A Rock Birds zenekar alapozta meg a bál hangulatát az Erkelben


2015-02-14 23:06:06  | cikk: Babos Petra  | 


A Rock Birds zenekar alapozta meg a bál hangulatát az Erkelben főképe
A Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy farsang idején jótékonysági bált szerveznek. A bálozókat a Rock Birds Zenekar fogadta, akik igazi báli hangulatot varázsoltak az iskola aulájába. A zenekar tagjai: Bakai Nikolett, Elekes Márton, az Erkel Iskolából, Tóth Máté, a Munkácsy Iskola tanulója, Ónodi Kristóf tarczys, míg Ónodi Marcell a Református Kollégium Gimnáziumának tanulója. A zenekar nevében Elekes Márton 8. z osztályos diák így fogalmazott hírportálunknak.
- Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben. Nemcsak érték, öröm is. Főleg, ha minden külső kényszer nélkül, egyforma lelkesedéssel fog össze néhány fiatal, hogy közösen megvalósítsák a terveiket és ennek érdekében együtt munkálkodjanak. A munka szó nem is megfelelő a mi esetünkben, sokkal inkább a szórakozás: együtt zenélés. Először Bakai Niki, az énekesünk, Tóth Máté, a dobos és én, a billentyűs  voltunk tagjai ennek az együttesnek. Később csatlakozott hozzánk Ónodi Kristóf, a szólógitárosunk és Ónodi Marci, a basszusgitárosunk. Tudtuk, a közös zene iránti szeretet segíteni fog az előttünk lévő akadályok leküzdésében. 13-14 éves diákként alapítottuk meg együttesünket. Nevünk a „ROCK BIRDS” lett. Ezt követően már csak a munka volt hátra… Egy év együtt zenélés után több sikeres fellépést is elkönyvelhetünk. Nem első alkalommal állhatunk színpadra az Erkel iskola falai között, hiszen tavaly mutatkoztunk be a felsős diákoknál, a sportnapon. Ekkor kaptunk meghívást az iskola vezetésétől a februári szülők-nevelők báljára. Nagyon szívesen vállaltuk a fellépést, mert azoknak mutathatjuk meg tudásunkat, akikkel a mindennapokat együtt töltjük – mondta a fiatal tehetség. Az idei évben is Heizer Zoltánné igazgató köszöntötte a 140 bálozót. Mint mondta, az est elsődleges célja, hogy a szülők és a nevelők jobban megismerjék egymást, legyen lehetőség fehér abrosz mellett egy kötetlen beszélgetésre.
- A bál jótékonysági célokat is szolgál, az önfeledt szórakozás remekül ötvözhető nemes szándékú támogatással, felajánlással. A bál bevételét jutalomkönyvek vásárlására, versenyek nevezési díjaira, versenyekre történő utaztatásra, iskolai eszközpark fejlesztésére fordítjuk.
Az igazgatónő köszöntét fejezte ki minden szülőnek, aki süteményt sütött, tombola és licit tárgyakat küldött, támogatójegyet vásárolt, tombolajegyet árult vagy segített a szervezésben.
A vendégeket Goda Zsolt, a Szülői Munkaközösség elnöke is köszöntötte, majd a finom vacsorát követően a táncé és a zenéé a főszerep egészen hajnalig. A talpalávalót Kovács Arnold húzza.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!