"Mindig a mozi előtt bandáztunk" – Beszélgetés Micsik Zoltánnal, a Petőfi Mozi üzemeltetőjével
2014-03-02 10:08:32 | cikk: mo |
Egy évvel ezelőtt nagy nap volt a mai a pápai mozi és a filmrajongók körében, hiszen a hosszabb ideig tartó bezárás és az épület felújítása után március 2-án nyitotta meg újra kapuit a Petőfi Mozi. Micsik Zoltán, a gödöllői mozgóképes múlttal rendelkező fiatalember és csapata nagy lelkesedéssel és nem kevés kitartással vetette bele magát a pápai mozi felvirágoztatásába. Ma már kijelenthetjük: sikerrel. A Petőfi Mozi újra stabilan működik, fejlődik, és ami a közönség számára a legfontosabb, hétről-hétre ontja a premierfilmeket. Az évforduló kapcsán Micsik Zoltánnal beszélgettünk, aki sok mindent elárult személyes indíttatásáról, a motivációról, a kezdetekről, s az idáig vezető útról.
- A város pályázatot írt ki a mozi üzemeltetésére, aztán záros határidőn belül már arról szóltak a hírek, hogy hamarosan megkezdődnek a vetítések a megújult filmszínházban. Gödöllői mozgóképes szakemberként honnan értesültél erről a lehetőségről, hogyan indult el ez a munka?
- Középiskolásként kezdtem – teljesen véletlenül – a gödöllői moziban dolgozni. Teljesen beleszerettem, és amikor nem volt ilyen lehetőség, tettem néhány kitérőt, de aztán valahogy mégis mindig visszakanyarodtam a mozikhoz. Egy idő után rájöttem, akárhova megyek, mindig ez lesz az életem és ezzel szeretnék foglalkozni. A gödöllői moziban sok mindent elértem, beugró gépészből üzemeltető-helyettessé nőttem ki magam. Megérett bennem a gondolat, hogy szeretnék egy saját mozit. Hogy a pápai filmszínházzal konkrétan mi volt a helyzet, nem tudtam, de azért mi, mozisok azt mindig tudtuk, hogy éppen melyik mozit zárták be, vagy hol nyílt egy újabb. És én várostól függetlenül mozit kerestem magamnak. Először a pápai fel sem merült, mint opció, máshol próbálkoztunk, de az nem jött össze. És egy ismerősöm, Koszó János, aki egyébként a felújítási munkálatokban részt vett, ő ajánlotta nekem Pápát.- Nem volt könnyű dolgod, hiszen a pápaiak előtt ismert volt a tény, hogy a filmszínházat a rendkívül csekély látogatószám miatt kellett bezárni. Mi adott mégis erőt és motivációt ahhoz, hogy ilyen nagy fába vágd a fejszédet?
- Mindenképpen az, hogy a gödöllői moziban ugyanilyen alacsony volt a látogatottság. Mégis igény volt rá. Azt tudtam, hogy a gödöllőiek járnak moziba, csak nem hozzánk jártak, hanem Pestre, úgy ahogy a pápaiak Győrbe. A mozizásra tehát volt igény, csak nem arre a mozira. A megoldás az volt, hogy a filmszínházat kellett olyanná varázsolni, hogy legyen rá igény. Ehhez kellett a megújult külső és belső, valamint az, hogy az országos premierekkel egy időben tudjuk vetíteni a filmeket. Ennek a digitális technika volt a megoldása.- Emellett fontos szempont volt számodra, hogy megmaradjon a filmszínház kisvárosi hangulata. És ez találkozott az igényekkel is, hiszen sokakban a pápai mozi nosztalgikus hangulatot és élményeket idéz..
- Úgy gondolom, ez sikerült. A mozizásnak mindig volt egy különleges hangulata, amit az internetről letöltött filmek nem pótolnak. Ez egy közösségi élmény. Mindenkinek nyújt valami pluszt, egészen más egy nagy teremben, egy hatalmas vásznon, idegenekkel körülvéve megnézni egy filmet, mint otthon. És valóban, amikor multiplex moziban dolgoztam, úgy éreztem az nem az igazi. Nem szeretnék senkit megsérteni, de én azt egy gyárnak éreztem, ahol ipari mennyiségben ontják a filmeket, minél több teremben, minél több filmet és minél több pénzért. Itt viszont az volt a lényeg, hogy igazi mozis hangulatot teremtsünk. Ebben nem volt nehéz dolgunk, mert ez épületet mozinak építették. Hatalmas ívelt vászonnal, erkéllyel, ami nagyon kevés filmszínházban van. A belső függönyözéssel, szőnyegezéssel színházasabb jelleget szerettünk volna kölcsönözni az épületnek. És ami még ennél is fontosabb, hogy itt kapcsolat, kommunikáció van a látogatók és a személyzet között. Szeretünk beszélgetni – persze nem akkor, amikor 200 méteres sor áll – , szívesen megmutatjuk a technikát, vannak gépházlátogatások – ettől lesz egy mozi hangulatos.- Neked gödöllőiként, nem pápaiként nagyon gyorsan be kellett illeszkedni nemcsak a város közösségébe, hanem annak kulturális életébe is. Ez azért nem lehetett könnyű..
