Stieber András minél többet szeretne játszani


2015-02-15 12:47:13  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Stieber András minél többet szeretne játszani főképe
A legutóbb a Győri ETO színeiben szereplő Stieber András az elsők között volt, akit az átigazolási időszakban Lengyel Ferenc a Lombard Pápához szeretett volna csábítani. Győrben a fiatal középpályás nem tudta kiharcolni a megfelelő mennyiségű játékpercet, ezért Vasile Miriuta engedélyével Pápán tréningezett, majd az Aston Villát is megjárt játékos meg is győzte a szakmai stábot, így fél évre kölcsönben Pápán folytatja pályafutását. A 24 éves játékos érdeklődésünkre elmondta, a középpályán érzi a legjobban magát, mind támadó, mind pedig a védekező középpályást szeret játszani, Pápára pedig a minél több játéklehetőség reményében érkezett.
- Nyerhettünk volna, két szerencsétlen gólt kaptunk – utalt a 2-1-re elveszített Kaposvár elleni mérkőzésre a fiatal labdarúgó. Az eredmény igazából most másodlagos, a legfontosabb, hogy a bajnokság folytatására megfelelő állapotba kerüljünk. Ami a rövidtávú céljaimat illeti, bízom benne, hogy megkapom a kellő játéklehetőséget, számomra most ez a legfontosabb és Pápa jó választásnak tűnt. A csapattársaim az első perctől kezdve kedvesek voltak, hamar befogadtak, a beilleszkedéssel nem volt probléma. A formám is egyre jobb, szeretnék minél többször pályára lépni, és játékommal segíteni a Lombardnak. Úgy érzem, jó csapat alakult ki Pápán, szerintem nem lesz gond tavasszal és bennmarad a Lombard.

Stieber Andrásék február 18-án a Ferencváros ellen folytatják a felkészülést.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!