Lombard Pápa – MTK 0-2


2013-10-19 15:50:46  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Benecz Fanni  | 


Lombard Pápa – MTK 0-2 főképe
Szeretettel köszöntjük Olvasóinkat, 16 órától a Lombard Pápa az OTP Bank Liga 11. fordulójában az MTK együttesét látja vendégül. A fővárosi kék-fehérek eddig nyolc pontot gyűjtöttek, jelenleg a 15. helyen állnak a bajnokságban, míg a házigazdák a kilencedik helyet foglalják el 13 egységgel. Nagy tétje a mai bajnokinak, hiszen egy hazai győzelemmel a Lombard megerősíthetné helyét a középmezőnyben, és el tudna szakadni a veszélyes zónától. A vendégeknél felgyógyult sérüléséből a karmester Kanta József, a házigazdáknál a régóta sérült Dlusztust és Maricot leszámítva teljes a keret, Supic is letöltötte eltiltását.

A két csapat összeállítása:

Lombard Pápa: Szűcs – Tóth G., Mecinovic, Supic, Rodenbücher – Szabó O., Maksimovic, Quintero, Arsic, Kenesei - Griffiths (cserék: Markek, Eszlátyi, Nagy, Németh, Présinger, Tajthy, Sekour)

MTK: Hegedüs - Poór, Kálnoki Kis, Vukmir, Fejes - Kanta, Batik, Pölöskei - Bese, Eppel, Csiki (cserék: Abu, Nagy , Kelemen, Ayub, Hajdú, Horváth P., Varga)

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Tóth Bálint: Az MTK elleni találkozó rendkívül kritikus lesz, mert ha mi három pontot szerzünk, akkor el tudunk szakadni a veszélyes zónától. Ha viszont nem sikerül jó eredményt elérni, akkor nap mint nap arról szól majd a téma, hogy a Lombard megint a kiesés ellen harcol. Saját magunkért és a szurkolóinkért kell tehát dolgozni, és azért, hogy az eddig elkövetett hibáinkat kijavítsuk.

Garami József: Többször is láttuk a Pápát a televíziós közvetítések révén, négy kiváló támadójátékossal rendelkeznek, így védelmünk komoly feladat előtt áll. Remélem, hogy Kanta visszatérésével ötletesebb játékot tudunk produkálni a középpályán, és sikeresen zárjuk a találkozót, hiszen erre nagy szükségünk van. Minden meccs fontos, de ez a találkozó kicsit most kiemelkedik a sorból, hiszen azon meccsek egyike, melyeknek a helyezések elosztása szempontjából kulcsszerepük van.

Érkeznek a csapatok, a mieink sárga-fekete, míg a vendégek kék-fehér szerelésben! A kezdőrúgást 30. születésnapja alkalmából Hegyi József végezte el.

'1 Elkezdődött a mérkőzés, a labdát a vendégek indították útjára.

’8 Egy jobb oldali beadást Eppel kezelt le, majd a védő szorításában kapura fordult, a lövés Szűcsnek nem okozott gondot.

’9 Tóth Gábor kapott remek labdát a jobb oldalon, centerezését Arsic okosan átlépte, így a hosszún érkező Kenesei lőhetett, a próbálkozás jócskán elkerülte Hegedüs kapuját.

’18 Pölöskei léc alá tartó lövését ütötte ki Szűcs.

’19 Griffiths-Tóth kényszerítő után tört be a védő a 16-oson belülre, majd kecsegtető helyzetből lőhetett, a kísérlet a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

’27 Griffiths kapott sárga lapot, miután egy felpassznál eltalálta Kálnoki Kiss arcát.

’32 Quintero kissé kisodródva lőtt 10 méterről, a labda centikkel ment el a jobb kapufa mellett.

’35 Supic remek indítását Tóth adta be, Arsic nem tudott fejelni, a hosszún Kenesei lövését Hegedüs szögletre ütötte.

'36 Rodenbücher is besárgult, Besét rúgta fel.

'39 Egy legurított szabadrúgást Fejes lőtt fölé egy méterrel.

’40 Egy vendég kontrát követően Eppel gurította le a játékszert Besének, aki csak centiket tévedett.