- Igen, nagyon nehéz volt. Semmit nem tudtam, merre van. Például amikor egyik este leköltöztem az albérletbe, gondoltam megnézem a mozit, aztán úgy eltévedtem, hogy alig találtam vissza. Bármit szerettem volna elintézni, ha egy darab csavart kellett vennem, nem tudtam merre induljak, ezeket mind meg kellett találni. Nagyon sokat kellett tanulnom, dolgoznom azért, hogy ezek kialakuljanak és persze emellett a mozit megnyitni, üzemeltetni, beindítani. Nem panaszkodás ez, mert élveztem, végig hajtott a kihívás, az újdonság, örömmel mentem előre, pedig nagyon megterhelő volt. Most már úgy gondolom, én is pihenhetek kicsit. Nemcsak én találtam meg a helyem, hanem az itt dolgozók is, kiválóan beletanultak.- Mindehhez kitartó munka és egy nagy adag lelkesedés kellett. Honnan ez a szerelem, a mozi és a filmek szeretete?
- Gyerekkoromtól kezdve szeretem a filmeket. De amikor pályaválasztás előtt álltunk, akkor ki kellett tölteni egy tesztet, hogy milyen irányba szeretnénk továbbtanulni. A nyolc lehetséges választás közül hat kereskedelmi volt, így kerültem én a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolába, Budapestre. Ekkor még mindig nem tudtam mi lesz belőlem. Eközben – teljesen véletlenül – mindig a gödöllői mozi előtt bandáztunk a haverokkal. Összebarátkoztunk a helyi mozisokkal, és amikor lett üresedés, megkérdezték, van-e kedvünk besegíteni, nekünk meg persze volt, hiszen izgalmas dolognak tartottunk a gépházat vagy a vetítőgépet. Sőt akkoriban még izgalmasabb volt, hiszen több tekercsről ment a film és át kellett váltani egyik gépről a másikra, ezt nyilván a gépész akkor csinálta jól, ha a néző semmit nem vett észre a dologból. Tehát egy kicsit mindig kalapált az ember szíve, hogy jól csinálja-e. Nekem volt egyszer olyan malőröm, amikor a Macskanő című filmre a Sorstalanságot váltottam rá...szóval voltak ilyen kis helyzetkomikumok, ezzel együtt szerettem bele a mozizásba.- A szakmában dolgozóként bizonyára nagyon sok filmet láttál. Van kedvenc?
- Nekem a Keresztapa az abszolút kedvenc. Talán nem sokan tudják, hogy a film olyan mélyre ás a maffia életében, hogy az igazi maffia életveszélyesen megfenyegette a rendezőt, Coppolát. Aztán végül is Francis Ford Coppola a mai napig él, úgyhogy nem lett ebből semmi, de a film nagy siker lett. Nekem nem feltétlenül a gengszter jellege miatt tetszik, hanem azért, mert olyan értékekről szól – becsületről, tiszteletről, családról – , amelyek kicsit kivesztek ma az emberekből. Még ha gengszterfilm is, és a gengszterbecsületről szól, nagyon mélyen mutatja be ezeket az értékeket, és talán pont ez a szép benne.- A mozi indulását követően aztán szépen lassan jöttek az apróbb-nagyobb fejlesztések, beruházások. Eltelt egy év. Hogyan értékelnéd a mögöttetek hagyott esztendőt?
- Nemcsak, hogy jól sikerült, hanem sokkal jobban, mint amire számítottunk. Sok apró fejlesztést hajtottunk végre, de a legnagyobb előrelépésnek talán az online jegyfoglalást tartom, ami egyébként még tovább fog fejlődni, hiszen össze lesz kötve egy nyomtatóval, és ez gyorsítja a kiszolgálást. Aztán a legnagyobb tervem nagyobb szabású, szeretnék változtatni a terem felépítésén, lejtősebbé szeretném tenni a nézőteret, de ez rengeteg pénz és nagyon sok egyeztetés előzi meg. Hasonló nagyobb terv még, hogy nyáron valahogy meg kell oldani a nézőtér hűtését. Keressük a megoldást, meg fogjuk csinálni, de sajnos ez még nem idén lesz.- Az évforduló kapcsán készül-e valamivel a pápai mozi?
