Más
2013-10-24 08:40:25 | cikk: VCZA |
Két, egymáshoz relatív közel fekvő város lett immáron otthonom. Lakhelyem és munkahelyem. Nap mint nap megélem e két hely érdekes kettősségét, és megvallom, lakhelyemen is vágynék sok olyan dologra, amiket a munkahelyemnek otthont adó Pápa már birtokol.
Ad1: itt nem kell féljek fékcsikorgatástól, nem loholok az életemért, mikor egyik útról a másikra megyek át, akár zebrán, akár (ne adj’ Isten nem ott), nem kell szaporáznom, nem lüktet a szívem a torkomban, mikor közlekedek. Még a buszok is kedvesen zenélnek, figyelmeztetve, fejezzem be a felszállást, ha netán elméláztam volna. Pápán valahogy előzékenyebbek nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak az emberek. Mondom, nem élet-halál harc a közlekedés.
Ad2: bár az új vonzása eltart egy ideig, de „régi motorosként” azért érzem, látom, hogy az új, amibe csöppentem, megint csak más. Emberibb, beszélgetős, nyitott, figyelmes. Nem is tanári kar, hanem egy nagy család. Sok-sok gyerekkel. Akik adják az Ad3-at.
Ad3: a fiatalok, szakmát tanuló tizenévesek természetes (!) módon előre engednek, előre köszönnek, sőt, már megszólítanak, hogy hogylétem felöl (és nem a dolgozateredmények felöl!) érdeklődjenek. Teremben várnak, van felszerelésük, figyelnek, akarnak. Azt kell mondjam, mai rohanó és nevelést nélkülöző világunkban ezek színfoltok. Jól eső boldogságpercek. Amikért a gyerekeken túl szüleiknek is hálásak kell legyek: ők nevelték udvarias, tisztelettudó, szorgalmas tanulókká gyermekeiket. Nem tudom, mi lehet a levegőben, de a két, egymástól alig pár km-re fekvő városban homlokegyenest máshogy érzem magam. Az egyik helyen otthon, a másikban itthon.
Ad1: itt nem kell féljek fékcsikorgatástól, nem loholok az életemért, mikor egyik útról a másikra megyek át, akár zebrán, akár (ne adj’ Isten nem ott), nem kell szaporáznom, nem lüktet a szívem a torkomban, mikor közlekedek. Még a buszok is kedvesen zenélnek, figyelmeztetve, fejezzem be a felszállást, ha netán elméláztam volna. Pápán valahogy előzékenyebbek nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak az emberek. Mondom, nem élet-halál harc a közlekedés.
Ad2: bár az új vonzása eltart egy ideig, de „régi motorosként” azért érzem, látom, hogy az új, amibe csöppentem, megint csak más. Emberibb, beszélgetős, nyitott, figyelmes. Nem is tanári kar, hanem egy nagy család. Sok-sok gyerekkel. Akik adják az Ad3-at.
Ad3: a fiatalok, szakmát tanuló tizenévesek természetes (!) módon előre engednek, előre köszönnek, sőt, már megszólítanak, hogy hogylétem felöl (és nem a dolgozateredmények felöl!) érdeklődjenek. Teremben várnak, van felszerelésük, figyelnek, akarnak. Azt kell mondjam, mai rohanó és nevelést nélkülöző világunkban ezek színfoltok. Jól eső boldogságpercek. Amikért a gyerekeken túl szüleiknek is hálásak kell legyek: ők nevelték udvarias, tisztelettudó, szorgalmas tanulókká gyermekeiket. Nem tudom, mi lehet a levegőben, de a két, egymástól alig pár km-re fekvő városban homlokegyenest máshogy érzem magam. Az egyik helyen otthon, a másikban itthon.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!