna az űrnek e sűrűjében – melyben Isten hallgat.”- Mindent amit teremtettél, minden amit tettél Isten, annak értelme volt. Nem kérdeztük, évezredeken keresztül nem kérdeztük, hogy mi értelme volt. Most mégis megkérdezzük: az itteni zsidók meghurcolásának, megaláztatásának, kiirtásuknak volt értelme? Mi emlékezünk és tudjuk, ha a Gonosz hatalmat kap, bármit megtehet. A magyar nép, ez a pici nép túl gyengének bizonyult ahhoz, hogy a zsidók mellett kiálljanak, mert a nagy világ is hallgatott, Isten is hallgatott. Miközben testvéreink, édesanyáink, nagyszüleink elvesztését éltük meg, kérjük az Istent, hogy ne engedje meg azt, hogy ez a tragédia ismét előfordulhasson – hangzott a rabbi könyörgése a pápai zsinagóga falai között.Pápa Város Önkormányzata részéről Unger Tamás alpolgármester szólt az emlékező közösséghez. Beszélt arról, hogy a történelem fájdalmas fejezetei is közös örökségünk, amelyeket súlyos teherként hordozunk.- És mivel a történelem közösen birtokolt örökségünk, közös a feladatunk is: ennek az örökségnek az ápolása, újból és újbóli felidézése, büszke és fájdalmas elemeinek rendszeres megidézése. A mai napon ez utóbbit tesszük: nem csak az emberiség, de az ország, a város és egy közösség, és rajta keresztül egyes családok, személyek történelmét idézzük meg, amelyet semmiképp sem tudnánk büszke örökségeink sorában említeni, amely előtt még ma is értetlenül állunk, amely azonban megtörtént, visszavonhatatlan, elfelejthetetlen és meggyógyíthatatlan – szólt az jelenlévőkhöz az alpolgármester.Unger Tamás felidézte, hogy Auschwitz jelentette annak a közel két és fél ezer pápai zsidó származású embernek élete utolsó állomását, akiket 71 évvel ezelőtt az egykori műtrágyagyár területéről indítottak végzetes útjukra. Olyan embereket, polgártársakat, akik nem voltak részesei semmilyen nagy hatalmi vagy politikai játszmának, katonai vagy hadszíntéri eseménynek, cselekménynek, operációnak, nem voltak ellenfelek, nem voltak ellenségek - ártatlanok voltak. Apák, anyák, gyermekek, testvérek, nagybácsik, nagynénik, ismerősök, szomszédok - szüleink, nagyszüleink, dédszüleink kortársai. Csupán egy embertelen eszme megbélyegzett áldozatai voltak egy embertelen korban, akik mai ésszel felfoghatatlan szenvedések sorozatán mentek keresztül: egyik napról a másikra elvesztették mindenüket, megfosztották őket emberi és állampolgári jogaiktól, tulajdonuktól, és végül többségüket a legdrágábbtól, az életüktől is – emlékeztette a hallgatóságot Unger Tamás.- A régi mondás szerint: Egy ember csak akkor hal meg igazán, ha elfelejtik, és mindaddig él, amíg emlékeznek rá. Igaz ez történelmünk, történelmi örökségünk megidézése esetében is, legyen az bármennyire nehéz és fájdalmas, és igaz ez városunk történelme és a hajdan élt pápaiak története esetében is. Élnek, mert emlékezünk rájuk – zárta gondolatait az emlékezés súlyos csendjében Unger Tamás.A megemlékezésen részt vett Darvas Tiborné, született Kohn Katalin holokauszt-túlélő, aki 1944-ben 12 évesen kellett megélje családja és közössége tragédiáját. Édesapjának cementgyára volt Pápán, akit mint különlegesen fontos személyt internáltak. Auschwitzban nyoma veszett. A Kohn-család itt maradt tagjait, feleségét és két gyermekét – Lajost és Katalint – Budapestre szöktették és csillagos házban, az Akácfa utcában, a gettó területén élték túl a Soát. Lajos 1956-ban Ausztráliába emigrált, Katalin a Műszaki Egyetemen szerzett diplomát és építészként dolgozott nyugdíjazásáig.
A megemlékezés zárásaként a Pápai Hit Gyülekezete zenekarának műsorát hallgatta meg az emlékező közösség.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!