- Sokan felteszik ezt a kérdést. Nem nagyon terveztünk semmit, egyrészt a heti műsorrend miatt, másrészt pedig azt gondolom, hogy egész évben pár száz forinttal olcsóbbak vagyunk, mint a környező multiplex mozik. Emellett akcióink, játékaink vannak, mozijegyet lehet nyerni és ezért azt tartom fontosnak, hogy ne erre az egy napra emlékezzünk – persze fontos ez is –, hanem inkább a mozi minden egyes napja legyen jó és a látogatóknak kedvező. Ne csak ez az egy nap.
- A város pályázatot írt ki a mozi üzemeltetésére, aztán záros határidőn belül már arról szóltak a hírek, hogy hamarosan megkezdődnek a vetítések a megújult filmszínházban. Gödöllői mozgóképes szakemberként honnan értesültél erről a lehetőségről, hogyan indult el ez a munka?
- Középiskolásként kezdtem – teljesen véletlenül – a gödöllői moziban dolgozni. Teljesen beleszerettem, és amikor nem volt ilyen lehetőség, tettem néhány kitérőt, de aztán valahogy mégis mindig visszakanyarodtam a mozikhoz. Egy idő után rájöttem, akárhova megyek, mindig ez lesz az életem és ezzel szeretnék foglalkozni. A gödöllői moziban sok mindent elértem, beugró gépészből üzemeltető-helyettessé nőttem ki magam. Megérett bennem a gondolat, hogy szeretnék egy saját mozit. Hogy a pápai filmszínházzal konkrétan mi volt a helyzet, nem tudtam, de azért mi, mozisok azt mindig tudtuk, hogy éppen melyik mozit zárták be, vagy hol nyílt egy újabb. És én várostól függetlenül mozit kerestem magamnak. Először a pápai fel sem merült, mint opció, máshol próbálkoztunk, de az nem jött össze. És egy ismerősöm, Koszó János, aki egyébként a felújítási munkálatokban részt vett, ő ajánlotta nekem Pápát.- Nem volt könnyű dolgod, hiszen a pápaiak előtt ismert volt a tény, hogy a filmszínházat a rendkívül csekély látogatószám miatt kellett bezárni. Mi adott mégis erőt és motivációt ahhoz, hogy ilyen nagy fába vágd a fejszédet?
- Mindenképpen az, hogy a gödöllői moziban ugyanilyen alacsony volt a látogatottság. Mégis igény volt rá. Azt tudtam, hogy a gödöllőiek járnak moziba, csak nem hozzánk jártak, hanem Pestre, úgy ahogy a pápaiak Győrbe. A mozizásra tehát volt igény, csak nem arre a mozira. A megoldás az volt, hogy a filmszínházat kellett olyanná varázsolni, hogy legyen rá igény. Ehhez kellett a megújult külső és belső, valamint az, hogy az országos premierekkel egy időben tudjuk vetíteni a filmeket. Ennek a digitális technika volt a megoldása.- Emellett fontos szempont volt számodra, hogy megmaradjon a filmszínház kisvárosi hangulata. És ez találkozott az igényekkel is, hiszen sokakban a pápai mozi nosztalgikus hangulatot és élményeket idéz..
- Úgy gondolom, ez sikerült. A mozizásnak mindig volt egy különleges hangulata, amit az internetről letöltött filmek nem pótolnak. Ez egy közösségi élmény. Mindenkinek nyújt valami pluszt, egészen más egy nagy teremben, egy hatalmas vásznon, idegenekkel körülvéve megnézni egy filmet, mint otthon. És valóban, amikor multiplex moziban dolgoztam, úgy éreztem az nem az igazi. Nem szeretnék senkit megsérteni, de én azt egy gyárnak éreztem, ahol ipari mennyiségben ontják a filmeket, minél több teremben, minél több filmet és minél több pénzért. Itt viszont az volt a lényeg, hogy igazi mozis hangulatot teremtsünk. Ebben nem volt nehéz dolgunk, mert ez épületet mozinak építették. Hatalmas ívelt vászonnal, erkéllyel, ami nagyon kevés filmszínházban van. A belső függönyözéssel, szőnyegezéssel színházasabb jelleget szerettünk volna kölcsönözni az épületnek. És ami még ennél is fontosabb, hogy itt kapcsolat, kommunikáció van a látogatók és a személyzet között. Szeretünk beszélgetni – persze nem akkor, amikor 200 méteres sor áll – , szívesen megmutatjuk a technikát, vannak gépházlátogatások – ettől lesz egy mozi hangulatos.- Neked gödöllőiként, nem pápaiként nagyon gyorsan be kellett illeszkedni nemcsak a város közösségébe, hanem annak kulturális életébe is. Ez azért nem lehetett könnyű..