’43 Maksimovic is besárgult, Kantát talpalta le.

’45+0 Véget ért az első félidő, küzdelmet igen, gólt nem láthatott az első 45 percben a kilátogató 1500 néző, reméljük a második félidőben veszélyesebben játszanak majd a mieink.

’46 Folytatódik a mérkőzés, a vendégeknél Csiki helyett Varga kap lehetőséget, a mieink nem cseréltek, Sekour tehát továbbra sincs a pályán.

Innen is köszöntjük a vendégcsapat szurkolóit, a vendégszektorból összesen 25 MTK fanatikus buzdítja a kék-fehéreket.

’54 Vezet az MTK! Kanta jobb oldali lapos szögletét Bese lőtte a bal alsóba.

’55 Supic faultolt, neki is felmutatta a sárga kártyát Kassai.

’58 Már kettő a vendégek előnye! A vezető találat után két perccel Pölöskey lőtt 16 méterről, a próbálkozás olyan szerencsétlenül pattant meg Szabó Ottón, hogy az becsapva Szűcsöt a kapuban kötött ki 0-2.

’60 Arsic belőtt labdáját Quintero küldte közelről kapura, Hegedüs óriási bravúrral védett.

'61 Cserél Tóth Bálint, Rodenbücher helyett Sekour a pályán.

’63 Egy kapu előtti kavarodás után Tóthhoz került a labda, aki okosan tálalt Quintero elé, a kolumbiai azonban ordító helyzetben fölé lőtt.

'65 Egy mintaszerű kontratámadás végén Pölöskei lőtt, Szűcs bravúros vetődéssel tolta ki a lövést.

'70 Csere a vendégeknél, Eppel le Horváth be.

'72 Újabb Lombard lehetőség maradt kihasználatlanul: Sekourtól kapott labdával Tóth iramodott be a jobb oldalon, a rövidre tartó lövést Hegedüs megint védte.

'74 Ismét csere a mieinknél Eszlátyi a pályán, Arsic pihenhet.

’75 10 emberrel a Lombard! Griffiths könyökölte le Kassai szerint Kálnoki Kiss-t, amiért megkapta második sárga lapját.

’79 Újabb Szűcs bravúr! Egy bal oldali beadás a 11-es pontnál teljesen egyedül álló Bese elé került, a léc alá tartó lövésbe a pápai kapus hatalmas reflexmozdulattal ért bele.

’81 Présinger is beáll Szabó Ottó helyett.

’85 Újabb lap a Lombardnak, ezúttal Sekour az áldozat.

'90+2 Véget ért a mérkőzés, a helyzeteit nagyobb százalékban kihasználó vendégek elvitték a három pontot, a mieink legutóbbi hét bajnokijukból mindössze egy összecsapást tudtak megnyerni. A csapat október 26-án Debrecenben folytatja a bajnoki küzdelmeket, három nappal később a Magyar Kupában a másodosztályú Kisvárda együtteséhez látogat.

Garami József: Egy küzdelmes, hajtós mérkőzésen vagyunk túl, mindkét csapat törekedett a győzelemre. A második félidőben sikerült gólt szereznünk, ami megnyugtatta a csapatot, ezután is voltak lehetőségeink. Nagyon örülünk a győzelemnek, hiszen végre felénk billent a mérleg, ez egy nagyon fontos három pont volt.

Tóth Bálint: Gratulálok az MTK-nak, megérdemelten győztek le minket. Ez már nem az első eset volt, hogy a hazai pálya nem mellettünk szólt, és ezt értsék úgy, ahogy akarják. A csapatom nem úgy játszott, mintha nagyon kellett volna a győzelem, amikor már 0-2 volt akkor próbáltak meg azzal az akarattal, hozzáállással játszani, ahogy az elején kellett volna, de akkor már késő volt. Megint kabaréba illő gólokat kaptunk, de ez nem a véletlen műve. Úgy néztünk ki, mint egy vert sereg, hogy mi lenne a kiút? Majd elolvasok egy-két szakirodalmat, hogy mit lehetne tenni, mert a mai futballban mindenki nagyon okos, csak az edzők a hülyék.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!