- Igen, nagyon nehéz volt. Semmit nem tudtam, merre van. Például amikor egyik este leköltöztem az albérletbe, gondoltam megnézem a mozit, aztán úgy eltévedtem, hogy alig találtam vissza. Bármit szerettem volna elintézni, ha egy darab csavart kellett vennem, nem tudtam merre induljak, ezeket mind meg kellett találni. Nagyon sokat kellett tanulnom, dolgoznom azért, hogy ezek kialakuljanak és persze emellett a mozit megnyitni, üzemeltetni, beindítani. Nem panaszkodás ez, mert élveztem, végig hajtott a kihívás, az újdonság, örömmel mentem előre, pedig nagyon megterhelő volt. Most már úgy gondolom, én is pihenhetek kicsit. Nemcsak én találtam meg a helyem, hanem az itt dolgozók is, kiválóan beletanultak.- Mindehhez kitartó munka és egy nagy adag lelkesedés kellett. Honnan ez a szerelem, a mozi és a filmek szeretete?
- Gyerekkoromtól kezdve szeretem a filmeket. De amikor pályaválasztás előtt álltunk, akkor ki kellett tölteni egy tesztet, hogy milyen irányba szeretnénk továbbtanulni. A nyolc lehetséges választás közül hat kereskedelmi volt, így kerültem én a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolába, Budapestre. Ekkor még mindig nem tudtam mi lesz belőlem. Eközben – teljesen véletlenül – mindig a gödöllői mozi előtt bandáztunk a haverokkal. Összebarátkoztunk a helyi mozisokkal, és amikor lett üresedés, megkérdezték, van-e kedvünk besegíteni, nekünk meg persze volt, hiszen izgalmas dolognak tartottunk a gépházat vagy a vetítőgépet. Sőt akkoriban még izgalmasabb volt, hiszen több tekercsről ment a film és át kellett váltani egyik gépről a másikra, ezt nyilván a gépész akkor csinálta jól, ha a néző semmit nem vett észre a dologból. Tehát egy kicsit mindig kalapált az ember szíve, hogy jól csinálja-e. Nekem volt egyszer olyan malőröm, amikor a Macskanő című filmre a Sorstalanságot váltottam rá...szóval voltak ilyen kis helyzetkomikumok, ezzel együtt szerettem bele a mozizásba.- A szakmában dolgozóként bizonyára nagyon sok filmet láttál. Van kedvenc?
- Nekem a Keresztapa az abszolút kedvenc. Talán nem sokan tudják, hogy a film olyan mélyre ás a maffia életében, hogy az igazi maffia életveszélyesen megfenyegette a rendezőt, Coppolát. Aztán végül is Francis Ford Coppola a mai napig él, úgyhogy nem lett ebből semmi, de a film nagy siker lett. Nekem nem feltétlenül a gengszter jellege miatt tetszik, hanem azért, mert olyan értékekről szól – becsületről, tiszteletről, családról – , amelyek kicsit kivesztek ma az emberekből. Még ha gengszterfilm is, és a gengszterbecsületről szól, nagyon mélyen mutatja be ezeket az értékeket, és talán pont ez a szép benne.- A mozi indulását követően aztán szépen lassan jöttek az apróbb-nagyobb fejlesztések, beruházások. Eltelt egy év. Hogyan értékelnéd a mögöttetek hagyott esztendőt?
- Nemcsak, hogy jól sikerült, hanem sokkal jobban, mint amire számítottunk. Sok apró fejlesztést hajtottunk végre, de a legnagyobb előrelépésnek talán az online jegyfoglalást tartom, ami egyébként még tovább fog fejlődni, hiszen össze lesz kötve egy nyomtatóval, és ez gyorsítja a kiszolgálást. Aztán a legnagyobb tervem nagyobb szabású, szeretnék változtatni a terem felépítésén, lejtősebbé szeretném tenni a nézőteret, de ez rengeteg pénz és nagyon sok egyeztetés előzi meg. Hasonló nagyobb terv még, hogy nyáron valahogy meg kell oldani a nézőtér hűtését. Keressük a megoldást, meg fogjuk csinálni, de sajnos ez még nem idén lesz.- Az évforduló kapcsán készül-e valamivel a pápai mozi?
- Sokan felteszik ezt a kérdést. Nem nagyon terveztünk semmit, egyrészt a heti műsorrend miatt, másrészt pedig azt gondolom, hogy egész évben pár száz forinttal olcsóbbak vagyunk, mint a környező multiplex mozik. Emellett akcióink, játékaink vannak, mozijegyet lehet nyerni és ezért azt tartom fontosnak, hogy ne erre az egy napra emlékezzünk – persze fontos ez is –, hanem inkább a mozi minden egyes napja legyen jó és a látogatóknak kedvező. Ne csak ez az egy nap.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!